Közgazdász-vándorgyűlés: elindult a regisztráció!

2016. augusztus 16. - MKT admin

img_2983.jpgNegyvenkét év után tér vissza Kecskemétre a Közgazdász-vándorgyűlés: a magyar közgazdászok legrangosabb és legnagyobb éves összejövetelének 1974 nyara után 2016. szeptember 15. és 17. között ad otthont ismét Bács-Kiskun megye székhelye. A konferencia központi témáját idén a versenyképesség, és ahhoz kapcsolódóan a foglalkoztatás, a szakképzés, a duális képzés, a felsőoktatás és az innováció adják. A vándorgyűlés két plenáris és 13 szekcióülésén várhatóan több mint 130 előadó osztja meg gondolatait a hallgatósággal. A konferenciára a regisztrációs rendszer ide kattintva érhető el.

A nyitó plenáris ülésre – amely 2016. szeptember 15-én, csütörtökön 14 órakor veszi kezdetét a kecskeméti Agóra Központ színháztermében – elfogadta meghívásunkat és előadást tart többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MKT alelnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A szombati záró plenáris ülésen – a szekcióelnökök hagyományos beszámolóit követően – előadást tart többek között Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. igazgatóságának elnöke, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke.

A pénteki napon, szeptember 16-án összesen 13 tematikus szekció várja az érdeklődőket. A szekciók programjának összeállítása és véglegesítése folyamatban van, de az már látszik, hogy a program színvonalban és gazdagságban sem marad el az előző évitől. A szekciókban a hazai gazdasági és pénzügyi élet vezetői, gazdaságkutatók és gyakorló vállalatvezetők, oktatási és képzési szakemberek mellett eddig összesen hat államtitkár jelezte részvételét. Így a szekciókban a tervek szerint előadást tart Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár, valamint Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár is.

Az egyes szekciók és elnökeik a következők:

Egész napos szekciók:
9.00–17.30 óra között

I. Pénzügyek
Elnök: Nagy Márton elnök, Budapesti Értéktőzsde Zrt., az MNB alelnöke, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke

II. Gazdaságpolitika
Elnök: Chikán Attila akadémikus, egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnöke

III. Informatika
Elnök: Pongrácz Ferenc üzletfejlesztési igazgató, IBM Délkelet-Európa, az AmCham elnöke, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

Délelőtti szekciók:
9.00–12.30 óra között

IV. EU-források
Elnök: Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Miniszterelnökség

V. Agrárium
Elnök: Zöldréti Attila gazdasági főigazgató-helyettes, Földmérési és Távérzékelési Intézet, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának elnöke

VI. Iparfejlesztés
Elnök: Czakó Erzsébet egyetemi tanár, BCE, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke

VII. Startupok
Elnök: Turcsán Tamás startup-tanácsadó, a Connect East Incubator vezérigazgatója, az MKT Startup Szakosztályának elnöke

VIII. Fenntartható városi logisztika és városellátás
Elnök: Szabó Zoltán ügyvezető igazgató, Ghibli Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke

Délutáni szekciók:
14.00–17.30 óra között

IX. Fejlesztéspolitika
Elnök: Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, volt Európa-ügyi miniszter, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke

X. Versenyképesség (az MNB-vel közös szervezésű szekció)
Elnök: Palotai Dániel vezető közgazdász, gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnöke

XI. Környezetbarát gazdaság: fenyegetés vagy lehetőség?
Elnök: Kerekes Sándor egyetemi tanár, Kaposvári Egyetem, BCE, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke

XII. Duális szakképzés és felsőoktatási képzés az Európai Unióban és Magyarországon
Elnök: Bagó József szakmai tanácsadó, Belügyminisztérium, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke és Ferkelt Balázs tanszékvezető, Budapesti Gazdasági Egyetem, az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnöke

XIII. Sportközgazdaságtan, sportfinanszírozás
Elnök: Borbély Attila rektor, Wekerle Sándor Üzleti Főiskola, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnöke


A plenáris és a szekcióülések részletes programjának véglegesítése folyamatban van. A részletes program néhány napon belül elérhető lesz honlapunkon.

Az on-line regisztrációs rendszer ide kattintva érhető el!

Közgazdász-vándorgyűlés: idén Kecskeméten

kecskemet_foter.jpgNegyvenkét év után tér vissza Kecskemétre a Közgazdász-vándorgyűlés: a magyar közgazdászok legrangosabb és legnagyobb éves összejövetelének 1974 nyara után 2016. szeptember 15. és 17. között ad otthont ismét Bács-Kiskun megye székhelye.

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés plenáris és szekcióülésein idén is vezető gazdaságpolitikusok, kormányzati szakemberek, banki vezetők, gyakorló vállalatvezetők, gazdaságkutatók, egyetemi oktatók tartanak előadásokat. A három nap alatt a hagyományos témák - a nemzetgazdaság helyzete, a bankrendszer aktuális kérdései, a monetáris politika és a költségvetési folyamatok vizsgálata, az európai uniós források felhasználása - mellett kiemelten szó esik majd a versenyképességről, a felsőoktatás, a szakképzés és a foglalkoztatás aktuális kérdéseiről egyaránt.

A szekciókról és a vándorgyűlés központi témáiról április végi ülésén tárgyal az MKT elnöksége.

Közgazdász-életműdíj Kopátsy Sándornak

kopatsy_1b.JPGA Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöksége – az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének előterjesztésére – Közgazdász Életműdíjat adományozott Dr. Kopátsy Sándornak, a közgazdaságtudomány akadémiai doktorának, a köz szolgálatában sok évtizeden át kiemelkedő színvonalon végzett szakmai tevékenységéért, rendkívül gazdag életművéért és páratlanul eredeti, a közgazdasági gyakorlatot megtermékenyítő gondolataiért. A 93 éves közgazdász az 53. Közgazdász-vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén vehette át az MKT legmagasabb kitüntetését Kovács Árpádtól, a társaság elnökétől és Hegedüs Évától, az MKT főtitkárától.

Kopátsy Sándort sok mindenért tiszteljük: például ő hívta életre a korábban fontos szerepet játszó pénzügyminisztériumi háttérintézményt, a legendás Pénzügykutatót. Biztosan sokan emlékeznek még Doktor Agyra, aki a Magyarázom a mechanizmust című rajzfilmsorozat hőseként ismertetett meg egy országot piacgazdasági, és általában közgazdasági fogalmakkal, gondolatokkal – fogalmazott köszöntőjében az MKT elnöke, hozzátéve, hogy Kopátsy Sándor 30 könyvet írt, amelyek többsége közgazdasági, de hősei között szerepel Ady és Kádár János éppúgy, mint a jelenlegi miniszterelnök. Néhány évvel ezelőtt – saját megfogalmazása szerint – ő volt a legidősebb közalkalmazott: 90 éves kora táján még tanácsokat adott az akkor nemzetgazdasági miniszter Matolcsy Györgynek.

kopatsy_2.jpgFotó: Végh Csaba; Forrás: Minap.hu

Kopátsy Sándor sok éven át nagyon sok közgazdasági társasági rendezvényen szerepelt: például előadója volt az 1995. évi miskolci vándorgyűlésnek, többször is ő tartotta a záró előadást a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján – mindig elvarázsolva az ifjú kollégákat eredeti gondolataival, meghökkentő meglátásaival, sajátos javaslataival.

Azt hiszem, valamennyiünk nevében kívánhatom azt, hogy még nagyon sok éven át olvashassuk Kopátsy Sándor eredeti és szabad gondolatait és véleményét a gazdaságról és a világró – zárta a méltatást az MKT elnöke.

Sajtószemle - beszámolók a szekciókról

nyito.JPGA pénteki szekciónap is fokozott sajtóérdeklődés mellett zajlott az 53. Közgazdász-vándorgyűlés pénteki szekciónapja is: összesen 13 szekcióban mintegy 130 előadót hallgathatott meg a konferencia több száz résztvevője. Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - egy válogatást adunk a pénteki napi sajtómegjelenésekből.

Nem is egy rossz bank ez? Mindjárt viszik a nem teljesítő hiteleket (Privátbankár, 2015.09.04.)

Mi lesz a magyar bankokkal? - Megszólaltak a vezérek (Portfólió, 2015.09.04.)

Ekkorát nyert Magyarország az olcsó olajon (Napi.hu, 2015.09.04.)

MNB-alelnök: Le kell vonni a brókerbotrányok tanulságait (MNO, 2015.09.04.)

Itt a bejelentés! Ezért háboroghatnak majd a bankok (Portfólió, 2015.09.04.)

Barcza György: a pénzpiacon a biztonság alapkérdés (GazdPort, 2015.09.04.)

Most tudna elrugaszkodni Magyarország? (Napi.hu, 2015.09.04.)

Tízből hat forintot az OTP-hez vitt be a magyar lakosság (Portfólió, 2015.09.04.)

Hogy lesz ebből magyar felzárkózás? (Portfólió, 2015.09.04.)

Ősszel zárulhat az előző uniós ciklus forráslehívása (Kormány.hu, 2015.09.04.)

Ezért állt le a fontos EU-s pályázat viharos gyorsasággal (Portfólió, 2015.09.04.)

Kovács Árpád: a kedvező növekedési hiány mellett nagy az újraelosztás mértéke (Orientpress, 2015.09.04.)

Így beszélnek a magyar közgazdászok maguk között (Figyelő, 2015.09.04.)

A kedvező növekedési, hiány és és adósságmutatók mellett nagy az újraelosztás mértéke (ProfitLine, 2015.09.04.)

 

Varga Mihály előadása szombaton

varga_m.JPGVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyitja az 53. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülése előadásainak sorát szeptember 5-én, szombaton délelőtt a Miskolci Egyetemen. A miniszter előadását követően Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, Nagy Márton, az MNB alelnöke, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKT alelnöke tartanak előadásokat.

A záró plenáris ülést élőben közvetítjük a honlapon.

A vándorgyűlés részletes programja itt olvasható.

Vándorgyűlés: sajtóbeszámolók a nyitó plenáris ülésről

11942120_10207823427280618_8024509054775619138_o.jpgCsányi Sándor OTP-elnök, Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, Balog Ádám MKB-vezérigazgató és Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke - erős előadói névsort tudott felmutatni az 53. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki nyitó plenáris ülése, amelyről a sajtó is bőven tudósított.

A nap történéseiről percről percre beszámolt a Portfolió, de részletes tudósítás olvasható az Origón és a Minap.hu is.

Csányi Sándor előadását a többi között a Világgazdaság, az ATV, a Hír24 és a MixOnline idézte.

Szabó László előadásáról például a Napi.hu tudósított részletesen, Balog Ádámot pedig a Portfolió idézte.

Kovács Árpád előadásáról - sok más médium mellett - a Magyar Nemzet, a Hirado.hu és a Napi.hu számolt be.

Az 53. Közgazdász-vándorgyűlés pénteken a szekcióülésekkel folytatódik. A pénzügyi szekció programját élő streammel közvetítjük itt, a honlapon.

A nyitó plenáris ülés videóanyaga lentebb megtekinthető.

 

Idén is élő közvetítés a vándorgyűlésről

dre_6573.JPGA nagy érdeklődésre való tekintettel ebben az évben is élőben lehet figyelemmel követni az 53. közgazdász-vándorgyűlés előadásait a konferencia honlapján. Szeptember 3-án, csütörtökön 14 órától a nyitó plenáris ülés, szeptember 4-én, pénteken 14 órától a pénzügyi szekció, szeptember 5-én, szombaton 9 órától pedig a záró plenáris ülés előadásai lesznek láthatóak és hallhatóak a kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu honlapon!

A konferencia részletes szakmai programja ide kattintva olvasható.

Vándorgyűlés: több mint 700 résztvevő!

img_2648.JPGÓriási az érdeklődés 53. Közgazdász-vándorgyűlés programjai iránt. A szeptember 3-án, csütörtökön 14 órakor kezdődő, háromnapos tanácskozásra előzetesen több mint 700-an regisztráltak, eddig összesen ennyien szeretnének részt venni a konferencia két plenáris és 13 szekcióülésén. Ezzel a résztvevői létszámmal a vándorgyűlés az elmúlt évek legnagyobb közgazdasági társasági konferenciája lesz, az előadók számát tekintve pedig abszolút rekordokat dönt: több mint 140 előadót - kormányzati szakembereket, banki vezetőket, gyakorló vállalatvezetőket, gazdaságkutatókat, egyetemi oktatókat - hallgathat meg a konferencia három napja alatt a közönség.

A konferenciára az előzetes regisztráció pénteken lezárult. A szakmai programokra a vándorgyűlés helyszínén felállított regisztrációs pultnál a konferencia mindhárom napján lehet majd napijegyet vásárolni.

A vándorgyűlés részletes programja itt található.

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu