A vándorgyűlés záró napjának egyik legnépesebb szekciója az államháztartás aktuális kihívásait járta körül. Adorján Richárd, a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára moderálta a beszélgetést, amelynek meghívottjai Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke, Barabás Gyula, a Pénzügyminisztérium államháztartási és gazdaságpolitikai államtitkára, valamint Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója voltak. A panel üzenete egybehangzó volt: a hiánycsökkentés és a gazdasági növekedés nem feltétlenül zárja ki egymást, sőt – megfelelő eszközökkel – erősíthetik is egymást.

Nemzetközi tanulságok: a kiadáscsökkentés a nyerő recept

Barabás Gyula 39, jelentős hiánycsökkentési epizódot felvonultató nemzetközi összehasonlítást mutatott be. Ebből az derült ki, hogy a sikeres, gazdasági növekedéssel párosuló konszolidációk jellemzően nem az adóemelésre, hanem a kiadások – azon belül is elsősorban a működési költségek, nem pedig a beruházások – visszafogására épültek. A kamatkiadások mérséklődése szintén sokat segített a sikeres országoknak.

Az államtitkár szerint Magyarországnak jó esélye van egy ilyen, növekedést nem fékező kiigazításra: a kormány szerint egy „pazarló, túlköltekező államot” örökölt, amelyben a beszerzések átláthatóbbá tételével már eddig is mintegy 400 milliárd forintot sikerült megtakarítani, a cél további 300 milliárd forint az idei évben. Példaként említette a Magyar Államkincstár egyik szerződését, ahol a versenyeztetés bevezetésével a havi díj 110 millióról 73 millió forintra csökkent. Emellett a magyar kamatkiadások mintegy 2000 milliárd forinttal haladják meg a hasonló adósságszintű eurozóna-tagországokét, ami komoly megtakarítási potenciált jelent. Az uniós forrásokból finanszírozott beruházásbővítés pedig a hiány növelése nélkül is lehetővé teheti a fejlesztéseket.

Az adósság és a hitelesség ára

Horváth Gábor a magyar államadósság hosszú történetét idézte fel: 1976 óta folyamatosan 50 százalék fölött van a GDP arányában, és bár az uniós átlaghoz képest alacsonyabb, a régiós versenytársakhoz mérten kiugró. Ennek ára a kamatteher: Magyarország GDP-arányos kamatkiadása 2024-ben Európa legmagasabb volt, tavaly óta Olaszország előzte meg.

A költségvetési hitelesség témájában három megközelítést mutatott be: a piaci hozamfelárakat, az intézményi garanciákat (költségvetési szabályok, független tanácsok) és a mennyiségi mutatókat, amelyek a hivatalos célok és a piaci várakozások közötti eltérést, illetve a piaci konszenzus ingadozását ragadják meg – ez utóbbi szoros összefüggést mutat a CDS-felárakkal. Kritikusan jegyezte meg, hogy a magyar adósságszabály az elmúlt évtizedben sosem szigorodott, csak enyhült, és idén – harmadik éve – ismét nőni fog az adósságráta a törvényi cél ellenére. Üzenete szerint a hiteles konszolidációt inkább korán és bátran érdemes elkezdeni, „féloldalas rugalmassággal”: kisebb sokkok ne térítsék el a pályát, de kedvező körülmények esetén érdemes gyorsítani.

A legdrágább adósság Európában – de javul a kép

Tardos Gergely szerint jelenleg a magyar államadósság a legdrágább Európában: egy egységnyi adósság kamatterhe meghaladja az 5 százalékot, ami két-két és félszerese a hasonló makrogazdasági jellemzőkkel bíró eurozóna-tagok (Horvátország, Szlovákia, Bulgária, Szlovénia, Portugália) terhének. Az euróbevezetés iránti elköteleződés azonban már most érezhető hatással jár: az idei évben a hazai hosszú hozam 7 százalék környékéről 5–5,5 százalékra esett, a lengyel szint alá. A külföldi befektetők érdeklődése is nőtt – idén már 4000 milliárd forint (mintegy 11 milliárd euró) értékben vásároltak magyar állampapírt, 40 százalékos növekedés, egyre inkább stabil, hosszú távú befektetőktől. Az ÁKK vezetője szerint hosszabb távon a hazai hosszú hozam akár 4 százalék alá is süllyedhet, ami a jelenlegi GDP-arányos 4 százalékos kamatteher közel felezését, mintegy 2000 milliárd forintos megtakarítást hozhat.

Kérdések a közönségből: beruházási igény, bankadók, kulturális örökség

A közönség soraiból azt kérdezték, hogyan fér össze a hiánycsökkentés a hatalmas közműfejlesztési igényekkel és a torzító hatású különadókkal, illetve mi lesz, ha a nemzetközi hosszú hozamok tartósan emelkedő pályán maradnak. A válasz szerint az uniós forrásokból (csak az RRF-ből 10 milliárd euró) évi 3–4 milliárd eurónyi pótlólagos, hiánynövelés nélküli fejlesztési keret nyílhat, míg a hosszú hozamok kapcsán az Európai Központi Bank hitelessége és az európai növekedési kilátások miatt kisebb az esélye annak, hogy a hozamok az amerikai mintát követnék.

Egy másik hozzászóló arra kérdezett rá, hogyan vezethető ki fokozatosan a támogatott hitelezés – amely a lakossági és vállalati hitelállomány 75–80 százalékát teszi ki –, miközben a bankszektorra közel 1000 milliárd forintnyi különadó (tranzakciós illeték, bankadó, extraprofitadó) nehezedik. A panel válasza szerint a végső cél az euróövezeti csatlakozás utáni, támogatás nélkül is elérhető alacsony kamatkörnyezet, a kivezetést pedig fokozatosan, termékenként, a kiszorítási hatások vizsgálatával kell végrehajtani. Tardos Gergely hozzátette: a támogatott hitelrendszer eddig sem volt kiszámítható, mivel jellemzően a választási ciklusokhoz igazodott, és inkább torzította, mint segítette a hitelpiacot.

A szekciót záró kérdés a társadalmi beállítottságot feszegette: miért számít az emberek jelentős része arra, hogy „majd az állam megoldja”. Barabás Gyula szerint ez nem csupán magyar vagy szocialista örökség, hanem nyugat-európai társadalmakat is jellemző jelenség – példaként a rövidebb munkaidőt szorgalmazó lisszaboni stratégiát említette az ázsiai munkakultúrával szemben –, és bár a szemléletváltás hosszú, nehéz folyamat, szerinte ezen mindenképp dolgozni kell.

(Az összefoglaló mesterségesintelligencia-alkalmazások segítségével készült.)

Letölthető prezentációk:
Barabás Gyula diasora (pdf)
Horváth Gábor diasora (pdf)
Tardos Gergely diasora (pdf)