Éles vitát váltott ki a Közgazdász-vándorgyűlés fejlesztéspolitikai szekciójában az Európai Bizottság javaslata, amely a jelenlegi mintegy 400 operatív program helyett tagállamonként egyetlen nemzeti tervbe vonná össze az uniós fejlesztési forrásokat. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői – két volt EU-biztos és egy egykori magyar fejlesztéspolitikai államtitkár – szinte egyöntetűen kritikusak voltak az új konstrukcióval szemben, miközben a magyar intézményrendszer megújításának sürgősségére is felhívták a figyelmet.

A 2028–2034-es uniós többéves pénzügyi keretről (MFF) szóló tárgyalások már több mint egy éve zajlanak: a Bizottság tavaly nyáron tette le az asztalra fő javaslatát, azóta a Tanácsban és az Európai Parlamentben is formálódnak az álláspontok, az intézményközi egyeztetések pedig napjainkban kezdődnek. A tét azonban nem csupán a szokásos pénzügyi csatározás a nettó befizetők és a kohézió kedvezményezettjei között – ezúttal maga a fejlesztéspolitika jövőbeli működése forog kockán.

Két politika egy zsákban

Heil Péter szekcióelnök bevezetőjét követően Balázs Péter, Magyarország első uniós biztosa nyitotta a beszélgetést, aki a hétéves költségvetési tárgyalásokat visszatérő „drámaként" jellemezte, amelyben csak a szereplők cserélődnek, a konfliktus – ki viseli a terheket, ki élvezi az előnyöket – állandó. Balázs élesen bírálta a Bizottság elképzelését, amely a mezőgazdasági és a regionális politikát egyetlen nemzeti keretbe olvasztaná: szerinte ez két, alapvetően eltérő célrendszerű politika összemosása, amely egyúttal elszigetelné egymástól a tagállamokat, és aláásná a régiók közötti, határokon átnyúló együttműködést. Az egykori közlekedési koordinátor saját tapasztalatai alapján – az Északi-tenger–Földközi-tenger folyosó példáján – amellett érvelt, hogy éppen a tagállamok közös, több országot átfogó fejlesztései adják az integráció valódi értelmét, ezt pedig a nemzeti dobozokba zárt finanszírozás veszélyezteti.

A brüsszeli buborék nézőpontja

Andor László, az Európai Szocialisták alapítványának főtitkára a mennyiségi és minőségi szempontokat egyaránt górcső alá vette. Mint mondta, a Bizottság tudatosan időzítette nyár közepére a vitaindítót, számítva a heves reakciókra. Álláspontja szerint a bejelentett összeg a koronavírus-válság utáni, kibővült fiskális ambíciókhoz képest inkább visszalépés, miközben az uniós polgárok egyre többet várnának el a közösségtől – legyen szó megélhetési válságról vagy lakhatási problémákról. A legnagyobb újításnak az új versenyképességi alapot nevezte, amelynek tartalmát szerinte egyelőre mindenki a saját szája íze szerint értelmezi. Ennek azonban ára van: a versenyképességi alap létrehozásához „helyet kellett csinálni", ami a kohéziós és szociális alapok zsugorodásához vezet. Andor szerint ez a folyamat drámai üzenetet hordoz: a régiós ügyekért felelős brüsszeli főigazgatóság megszűnésének híre is ebbe az irányba mutat, miközben – mint emlékeztetett – már Jacques Delors idején is alapelv volt, hogy az egységes piac velejárója a kohézió, hiszen a piac szükségképpen polarizál.

Magyar régiók: elszalasztott és visszaszerezhető esélyek

Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egykori elnöke történeti perspektívából közelített a kérdéshez. Emlékeztetett: a rendszerváltás után Magyarországon is létrejöttek a regionális fejlesztési tanácsok és ügynökségek, ám a kormányzatok – nem az uniós nyomásra, hanem saját döntésük alapján – fokozatosan központosították a fejlesztéspolitikai lebonyolítást, majd a megyékre telepítették azt, valódi intézményi háttér nélkül. Szaló szerint a most készülő Nemzeti Regionális és Partnerségi Terv (NRPP) jelentős területi dimenziót hordoz, ez pedig figyelmeztető jel Magyarország számára: sürgősen újra kell indítani a területi tervezést, be kell vonni a megyékben „kiégett" szakembergárdát, és az uniós elvárásoknak megfelelően valódi, alulról építkező partnerségi egyeztetést kell folytatni a helyi szereplőkkel. Mint fogalmazott, ehhez mindenekelőtt egy világos „startpisztolyra" – vagyis kormányzati felhatalmazásra és határidőre – volna szükség, amely eddig hiányzott.

 
Indikátorok, direkt finanszírozás, hosszú távú tervezés

A közönségből érkező kérdésekre válaszolva a résztvevők kitértek a teljesítménymérés problémáira is. Andor László szerint az uniós konvergencia mérése régóta megoldatlan kérdés, és a szociális célú források – például a kibocsátáskereskedelemből származó bevételek egy részének „igazságos átmenetre" fordítása – önmagában helyénvaló, de nem pótolja egy átfogó szociálpolitikai eszközrendszer hiányát. Balázs Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós strukturális alapok kritikus pontja mindig az elosztási és elszámoltathatósági kritériumok gyengesége volt – a magyar korrupciós esetek is ebből fakadtak –, miközben Magyarországnak máig nincs kialakult hosszú távú fejlesztési stratégiája, szemben például a finn gyakorlattal. Szaló Péter és Andor László egyaránt megerősítette, hogy a közvetlenül Brüsszelből kezelt (nem megosztott irányítású) programok aránya valószínűleg tovább nő az új keretben, ami újabb kihívás elé állítja a magyar intézményrendszert, amely eddig nem épített ki erős kapacitást ezen források lehívására.

„Az első felvonás első jelenete"

Zárszavában Balázs Péter emlékeztetett: a tárgyalások még csak a kezdeti szakaszban járnak, és a végkimenetelt jelentősen befolyásolhatja a jövő évi lengyel és francia választás is. Három prioritást emelt ki a jövőre nézve: a védelmi képességek fejlesztését, a természeti katasztrófák elleni védekezést és az európai versenyképesség integrált, összeurópai megoldásokkal történő erősítését. Andor László szerint a keleti tagállamok felzárkózása mögött nem szabad alábecsülni a kohéziós politika szerepét, és figyelmeztetett: a fiatal, képzett munkaerő elvándorlása és az öregedő társadalmak elégedetlensége táptalajt ad a nacionalista pártoknak – ezért felelőtlenség lenne az Uniót kivonni a területi egyenlőtlenségek kezeléséből. Szaló Péter zárásként Barta Etele nemrég publikált területfejlesztési koncepciójának megismerését ajánlotta a szakma figyelmébe, Heil Péter szekcióelnök pedig azzal zárta a beszélgetést, hogy bár nem ért egyet a Bizottság javaslatával, meggyőződése: ha akarja, Magyarország jól tudja csinálni a fejlesztéspolitikát – a kérdés az, hogy a következő hónapokban erre valóban sor kerül-e.

(Az összefoglaló mesterségesintelligencia-alkalmazások segítségével készült.)

Sajtóvisszhang:
Gyökeres változás érik az uniós pénzeknél: teljesen új rendszer jöhet, ami Magyarországot is nehéz helyzetbe hozhatja (Portfolió.hu)