52. Közgazdász-vándorgyűlés - Nyíregyháza, 2014

2015. március 16. - MKT admin

Tíz év az EU-ban: az elkötelezettség és a nyitottság szerepe a gazdasági növekedésben. Ez volt a címe a Magyar Közgazdasági Társaság 52. Közgazdász-vándorgyűlésének, amelynek idén szeptember 4. és 6. között – nyolc év után ismét – Nyíregyháza adott otthont. A vándorgyűlés több mint félezer résztvevője több mint 100 előadást hallgathatott meg a konferencia plenáris és szekcióülésein. Az előadások anyaga már letölthető a honlapunkon.


2014. szeptember 4., csütörtök - Nyitó plenáris ülés
Kovács Árpád elnök, Magyar Közgazdasági Társaság
Megnyitó - a megnyitó videófelvétele
Kovács Ferenc polgármester, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Köszöntő - a köszöntő videófelvétele
Mádi Zoltán finanszírozási vezérigazgató-helyettes, KITE Zrt., az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke
Köszöntő - a köszöntő videófelvétele



Előadások
Varga Mihály
nemzetgazdasági miniszter
Út a fellendüléshez - az előadás videófelvétele
Szijjártó Péter parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Külgazdasági és Külügyminisztérium
Az új külgazdasággal vezérelt külpolitika - az előadás videófelvétele
Balázs Péter, a CEU professzora, az MKT alelnöke, az Európai Bizottság korábbi tagja
Az EU-tagság tíz éve: közeledés vagy távolodás? - az előadás videófelvétele
Török Ádám akadémikus, az MTA főtitkára, az MKT alelnöke
Magyarország pozíciói a nemzetközi innovációs versenyben (2004–2014) - az előadás videófelvétele


Szeptember 5., péntek – szekcióülések

I. EU-források felhasználása, fejlesztéspolitika
Elnök: Vitályos Eszter Zsuzsanna, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára (délelőtt) és Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, az MKT Fejlesztéspolitikai szakosztályának elnöke, volt Európa-ügyi miniszter (délután)
Szekcióelnöki összefoglaló

Előadások
Dányi Gábor
európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség
A 2014–2020-as Partnerségi Megállapodás elfogadása és a következő lépések
Hajdu Szilvia főosztályvezető, a Miniszterelnökség Monitoring és Értékelési Főosztálya
Eredményorientált végrehajtás – 2014–2020
Marjánovity Anna osztályvezető, a Miniszterelnökség Monitoring és Értékelési Főosztálya
A programértékelés szerepe a kohéziós politikában
Tóth Tamás főosztályvezető, a Miniszterelnökség Szabályozási Főosztálya
A 2014–2020 időszak szabályozási rendszere, újdonságai
Császár Dániel közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség
A közbeszerzések felügyeleti rendszere
Pichler Balázs főosztályvezető-helyettes, a Miniszterelnökség Monitoring és Értékelési Főosztálya
A 2007–2013-as programok forrás-felhasználási helyzete
Jablonszky György osztályvezető, a Miniszterelnökség Monitoring és Értékelési Főosztálya
A kohéziós politika költségvetési hatásai
Cséfalvay Zoltán kijelölt nagykövet, Magyarország OECD melletti állandó kirendeltsége, a 2014–2020-as magyar-EU partnerségi megállapodás főtárgyalója
Fejlesztéspolitika: új kihívások és válaszok. A 2014–2020-as uniós fejlesztési forrásokat megalapozó partnerségi megállapodás tervezése
Vértes András elnök, GKI Gazdaságkutató Zrt.
Fejlesztéspolitika – nehéz környezetben
Palócz Éva vezérigazgató, KOPINT-TÁRKI Zrt., az MKT alelnöke
Korreferátum

Kerekasztal-beszélgetés a magyar fejlesztéspolitika eredményeiről és kihívásairól
Moderátor: Heil Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnökhelyettese, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának titkára
Résztvevők:
Essősy Zsombor vezérigazgató, MAPI Zrt.
Kovács István Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnökhelyettese
Pogátsa Zoltán egyetemi docens, Nyugat-magyarországi Egyetem
Tóth István János kandidátus, MTA KRTK KTI


II. Gazdaságpolitika
Elnök: Palotai Dániel monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank (délelőtt) és Muraközy Balázs tudományos munkatárs, MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet (délután)
A szekcióelnöki összefoglaló videófelvétele

Ábel István vezető közgazdasági elemző, Magyar Nemzeti Bank
Exportálók és a globális értékláncok: divergens folyamatok.
Virág Barnabás közgazdasági elemzésért és előrejelzésért felelős igazgató, Magyar Nemzeti Bank
Lehetséges-e növekedés hitelezés nélkül?
Szepesi Balázs stratégiai igazgató, HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ
A vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentése – korlátok és lehetőségek
Kaderják Péter egyetemi adjunktus, a BCE Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője
Fenntartható és fenntarthatatlan elemek a hazai közműszektorra vonatkozó rezsicsökkentési politikában

Kondor Péter kutató, CEU, a De Facto blog szerzője
A Defacto blog: Építsük tényekre a közbeszédet!
Szalai Ákos egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Heller Farkas Közgazdaság-tudományi Intézete
A magyar jogrendszer átalakulása és a piacgazdaság
Horn Dániel tudományos munkatárs, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Duális szakképzés Magyarországon? Nemzetközi és hazai empirikus tapasztalatok
Cseres-Gergely Zsombor munkatárs, MTA KRKT Közgazdaságtudományi Intézet és Molnár György tudományos főmunkatárs, MTA KRKT Közgazdaságtudományi Intézet
Közfoglalkoztatás kettős szerepben?

Harasztosi Péter elemző munkatárs, Magyar Nemzeti Bank
Termelékenység-növekedés és reallokáció a vállalati szektorban 1992–2008


III. Pénzügyek
Elnök: Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke
A szekcióelnöki összefoglaló videófelvétele

Előadások
Farkas Ádám
főigazgató, Európai Bankfelügyeleti Hatóság
Az európai bankunió helyzete az egységes bankfelügyeleti mechanizmus elindításának előestéjén
Windisch László alelnök, Magyar Nemzeti Bank, a Monetáris Tanács tagja
A magyar pénzügyi rendszer, a bankfelügyelet és a bankunió kapcsolata
Heim Péter elnök, Századvég Gazdaságkutató Zrt.
Európa, a régió és Magyarország bankszektorának kilátásai

Panelbeszélgetés – Magyarország a bankunióban
Résztvevők: Farkas Ádám (EBA), Windisch László (MNB), Fekete-Győr András (OBA), Balogh Imre (Probanka, Szlovénia), Heim Péter (Századvég Gazdaságkutató Zrt.)

Előadások
Balog Ádám
alelnök, Magyar Nemzeti Bank, a Monetáris Tanács tagja, az MKT elnökségének tagja
A Magyar Nemzeti Bank jövőképe a magyar bankszektorról
Vojnits Tamás vezérigazgató-helyettes, Takarékbank Zrt.
A magyar takarékszövetkezeti szektor átalakítása
Simonyi Tamás igazgató, KPMG
Jobb a hazai, mint a külföldi?
Felcsuti Péter közgazdász, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke
Magyar bankszektor tájkép csata közben

Panelbeszélgetés – A magyar bankszektor jövője
Résztvevők: Balog Ádám (MNB), Vojnits Tamás (Takarékbank), Simonyi Tamás (KPMG), Felcsuti Péter, Hegedüs Éva (Gránit Bank, MKT)


IV. Külgazdaságközpontú újraiparosítás
Elnök: Ferkelt Balázs általános rektorhelyettes, BGF, az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnöke (délelőtt) és Rétfalvi György, a Magyar Külgazdasági Szövetség és MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnökségi tagja (délután)
A szekcióelnöki összefoglaló videófelvétele

Előadások
Palócz Éva
vezérigazgató, KOPINT-TÁRKI Zrt., az MKT alelnöke
A magyar vállalkozások külpiaci teljesítménye
Nátrán Roland vezérigazgató, EXIMBANK Zrt., MEHIB Zrt.
A vállalatok külpiaci expanziója finanszírozásának nemzetközi tapasztalatai
Kerekes György vezérigazgató, Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.
A kereskedőházak szerepe a vállalatok exporttevékenységének növelésében
Dirk Wölfer osztályvezető, Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara
A német kkv-szektor nemzetgazdasági szerepe és gazdaságpolitikai támogatása
Novák Tibor vezérigazgató, Nobilis Zrt.
A Nobilis Zrt. külpiaci terjeszkedési tapasztalatai


V. Informatika
Elnök: Pongrácz Ferenc üzletfejlesztési igazgató, IBM Délkelet-Európa, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke
A szekcióelnöki összefoglaló videófelvétele

Reich Lajos ügyvezető igazgató, GE Hungary Ltd.
Az informatikai innováció magyarországi lehetőségei a GE Hungary szemszögéből
Mel Horwitch dékán, CEU
Leapfrog Leadership
Szűcs László műszaki fejlesztési témavezető, Antenna Hungária Zrt., az MKT Informatikai Szakosztályának titkára
Pitching, avagy az ígéret művészete
Fehér Péter dékánhelyettes, tanszékvezető egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
Innováció és közösségek
Pongrácz Ferenc üzletfejlesztési igazgató, IBM Délkelet-Európa, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke
Az informatikai innováció mindent megváltoztat
Kovács Vilmos Levente ügyvezető igazgató, Simplexion Kft.
Hogyan segít az innováció a cégépítésben?
Pécsi Juli menedzser, Prezi House of Ideas
Versenyképesség az ötletgazdaságban
Nátrán Roland vezérigazgató, EXIMBANK Zrt., MEHIB Zrt.
Az informatikai innováció magyarországi lehetőségei az EXIMBANK szemszögéből
Kristóf Péter üzletfejlesztési tanácsadó, Frazir.com
A hiányzó láncszem: üzleti és technológiai inkubáció Magyarországon
Ritter Marianna vezérigazgató, iLEX Systems Zrt.
Hogyan forradalmasítja az informatika a jogi szolgáltatásokat? Smart jogi munkavégzés – smart mobileszközökkel
Pintér Éva egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem és Bagó Péter egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem
Startup finanszírozási ciklus
Kádas Péter startup-szakértő, CEO, Traction Tribe
Az informatikai innováció magyarországi lehetőségei a Traction Tribe szemszögéből 
Benkő Vilmos elnök, AmCham
Mit teszünk mi?
Sipos Péter ügyvezető igazgató, Lufthansa Systems Hungária Ltd.
Magyarország lehetőségei mint SW Development HUB


VI. Intelligens szakosodás a várostérségekben
Elnök: Lengyel Imre intézetvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem
A szekcióelnöki összefoglaló videófelvétele

Előadások
Peredy Zoltán
főosztályvezető-helyettes, Nemzeti Innovációs Hivatal Stratégiai Főosztály
Az intelligens szakosodás folyamata
Borsi Balázs főiskolai docens, Eszterházy Károly Főiskola
Az intelligens szakosodás dilemmái
Rechnitzer János tanszékvezető egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem
Egy sikeres modernizációs modell: Győr
Kocziszky György egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, a Monetáris Tanács Tagja
Felszállóágban? Miskolc és térségének cikluspozíciója a XXI.század küszöbén
Lengyel Imre intézetvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem
Az ELI gazdaságfejlesztési esélyei Szegeden
Kézy Béla ügyvezető igazgató, vezető tanácsadó, MEGAKOM Kft. és Róka László ügyvezető igazgató, vezető tanácsadó, MEGAKOM Kft.
Városfejlesztés 2.0 - Nyíregyháza, mint új gazdasági növekedési központ


VII. Mezőgazdaság, élelmiszergazdaság
Elnök: Zöldréti Attila egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem, a Nemzeti Agrárkamara korábbi főigazgatója
A szekcióelnöki összefoglaló videófelvétele

Győrffy Balázs elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Új kihívások a magyar agráriumban
Éder Tamás szóvivő, Bonafarm Zrt.
A magyar élelmiszergazdaság versenyképességi problémái 2014 közepén
Wolf László vezérigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt., az MKT elnökségi tagja
Az élelmiszergazdaság finanszírozása
Kapronczai István főigazgató, Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU-tagság tükrében
Losó József vezérigazgató, MIRELITE MIRSA Zrt.
Élelmiszer-terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag-beszállítók és a feldolgozóipar


VIII. Vállalkozások
Elnök: Czakó Erzsébet egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke
A szekcióelnöki összefoglaló videófelvétele (Kozma Miklós szakosztályi titkár)

Előadások
Polányi Péter
gazdasági igazgató, LEGO Manufacturing Kft.
Csak a legjobb lehet elég jó – avagy hogyan érjük el a lehető legmagasabb minőséget gyártásban, beruházásban és gondolkodásban egyaránt
Füzi Csaba
vezérigazgató, Continental Tobacco Zrt.
Egy magyar családi cég versenyben a multinacionális óriásvállalatokkal a globális dohánypiacon
Hunfalusy Szabolcs CFO, MD, Vajda Papír Kft.
A siker titka: családi garázsvállalkozásból multinacionális vállalat
Ábrahám László ügyvezető igazgató, National Instruments Hungary Kft.
A National Instruments Debrecenben: 14 év az innováció szolgálatában
Juhász Péter egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
A dualitás vetületei a magyar gazdaságban


IX. A logisztika növekvő szerepe az elmúlt 10 évben a gazdasági fejlődésünkben
Elnök: Szabó Zoltán ügyvezető, Ghibli Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke
A szekcióelnöki összefoglaló videófelvétele

Előadások
Szabó Zoltán
ügyvezető, Ghibli Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke
A logisztika Magyarországon az Európai Unió előtt és ma
Bárdos Krisztina ügyvezető igazgató, Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.
A logisztika, mint hazai és nemzetközi potenciál –  a Középtávú Logisztika Stratégia és megvalósítása
Lukács András elnök, Levegő Munkacsoport
Logisztika és környezetvédelem az uniós csatlakozásunktól napjainkig
Somogyi Attila ügyvezető igazgató, SSI Schäfer
Honnan jöttünk? Merre mehetünk? – Raktári logisztika fejlődése az uniós csatlakozás óta Magyarországon és a lehetséges fejlődési irányok
Hoffman Árpád beszerzési vezető, Xylem Service Hungary Kft.
Stratégiaváltás a szállítmányozásban: lokálisról regionálisra váltás
Egri Imre tanszékvezető, Nyíregyházi Főiskola tanszékvezető
Logisztikai hálózatok és lehetőségei


2014. szeptember 6., szombat – Záró plenáris ülés
Seszták Oszkár elnök, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés
Köszöntő

A szekcióelnökök beszámolója

Előadások
Domokos László
elnök, Állami Számvevőszék
A költségvetési konszolidáció eredményei és kockázatai
- az előadás videófelvétele
Baranyay László alelnök, Európai Beruházási Bank
EIB – múlt, jelen, jövő - az előadás videófelvétele
Parragh László
elnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Előttünk a holnapután - az előadás videófelvétele
Balog Ádám alelnök, Magyar Nemzeti Bank
Új szelek a monetáris politikában – mi változott a válság óta? - az előadás videófelvétele
Kovács Árpád
elnök, Magyar Közgazdasági Társaság
Zárszó - a zárszó videófelvétele

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr127274939