Kovács Árpád írása a vándorgyűlés elé a Világgazdaságban

2016. szeptember 07. - MKT admin

dre_5853.JPGAz államháztartási stabilitás és a versenyképesség címmel az 54. Közgazdász-vándorgyűlés elé írta meg gondolatait a Világgazdaság hasábjain a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád.

A versenyképesség és ahhoz kapcsolódóan a foglalkoztatás, a szakképzés, a duális képzés, a felsőoktatás és az innováció lesz a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász Vándorgyűlésének központi témája. A több mint százharminc előadás címein végigkalandozva úgy tűnik, mintha a rendszerváltozás utáni vándorgyűlések egyik kedvenc témáját, az államháztartás egyensúlyának ügyét elkerülnék az előadók. Alighanem egyikünknek sem hiányzik, hogy „eltűnt” a napirendről az államháztartási gazdálkodás finanszírozhatósági gondjainak sorolása, az eladósodás különböző nézőpontokból való aggodalmas megvilágítása, a bevételi alulteljesítés és a kiadási oldali zabolátlan túlteljesítés okainak boncolgatása. Továbbá annak felemlegetése, hogy a túlsúlyos és túlköltekező államháztartás fékje a piaci szféra szárnyalásának, s felelős a reálgazdaság gyenge teljesítményeiért, az ország versenyképességi hiátusaiért. Nem tagadom, korábban magam is számos hasonló tartalmú előadás megtartására „kényszerültem”.

Ma a költségvetés stabilitásának számottevő javításával láthatóan változik a világ. Az első félévi teljesítmények fényében jól látható, hogy az államháztartási gazdálkodás kiegyensúlyozottá válása, a forrásteremtés nagymértékű hatékonyságjavítása és a kiadások finanszírozásának – több területen nem kis ellátási feszültségeket is vállaló – fegyelme még szerényebb gazdasági teljesítmények mellett is képes az államháztartás működéséhez a forrásokat biztosítani, sőt rövid távon a piaci szférának többletösztönzést adni. Miközben az államháztartás nagy ellátórendszereinek működtetésére fordított kiadások a GDP arányában nem növekedtek, néhány év alatt mintegy tíz százalékponttal bővült a reálgazdasági teljesítmény fenntartását és fejlesztését támogató költségvetési forrás, nem beszélve itt az e területre irányított jegybanki támogatások jelentős nagyságrendjéről. Bízzunk abban, hogy ezek a ráfordítások – inkább előbb, mint utóbb – valós hatékonyságnövekedést hoznak. Általuk valósulhat meg a társadalmi-gazdasági működés fenntarthatósága, stabilitása hosszabb távon javuló ellátási színvonal mellett, vagyis később több juthat a most kevésbé finanszírozott területekre is.

Az államháztartási működés stabilitása kapcsán érdemes visszagondolni arra, hogy idén tízéves az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank által kezdeményezett szabályalapú költségvetési gyakorlat honi karrierje. Az államháztartás működésének utóbbi évei bizonyítják, hogy van összefüggés a szabályalapú fiskális keretrendszer következetes és nemzeti sajátságokat figyelembe vevő adaptív alkalmazása és a pénzügyi stabilitás őrzése között. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a hozzájárulás önmagában a költségvetési stabilitás biztosításához kevés lenne. Annak, hogy ez így alakul, s a költségvetési szféra nem elvesz, hanem hozzájárul a versenyképességhez, számos tényezője, illetve fenntartója van. Mindenekelőtt a fegyelmezett fiskális politika, a 2011-ben megújított, nagyobb lehetőségeket kapott ellenőrzés és rásegítő mechanizmusai által a hatékonyabb monetáris politika. A szabályalapú költségvetési keretrendszer öt éve megújult „magyar modellje” nemcsak szigorú előírásai, egyszerű és átlátható, az államadósság elleni küzdelemre fókuszált szabályai és betartatásuk őrzésének erős felhatalmazásai és intézményi megoldásai által, hanem az európai gyakorlatba illeszkedő megoldásai, túlköltekezési hajlamot féken tartó hatása, szemléletformáló, bizalomteremtő ereje és időtállósága által működhet az elkövetkező években sikeresen.

A fejlődés és a növekedés fogalma közé természetesen nem lehet egyenlőségjelet tenni, de megfelelő társadalmi-gazdasági teljesítmények nélkül aligha tartható fenn a fejlődés. Jól látható, hogy milyen kedvező hatása van, milyen forrásokat lehet felszabadítani akkor, ha itt stabilitás és forrásteremtésben, kiadásmenedzselésben minőségi változás van.

Ha már a növekedésről, pontosabban annak a társadalmi-gazdasági hatékonyságjavítás útján történő megvalósíthatóságáról beszélünk, akkor szót kell ejteni a manapság divatos úgynevezett „nemnövekedés” kérdéséről is, ami mást jelent a fejlettségnek és a „vastag” jólétnek, a környezet- és társadalomtudatosságnak magasabb szintjére eljutott országokban, mint az erre igyekvőkben. Utóbbiak nem mondhatnak le arról, hogy előbbre jussanak. A gondolat értékéből ez azonban nem von le, hiszen alapkövetelmény a kormányzásnak az ösztönzése, hogy nagyobb figyelmet fordítson a társadalmi és az egyéni jólétre, az ökoszisztéma állapotára, az erőforrásokkal való gazdálkodás egyensúlyi kérdéseire vagy éppen a szinergiák felismerésének képességére. Meggyőződésem szerint nem lehet és nem szabad „kiölni” sem egy emberből, sem egy országból a „többre jutni” mozgatóerejét. Ha a felhalmozást nemcsak a legprimitívebb tárgyi elemekre, hanem a humán tőkére, a tudásra, a jobb emberi életminőségre és mindenre, ami az emberi élet akár érzelmi gazdagodást jelentő része, kiterjesztve értelmezzük, akkor a gyarapodás nem bűn, hanem a fejlődés maga. Ehhez pedig forrás kell.

Kovács Árpád elnök
Magyar Közgazdasági Társaság

(A cikk eredetileg a Világgazdaság hasábjain jelent meg.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr1311687223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.