Közgazdász-vándorgyűlés

Pandémia, klímaváltozás, uniós fejlesztések…

2021. szeptember 09. - MKT admin

honlapra_vgy.jpgHét plenáris előadás, négy élőben közvetített kerekasztal-beszélgetés, 22 előre rögzített, tematikus szekció és összesen 136 előadó – számokban így néz majd ki az 59. Közgazdász-vándorgyűlés, amely a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György; a Világbank volt vezető közgazdásza, Kaushik Basu, Domokos László ÁSZ-elnök és Ürge-Vorsatz Diána egyetemi tanár, klímakutató előadásával két hét múlva, szeptember 23-án veszi kezdetét.  A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának előadásait és panelbeszélgetéseit a pandémiára tekintettel idén is online módon, minden érdeklődő számára ingyenesen teszi elérhetővé a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT).

Az idei tanácskozás plenáris előadói között – Matolcsy György, Kaushik Basu, Domokos László és Ürge-Vorsatz Diána mellett – ott lesz Varga Mihály pénzügyminiszter, Rékasi Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója és Halmai Péter Széchenyi-díjas akadémikus is.

A konferencia témái között természetesen idén is meghatározó a koronavírus-járvány hatása a gazdaságra és a pandémia utáni időszak kilátásai a versenyképességben, a makrogazdaságban, a vállalkozásoknál, a munkaerő-piacon, valamint a pénz- és tőkepiacokon. Emellett nagy hangsúlyt kap a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a 2021–27-es uniós fejlesztési időszak tervezése is az előadások és a kerekasztal-beszél­getések során. A konferencia egyik legfontosabb panelje pedig az európai uniós szekció lesz, amelyben öt közép-európai ország – a V4-ek és Horvátország – jegybanki alelnökei vitatják meg az euró bevezetésének kihívásait és az önálló monetáris politika meglétének vagy feladásának dilemmáit. Emellett ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot idén is a már hagyományos Bankvezérek kerekasztala.

Az 59. Közgazdász-vándorgyűlés tematikus szekcióit 2021. augusztus 26. és szeptember 16. között rögzíti a Magyar Közgazdasági Társaság. A szekciók videófelvételei 2021. szeptember 23-án 10 órától lesznek szabadon megtekinthetők a konferencia honlapján (https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/).

A plenáris előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket szeptember 23-án és 24-én élőben követhetik majd figyelemmel az érdeklődők a tanácskozás honlapján, valamint a rendezvény Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/mktvgy) és az MKT YouTube-csatornáján (https://www.youtube.com/channel/UCQn9xUBg0ybiPRfB2QM4QOA).

Az 59. Közgazdász-vándorgyűlés részletes programja megtalálható a tanácskozás honlapján, a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr9816684404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása