Közgazdász-vándorgyűlés

45. Közgazdász-vándorgyűlés - Debrecen, 2007

2015. március 16. - MKT admin

Véget ért a Magyar Közgazdasági Társaság 45. és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság 16. Közgazdász-vándorgyűlése Debrecenben. Az összesen mintegy 700 résztvevő több mint 90 előadást hallgathatott meg a konferencia három napja alatt. Az előadások már letölthetők.

A sajtó is beszámolt a vándorgyűlésen elhangzottakról. A teljesség igénye nélkül, a Világgazdaság egyik és másik beszámolója a vándorgyűlésről. A Napi Gazdaság többek között így és így írt a rendezvényről. Az Index.hu a helyszínről tudósított a szekcióülésekről, a cikkeik többek között itt és itt olvashatók. Az ebroker.hu honlapon ez a cikk jelent meg, a Magyar Nemzet online kiadása pedig ezt írta a vándorgyűlésről. A Magyar Televízió Kárpát Expressz című műsorának tudósítása ide kattintva tekinthető meg (8 perc 55 másodpercnél kezdődik a riport).
A debreceni sajtó is jelen volt és beszámolt a rendezvényről: a Debrecen Online cikke itt, a Debreceni Városi Televízió tudósítása itt, a Hajdú-bihari Naplóé pedig itt található.

A http://www.kozgazdasz.cegiranytu.hu/ oldalon pedig külön fényképes összeállítás is készült a vándorgyűlés három napjának pillanataiból.

A vándorgyűlés előadásait szekciónként, az elhangzás sorrendjében, tömörítve, zip formátumban tettük letölthetővé.


I. Gazdaságpolitika

Elnök: Bod Péter Ákos tszv. egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem

Palánkai Tibor akadémikus, egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem
A globális átalakulás kihívásai és a kapcsolódó reformkényszerek és gazdaságpolitikai válaszok

Halmai Péter tszv. egyetemi tanár, Szent István Egyetem
Európai felzárkózás és strukturális reformok

Varga Mihály országgyűlési képviselő, a Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottság elnöke
Kiigazítás és reformok – az eddigi „eredmények”

Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja
Románia makrogazdasági mutatói az EU-csatlakozás után

Oblath Gábor, az MNB Monetáris Tanácsának tagja
Magyarország felzárkózása nemzetközi összehasonlításban

Mellár Tamás egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem
Elhúzódó felzárkózás

Vadász Pál elnök-vezérigazgató, Montana Zrt.
Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk? Pillanatkép vállalati alulnézetből



II. Államháztartás

Elnök: Szikora János elnök, Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

Katona Tamás egyetemi tanár, elnök, Magyar Államkincstár
A Magyar Államkincstár, mint az államháztartási pénzügyi szolgáltatások és információk központja

Szabó István elnök, Szatmár Megyei Tanács, Románia
A romániai önkormányzatok költségvetésének elemzése

Bihary Zsigmond főigazgató, Állami Számvevőszék
Államháztartás – uniós támogatások

Bathó Ferenc főosztályvezető, Pénzügyminisztérium
A 2008. évi költségvetés és a „közel-távoli” jövő

László Csaba partner, KPMG Hungaria
A magyar adórendszer az EU adópolitikájának tükrében

Pitti Zoltán tudományos kutató, Budapesti Corvinus Egyetem
Európa a nemzetközi adóversenyben és adóverseny az Európai Unióban

Holtzer Péter elnök, Nyugdíj és Időskor Kerekasztal
A hosszú távú növekedés néhány stratégiai kérdése

Romhányi Balázs főosztályvezető-helyettes, Pénzügyminisztérium
Szempontok és javaslatok a magyar fiskális szabály- és intézményrendszer reformjához

Kopits György, az MNB Monetáris Tanácsának tagja
Közpénz-felelősségi törvény: fiskális detox?

Mészáros Tamás egyetemi tanár, rektor, Budapesti Corvinus Egyetem
Felsőoktatás – folyamatos változásra ítélve

Mádi Zoltán ügyvezető igazgató, Vígszínház
„Áll a hajsza, áll a bál, a színház körül...”



III. Pénzügyek

Elnök: Tétényi Tamás ügyvezető elnök, MKT Pénzügyi Szakosztály
Szekcióelnöki összefoglaló

Várhegyi Éva tudományos főmunkatárs, Pénzügykutató Zrt.
Verseny és versenyképesség a magyar bankpiacon

Szécsi Kálmán regionális igazgató, Raiffeisen Bank (Románia)
Fogást keresve: növekvő verseny a román lakossági bankpiacon

Balogh Imre, az MKB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese
Maratoni sprint: nemzetközi verseny a magyar lakossági bankpiacon

Bodnár Katalin, az MNB közgazdasági elemzője és Riecke Katalin, a Derive Kft. ügyvezetője
A hazai kis- és középvállalatok árfolyam-kockázati kitettsége és devizahitelei

Szekeres Tibor, az AXA-csoport országigazgatója
Marketing a bankban

Náray László, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának tagja
Tőkefedezeti nyugdíjrendszerek stabilitása

Terták Elemér igazgató, az Európai Bizottság Pénzügyi Intézmények
Igazgatósága
Subprime-válság: ami mögötte van, és ami utána várható



IV. Vállalkozások

Elnök: Gulácsi Gábor vezérigazgató-helyettes, Richter Gedeon Nyrt.

Román Zoltán tiszteletbeli elnök, Magyar Közgazdasági Társaság Ipari
és Vállalkozási Szakosztály
Hogyan mérjük és segítsük a társadalmi haladást? Az OECD világfórumának
üzenete. (Tájékoztató az OECD 2007. júniusi isztambuli világfórumáról)


Kerekasztal-beszélgetés a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
stratégiájáról


Moderátor: Angyal Ádám egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem
A vita résztvevői:
Kákosy Csaba kabinetfőnök, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Csillag István elnök, Eximbank Zrt.
Pakucs János tiszteletbeli elnök, Magyar Innovációs Szövetség
Török Ádám akadémikus, egyetemi tanár, BME és Pannon Egyetem
Vass Ilona elnökhelyettes, Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal


Szilvássy Zoltán stratégiai rektorhelyettes, Debreceni Egyetem
Pharmapolis: Debrecen-központú, irányított gyógyszeripari
klaszterkezdeményezés


Miklóssy Ferenc elnök, Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
A magyar kkv regionális versenyképessége

Vargha Péter Simon stratégiai elemző, MOL Nyrt.
Bioüzemanyagok – közgazdászszemmel

Ábrahám László ügyvezető igazgató, National Instruments Europe Kft.
Egy multi fejlődésének lehetőségei az észak-alföldi régióban

Colţea Tibor vezérigazgató, Tipoholding Rt., Románia
A román gazdaság helyzete vállalkozói szemszögből nézve

Bak Ferenc gazdasági igazgató, Debreceni Vagyonkezelő Zrt.
Debreceni Önkormányzati Holding – regionális szerepvállalás



V. Külgazdaság

Elnök: Nyíri Iván partner, C BOSS Kft.

Losoncz Miklós egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem,
GKI Gazdaságkutató Zrt.
A külgazdaság-politika szerepe a szolgáltatásexport ösztönzésében

Szegő Márta főosztályvezető, UniCredit Bank Zrt.
A szolgáltatások súlya a fizetési mérlegben

Bagó Eszter elnökhelyettes, KSH
Szolgáltatás-külkereskedelem: tények és tendenciák

Galla Gábor v. vezérigazgató, Magyar Turizmus Zrt.
Turizmusfejlesztés: a szolgáltatásexport növekedésének motorja

Nagy Zsolt, a Waberer's Csoport logisztikai üzletágának vezetője
Magyarország, ezen belül a Waberer’s Holding Zrt. helye a közép-európai
logisztikai rendszerben


Heil Péter kabinetfőnök, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv hatása a külgazdasági kapcsolatokra

Nyíri Iván partner, C BOSS Kft.
Az ingatlanfejlesztés és -szolgáltatás külpiaci összefüggései, a kkv-szegmens
állami, önkormányzati és piaci buktatói


Monszpart Zsolt vezérigazgató-helyettes, Ericsson Magyarország Kft.
Miért Magyarország? A szolgáltatás-outsourcingban rejlő értékteremtő lehetőség



VI. Informatika

Elnök: Beke-Martos Gábor ügyvezető igazgató, Siemens Sp. z o.o.

Huebner Károly partner, iEurope Capital LLC
Informatika: piac és fejlődés

Vinkel Priit tanácsadó, Észt Parlament, Észt Országos Választási Bizottság
Internet Voting in Estonia: Voting by Mouse-click

Jereb László igazgató, Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar,
Informatikai Intézet
A gazdaságinformatikus képzés fejlesztése (szolgáltatásmenedzsment,
fenntarthatóság)


Nagy János prorektor és Vincze Szilvia gazdasági igazgatóhelyettes,
Debrecen Egyetem
Gazdaságinformatika és vezetői információs rendszer fejlesztése a Debreceni
Egyetemen




VII. Területfejlesztés – európai támogatások

Elnök: Baráth Etele országgyűlési képviselő

Bajnai Gordon miniszter, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
Fejlesztés, változás, fejlődés – kockázat és lehetőség

Novák Csaba vezérigazgató-helyettes, MAG Zrt.
A MAG Zrt. stratégiája a versenyképességért, felzárkózásért

Szanyi Tibor országgyűlési képviselő
Növekedés a támogatások tükrében

Lóránt Károly tanácsadó, Európai Parlament
Az Európai Unió hosszú távú fejlődési kilátásai, az új tagországok
felzárkózási lehetőségei


Fehér Éva alelnök, Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Az MKIK szerepe a területfejlesztésben és a II. NFT megvalósításában

Debreczeni Ferenc igazgató, Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.
Az EU-források abszorpciójára való felkészülés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban

Bodó Barna egyetemi docens, Sapientia Egyetem, Nagyvárad
Területfejlesztés és határmentiség



VIII. Ellenőrzés

Elnök: Gulyás Zsuzsa ügyvezető igazgató, UniCredit Bank Zrt.

Fekete Imréné, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakmai alelnöke
Könyvvizsgálatról nem(csak) könyvvizsgálóknak

Roóz József rector emeritus, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára
Belső kontrollrendszerek a corporate governance struktúrában

Sztanó Imre főiskolai tanár, a Budapesti Gazdasági Főiskola általános
rektorhelyettese
Az ellenőrzés-oktatás időszerű kérdései

Ovidiu Constantin Bunget egyetemi tanár, Temesvári Egyetem
Az audit minősége Romániában az Európai Közösség 8. határozatának
szemszögéből


Weidlich Edit elnökhelyettes, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
Az EU-támogatások ellenőrzésének kihívásai

Lóránt Zoltán főigazgató, Állami Számvevőszék
Az államháztartás helyi szintjéről, közgazdász-számvevői ellenőrzési
tapasztalatokkal



Záró plenáris ülés

Veres János pénzügyminiszter
Kiigazítás, reformok, fejlesztések a felzárkózás jegyében

Isarescu, Mugur elnök, a Román Köztársaság Nemzeti Bankja
Románia: nominális és reális konvergencia

Simor András elnök, Magyar Nemzeti Bank
Magyarország külpiaci versenyképessége: kérdőjelek

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr697275047
süti beállítások módosítása