Az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztálya által szervezett szekcióban Oszkó Péter volt pénzügyminiszter tartott vitaindító előadást, majd Christopher Mattheisennel, a Magyar Telekom és a Microsoft Magyarország korábbi vezérigazgatójával, valamint Veres Tiborral, a Wallis Csoport elnökével vitatta meg, milyen erőforrásokra és tárgyalási pozícióra támaszkodhat ma Magyarország egy egyre inkább blokkokra bomló világgazdaságban. A szekciót Galambos Tamás, a szakosztály elnöke vezette. A tervezett program a Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkárának távolmaradása miatt módosult; a rendezvény szeptember 11-i évfordulójára emlékezve egyperces néma csenddel kezdődött.
Az alkupozíció mint legfontosabb erőforrás
Oszkó Péter központi tétele szerint a nyersanyagok és technológiák jelentősége folyamatosan változik, egyetlen erőforrás marad tartósan meghatározó: az alkupozíció. Álláspontja szerint téves az a felfogás, hogy elég egy nagy geopolitikai blokkhoz csatlakozni, és onnantól „megoldódnak” a problémák – ezt a Davosi Világgazdasági Fórumon elhangzott, a kanadai miniszterelnöktől származó gondolattal támasztotta alá, miszerint a közepes hatalmaknak nincs olyan szövetségesük, amely ne érvényesítené velük szemben is a saját érdekeit.
Oszkó élesen bírálta Magyarország eddigi külgazdasági modelljét: szerinte az ország az orosz energiafüggőség növelésével és a kínai működőtőke egyoldalú becsábításával nem alkupozíciót, hanem kiszolgáltatottságot épített. Adatai szerint a magyar autóipari export hozzáadott-érték aránya mindössze 33%, szemben Csehország 50, illetve Németország 74 százalékával, miközben becslése szerint 1000–1500 milliárd forintnyi állami támogatás ment el a kínai gyártókapacitások idecsábítására – tulajdonrész és technológiatranszfer nélkül. Ezzel szemben az Európai Unió elkezdett olyan szabályokat kialakítani (pl. 40% feletti piaci dominanciájú szereplők kötelező közös tulajdoni részesedése – lásd a spanyolországi CATL–Stellantis vagy a franciaországi Dongfeng-beruházást), amelyek a közös európai piacot valódi alkueszközzé teszik.
Oszkó szerint Magyarország legnagyobb jelenlegi erőforrása az uniós tagság, és az érkező uniós forrásokat a jövőben ne vissza nem térítendő támogatásként, hanem tulajdonszerzési (equity jellegű) eszközként kellene felhasználni.
Vállalati tapasztalatok: tulajdon, tudás, diverzifikáció
Christopher Mattheisen szerint a valódi hozzáadott értéket nem a gyárépítés, hanem a nemzetközi vállalatok által meghonosított tudás és hálózat adja – ahogy fogalmazott, egy gyárat „egyik napról a másikra el lehet vinni”, egy betelepült telekommunikációs vagy technológiai befektetés viszont tartós tétet jelent az országban. Saját microsoftos tapasztalatából idézte, hogy egy tervezett magyarországi adatközpont végül politikai bizalmatlanság és elégtelen keresletprognózis miatt Lengyelországba került – ez alátámasztja érvelését, hogy a kis országoknak érdemes lenne lemondaniuk a „magyar startup magyar piacra” elvről egy egységes európai tőke- és keresletpiac javára.
Veres Tibor saját üzleti pályáját hozta példának: a Wallis Csoport a 90-es évek Pannon GSM-befektetésétől kezdve mindig ragaszkodott a többségi tulajdonhoz, miközben helyi partnerekkel dolgozott külföldön. Kiemelte a technológiai kiszolgáltatottság veszélyét (a pager-üzletágat annak idején az SMS technológia tette egy csapásra értéktelenné), ezért vallja a diverzifikációt alapelvnek. Legfontosabb üzenete: a jövő külgazdasági stratégiájának az emberi erőforrásba – oktatásba, egészségügybe, vállalatirányítási tudásba – kellene fektetnie, mert a magyar szaktudás (például az Autó Wallis mára közel 30 gyártóval, 19 országban működő szolgáltatási modellje) exportképes, míg az olcsó munkaerőre és állami támogatásokra épülő korábbi modell kifulladt.
A közönségből Szilágyi Balázs (CATL) vitatta Oszkó adatait a cégnek nyújtott állami támogatásról, és az európai fogadókészség hiányát nevezte meg problémaként a technológiatranszfer helyett. Oszkó válaszában a korábbi kormányzati kommunikáció átláthatatlanságára hivatkozott, és hangsúlyozta: nem a kínai befektetőkkel, hanem az egyoldalú, tulajdon nélküli támogatási gyakorlattal van vitája.
A záró körkérdésre – mi lesz öt-tíz év múlva a siker mércéje – Mattheisen a termelékenységet, Veres Tibor az európai méretű, magyar identitású vállalatok megjelenését, Oszkó Péter pedig a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP felzárkózását és az euró bevezetését nevezte meg.
(Az összefoglaló mesterségesintelligencia-alkalmazások segítségével készült.)
Letölthető dokumentum:
Oszkó Péter prezentációja (pdf)
Sajtóvisszhang a szekcióról:
Oszkó Péter: "Magyarország kinyitotta az európai piacot Kína előtt és még fizettünk is érte" (Portfolió.hu)
Oszkó Péter: Magyarország eladta az európai piacot a kínaiaknak és még mi fizettünk érte (HVG)
Úgy adtuk el a piacunkat, hogy még fizettünk is érte - Oszkó Péter kemény kritikát fogalmazott meg (Növekedés.hu)
Oszkó Péter: eladtuk a kínaiaknak az európai piacot, sőt még fizettünk is érte (Hang.hu)
Oszkó Péter: Eladtuk a kínaiaknak az európai piacot, és még mi fizettünk érte (Klubrádió)
