Vándorgyűlés: videók, fotók, előadásanyagok...

2016. szeptember 19. - MKT admin

img_9814.jpgEgészen pontosan 750 fő részvételével és a két plenáris, valamint a 13 szekcióülésen összesen 153 előadó közreműködésével sikerrel zárult szombaton Kecskeméten a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász-vándorgyűlése. Csak a konferencia három napja alatt több mint 1500 látogató kereste fel a honlapunkat.

A vándorgyűlés előadásainak a diái az Előadások menüpont alatt, pdf formátumban letölthetők.

A konferencia két plenáris ülésének és a pénzügyi szekció előadásainak a videóanyaga már elérhető a honlapunkon a Multimédia menüpont alatt. Ugyanitt egy csokorra való fotót is közzétettünk - emellett mintegy másfélszáz fotóból álló galériánk megtekinthető az MKT Facebook-oldalán - csak a csoport tagjainak!

A Sajtó menüpont alatt egy válogatást tettünk közzé a konferencia előadásaival kapcsolatos sajtómegjelenésekből.

 

Sajtóbeszámolók a záró plenáris ülésről

img_9764.jpgVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Domokos László ÁSZ-elnök és Virág Barnabás MNB-igazgató előadásait hallgathatta meg az 54. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésének közönsége. Az előadásokról a sajtó is beszámolt - most egy rövid válogatást közlünk a tudósításokból.

A növekedés fenntartása a legfontosabb gazdaságpolitikai kihívás (Kormány.hu)

Közgazdász Vándorgyűlés - Varga Mihály: a Standard and Poor's elismerte, a magyar gazdaság jó úton halad (Webrádió.hu)

„Innovatív ipari országgá kell válnunk” (Kecskemét.hu)

Varga elismerte, hogy lehetnek gondok a fizetésekkel, nőni fog a bérnyomás (HVG.hu)

Fontos, hogy a közpénzeket milyen hatékonyan költjük el (Profitline.hu)

Javítani kell a hazai termelékenységet és a hatékonyságot (Mfor.hu)

A hatékony közpénzköltés befolyásolja a gazdaság versenyképességét (Mfor.hu)

Varga Mihály: elismerték, a magyar gazdaság jó úton halad (Lokál.hu)

Varga Mihály: az S&P elismerte, jó úton járunk (InfoRádió)

Itt van, mely veszélyek fenyegetik a legjobban a magyar gazdaságot (Privátbankár.hu)

Varga: Tudta? Felminősítették Magyarországot! (Index.hu)

Varga: Tudta? Standard and Spúr! (Portfolió.hu)

MNB: új mentalitás kell a sikerhez (Portfolió.hu)

Sajtóbeszámolók a szekcióülésekről

A közgazdász-vándorgyűlés pénteki napjának szekcióüléseiről is gazdagon beszámolt a sajtó - az alábbiakban egy válogatást közlünk a megjelenésekből.

Bezzeg a régi szép időkben! Mikor lehet újra nagyot kaszálni a tőzsdén? (Privatbankár.hu)

Szinte mindenki mehet tőzsdére, csak senki nem akar (Index.hu)

Balog Ádám: félnek a vállalatok a tőzsdétől (VG.hu)

Térségi cégvezetők előadásai a Közgazdász-vándorgyűlésen (Hírös.hu)

Együtt sikertörténetet írunk... (Hírös.hu)

Miért pont Kecskeméten épített és épít gyárat a Mercedes? (Privátbankár.hu)

NGM-államtitkár: a kormány minden eszközzel segíti a magyar tőkepiac erősödését (Híradó.hu)

Lemaradt és szétszakadt a magyar gazdaság (VG.hu)

EU-s pénzpörgetés: lazít a közbeszerzési törvényen a kormány (Portfolió.hu)

Válogatás a vándorgyűlési sajtóbeszámolókból

img_7294b.JPGA közgazdász-vándorgyűlés nyitó napjáról a sajtó is bőségesen beszámolt. Az alábbiakban egy válogatást közlünk a tudósításokból.

Megkezdődött az 54. Közgazdász-vándorgyűlés (Hírös.hu)

Matolcsy: versenyképességi fordulat következik (Origo.hu)

Matolcsy: a Selyemút kétszerezi majd meg a magyar GDP-t (Hírös.hu)

Matolcsy: a Selyemút felé nyitás esélyt ad a GDP duplázására (VS.hu)

Matolcsy rápörgött a Selyemútra (HVG)

Matolcsy: A közpénz közpénz marad (Portfolio.hu)

Matolcsy: Magyarország a Selyemúton van (Petőfi Népe)

Közgazdász Vándorgyűlés - Matolcsy: a Selyemút felé nyitás esélyt ad Magyarországnak, hogy a magyar GDP újabb 100 milliárd euróval bővüljön (Webrádió)

Közgazdász Vándorgyűlés - Patai Mihály: a 0,9 százalékos alapkamatszint 2018-ig megmaradhat (Webrádió)

 

Huszonöt éve nem erre készült a bankszövetség elnöke (Magyar Nemzet)

Évekig változatlan maradhat az alapkamat (Hirado.hu)

Patai: még mindig jelentősek a bankok terhei (Napi.hu)

Parragh: szinte megoldhatatlan helyzetben vagyunk (VG.hu)

Élő, online közvetítés a vándorgyűlésről

livestreaming.jpgCsütörtökön 14 órakor a Csík Zenekar vezetőjének, Csík Jánosnak és társainak a produkciójával, valamint Matolcsy György jegybankelnök előadásával kezdetét veszi a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász-vándorgyűlése a kecskeméti Agóra Központban.

A vándorgyűlés három napja alatt két plenáris ülésen és 13 szekcióban összesen 153 előadót láthat-hallhat a konferencia több mint 700 fős közönsége.

Aki idén nem tud részt venni a konferencián, az szeptember 15-én, csütörtökön 14.00 órától a nyitó plenáris ülést, szeptember 16-án, pénteken 9.00 és 17.30 óra között a pénzügyi szekció programját, szeptember 17-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között pedig a záró plenáris ülés előadásait követheti figyelemmel élő, online videóközvetítésünkben itt, a konferencia honlapján.

Regisztráció már csak a helyszínen!

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlésre előzetes regisztrációt szeptember 13-án, kedden 14 óráig tudtunk fogadni, így az on-line regisztrációs rendszert lezártuk.

A konferencia helyszínén természetesen lehetőséget biztosítunk még az érdeklődők számára napijegyek, valamint - a szabad helyek függvényében, korlátozott számban - ebéd- és vacsorajegyek vásárlására is.

A konferencia regisztrációs pultjánál lehetőség lesz a bankkártyás fizetésre is.

Megértésüket köszönjük! 

A duális szakképzésről és felsőoktatásról

dual_education.jpgDuális szakképzés és felsőoktatási képzés az Európai Unióban és Magyarországon - ezzel a címmel szervez idén közös szekciót az MKT Munkaügyi, valamint Nemzetközi Gazdaság Szakosztálya az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen, szeptember 16-án, pénteken 14 órától a kecskeméti Agóra Központban.

A munkaerőpiac folyamatait látva igencsak aktuális témát boncolgató szekció két fő előadója Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, valamint Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési alelnöke, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke lesz, a két előadást követően pedig két gyakorlati szempontú panelbeszélgetést hallgathatnak meg a résztvevők. Mindkét panelben a duális képzési rendszerben együttműködő vállalatok és képző intézmények vezetői, szakértői kaptak helyet.

A duális felsőoktatási képzésről szóló kerekasztal-beszélgetés szakértő résztvevői Ailer Piroska (Pallas Athéné Egyetem), Szemerey Szabolcs (Kecskeméti Duális Oktatás Zrt.), Szigeti Ádám (Emberi Erőforrások Minisztériuma), Varga-Papp Szilvia (Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.), Gulyásné Csekő Katalin (Budapesti Gazdasági Egyetem) és Zsiga Zsolt (Siemens Zrt.) lesznek, a beszélgetés moderátora pedig Ferkelt Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanszékvezetője, az MNB Oktatásfejlesztési és Továbbképzési Főosztályának vezetője, az MKT Nemzetközi Gazdasági Szakosztályának elnöke lesz.

A szekcióülést egy másik panelbeszélgetés zárja. A szakképzésről szóló kerekasztal-beszélgetés résztvevői Németh Ákos (Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.), Györgyi Zoltán (Debreceni Egyetem, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet), Sum István (SZTÁV Felnőttképző Zrt.), Zemplényi Adrienne (Alapvető Jogok Biztosának Hivatala) és Pető István (Kecskeméti Szakképzési Centrum) lesznek, a beszélgetést pedig Bagó József, a Belügyminisztérium szakmai tanácsadója, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke moderálja.

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés részletes programja ide kattintva olvasható.

Már csak néhány szabad hely a vándorgyűlésen!

img_2983.jpgTeltházasnak ígérkezik a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász-vándorgyűlése: a program sokszínűségének köszönhetően több mint 650-en jelezték már a részvételüket a szeptember 15. és 17. között Kecskeméten megrendezendő konferenciára. A magyar közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának két plenáris ülésén és 13 szekciójában nem kevesebb mint 153 előadó osztja meg gondolatait a hallgatósággal.

Bár az on-line regisztráció már lezárult, korlátozott számban tudunk még jelentkezéseket fogadni kedd délig - és természetesen a helyszínen is lehet majd az elérhető szabad helyek függvényében napijegyet, illetve ebéd- és vacsorajegyet vásárolni.

Szállásigényeket korlátozott számban tudunk még fogadni! A Four Poins by Sheratonban például classic szobát korlátozott számban mindkét éjszakára tudunk még biztosítani. A Három Gúnárban elsősorban a második éjszakára - szeptember 16-ra - van még néhány szabad szobánk. Az Uno Hotelben standard szobát tudunk biztosítani szeptember 16-dikára, és a Hotel Pálmában van még egy-egy I. és II. kategóriás szobánk mindkét éjszakára. A szálláshelyekről ide kattintva tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kérjük, hogy regisztrációs, illetve esetleges szállásigényüket a kozgazdasz@ibusz.hu címen szíveskedjenek legkésőbb szeptember 13-án, kedden délig jelezni!

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés részletes programja ide kattintva elérhető.

Fintech, greentech, jogi innováció...

fintech.jpgFintech, greentech, jogi innováció - csak néhány izgalmas és aktuális téma az 54. Közgazdász-vándorgyűlés informatikai szekciójának programjából.

A szekció előadói - köztük például Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley magyarországi vezérigazgatója, Ritter Marianna, az iLex Systems ügyvezető igazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Smart Future Lab Energetikai innováció vezérigazgatója, Ács Zoltán, a Design Terminal szakmai vezetője, Kuthy Antal, az E-Group vezérigazgatója, Hetényi Márk, az MKB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese és Szuromi-Kovács János, a bank operációs ügyvezető igazgatója, valamint Pongrácz Ferenc, az IBM délkelet-európai üzletfejlesztési igazgatója, az AmCham elnöke - az informatika aktuális trendjeit tekintik át szeptember 16-án, pénteken 9 órától egy egész napos szekcióülésen az Aranyhomok Szálló konferenciatermében.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színesíti a szekció programját egy tréning: Németh Zoltán tréner, prezentációszakértő „Beszélni” mindenki tud címmel tart majd prezentációs tréninget a résztvevőknek.

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak teljes programja ide kattintva olvasható.

Negyvenkét év után...

...tér vissza Kecskemétre a közgazdász-vándorgyűlés, amelynek szeptember 15. és 17. között ad otthont Bács-Kiskun megye székhelye. Az ide konferencia már az 54. lesz a sorban. Az 1974-es XIII. konferenciáról - amelynek két plenáris és hat szekcióülésén elsősorban a területfejlesztés aktuális kérdéseiről tanácskoztak a résztvevők, és amelynek esti kísérőprogramja a Katona József Színházban a Kalocsai Népi Együttes műsora volt - így tudósított annak idején a Petőfi Népe.

grafika1.jpg

grafika2.JPG

grafika3.JPG

grafika4.JPG

grafika5.JPG

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu