A 64. Közgazdász-vándorgyűlés versenyképességi szekciójában élénk vita bontakozott ki arról, hogy Magyarország a jelenlegi, külföldi működőtőke-alapú növekedési modellel képes-e még felzárkózni a fejlett gazdaságokhoz – vagy sürgősen váltania kell a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésére és a tudásalapú versenyképességre.

A szekciót Baksay Gergely, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnöke vezette. Két előadás – Virág Barnabás (MNB, elnöki főtanácsadó) és Csath Magdolna egyetemi tanár referátuma – után kerekasztal-beszélgetés következett Farkas Gábor (PwC Magyarország, cégtárs) részvételével.

Megrekedt a fejlődésben

Virág Barnabás abból indult ki, hogy Magyarország jelenleg a világ országainak rangsorában az 50. helyen áll az egy főre jutó GDP alapján, a közepes fejlettségű országok felső harmadában. Ez a pozíció azonban veszélyes: innen nehéz továbblépni, de könnyű visszacsúszni. Az elmúlt fél évszázadban mintegy 120-130 ország tartozott a közepes fejlettségi kategóriába, ebből csak 12-15-nek sikerült átlépnie a fejlett státuszba – ezekben az esetekben a növekedés 50-70 százalékát a termelékenység adta. Magyarországon ez az arány mindössze egynegyed volt az elmúlt évtizedben.

Az előadó szerint a korábbi növekedési modell – olcsó, képzett munkaerő és erős FDI-beáramlás – kifulladt: a magyar bérek euróban számolva ma már a dél-európai szint 70-75 százalékát teszik ki, szemben a 2004-es 40 százalékkal. Az euróbevezetés pedig végleg lezárja azt a lehetőséget, hogy az árfolyam kiigazítsa a költségversenyképességi problémákat. Emellett demográfiai szűkösség fenyeget: a munkaképes korú lakosság létszáma a következő 10-15 évben évi 30-40 ezer fővel csökkenhet, és évente mintegy 110 ezren esnek ki a munkaerőpiacról egészségügyi okokból.

Virág szerint a jövő kulcsa egy tudatosan épített vállalkozói ökoszisztéma lenne. Az MNB kutatása mintegy ezer olyan hazai tulajdonú kis- és középvállalkozást azonosított, amely gyors növekedésre, exportra és innovációra képes – ezek adták a 2015-2019 közötti GDP-növekedés ötödét-negyedét. Példaként Lengyelországot említette, amely tavaly GDP-ben megelőzte Japánt, és tudatos, 15-20 éves építkezéssel jutott a fejlett gazdaságok közé.

Az IMD-tanulmány: romló pozíciók, gyenge puha tényezők

Csath Magdolna a svájci IMD versenyképességi intézet friss, 70 országot vizsgáló felmérését ismertette. Magyarország három helyet esett vissza a rangsorban, ami európai összevetésben nem kirívó – Németország négyet, Franciaország és Finnország szintén többet rontott –, a régióban azonban Lengyelország 11 helyet javított, míg Románia 12-t rontott.

A négy vizsgált terület közül a cégek versenyképessége (68. hely) és a kormányzás minősége (51. hely) romlott a legjobban. Csath hangsúlyozta: a termelékenységet nem szabad egységesen kezelni, hiszen ágazatonként és vállalatméretenként nagyon eltérő – például a gyógyszeripar kiemelkedően jól teljesít, és egyes ágazatokban a középvállalatok termelékenysége meg is haladja a nagyvállalatokét. Az igazi gyengeség a humán infrastruktúrában, különösen a felsőfokú végzettségűek és a STEM-területen (természettudomány, technológia, mérnöki tudományok, matematika) képzettek alacsony arányában rejlik.

Kiemelte az értékláncok rövidségét is: az akkumulátor- és személygépkocsi-gyártásban a legalacsonyabb a hazai hozzáadott érték, miközben ezek az ágazatok kapták az elmúlt évek legtöbb beruházási forrását. Csath szerint a versenyképesség javításának kulcsa egyre inkább az úgynevezett puha tényezőkön – bizalmi szint, együttműködési készség, szervezeti kultúra – múlik, ezekben pedig Magyarország kifejezetten gyengén áll.

 
Vita a kerekasztalnál: beszállítás vagy önálló növekedés?

A kerekasztal-beszélgetés élét egy meglepő adat adta: Farkas Gábor egy friss, az Egyensúly Intézet által készített reprezentatív felmérésre hivatkozott, amely szerint a megkérdezett hazai KKV-k 69 százaléka egyáltalán nem szeretne nagyvállalati beszállítóvá válni. Ehhez társul, hogy egy átlagos magyar KKV termelékenysége közel háromszorosan (2,91-szeresen) marad el a hazai nagyvállalatokétól. Farkas szerint a valódi feladat nem az integráció mikéntjének kidolgozása, hanem annak az attitűdnek a megváltoztatása, amely miatt a vállalkozások eleve nem törekszenek erre – ehhez pedig elsősorban oktatási beavatkozásra van szükség.

Virág Barnabás élesen bírálta a beszállítói modellre épülő felzárkózási elképzelést: szerinte tévedés azt hinni, hogy a külföldi működőtőke az ország felzárkózása érdekében érkezik – a multinacionális cégek a termelési lánc legalacsonyabb hozzáadott értékű szegmenseit szervezik ki, a magasabb értékűeket megtartják maguknak. Példaként a lengyel sikertörténetet hozta, amely nem kizárólag az FDI-vonzásra, hanem a hazai közepes méretű vállalatok tudatos építésére is épült.

Csath Magdolna még tovább ment: kérdésként vetette fel, miért is akarnánk a magyar KKV-kat „begyaszatolni a multik alá”, hiszen egy beszállítói pozíció kiszolgáltatottá teszi a kisvállalatot, korlátozza az innovációt, és – saját kutatási tapasztalatai szerint – előfordul, hogy a megrendelő cégek egyszerűen átveszik a beszállító technológiáját. Szerinte a valódi feladat a bürokrácia csökkentése, a bizalmi szint növelése és egy kiszámítható, hosszú távon átlátható üzleti környezet megteremtése – nem pedig a nagyvállalatokhoz való mesterséges kapcsolás.

Farkas Gábor válaszul rámutatott: az elmúlt évtizedekben a KKV-politika gyakorlatilag a finanszírozásra – hitel- és garanciaprogramokra – szűkült, miközben a hazai vállalatok nagyvállalati láncokba történő integrációjával senki sem foglalkozott érdemben. Példaként említette, hogy Lengyelország és Csehország GDP-arányosan lényegesen többet fordított beszállítói kapcsolatok kiépítésére, mint Magyarország, amely elsősorban a tőkevonzásra koncentrált. Javaslata szerint az adórendszeren (helyi iparűzési adó, társasági adó) keresztül ösztönözni lehetne a nagyvállalatokat arra, hogy hazai beszállítókat vonjanak be működésükbe.

Közös pont: hiányzik a hosszú távú stratégia

A vita végén mindhárom résztvevő egyetértett abban, hogy az elmúlt évtizedekben hiányzott egy konzisztens, 15-20 évre szóló gazdaságstratégiai jövőkép – ehelyett ad hoc gazdaságpolitikai intézkedések sorozata jellemezte a magyar gazdaságpolitikát. Virág Barnabás a kínai modellt hozta fel példaként arra, hogy egy tudatosan végiggondolt iparpolitika – amely előre azonosítja a globális termelési láncok kritikus szűk keresztmetszeteit – mekkora erővel bírhat, és hangsúlyozta, hogy minden sikeres felzárkózási modell mögött, piaci vagy állam vezérelt gazdaságban egyaránt, ott volt a valódi verseny és a beavatkozások eredményének következetes visszamérése.

A beszélgetés zárásaként elhangzott, hogy a mesterséges intelligencia egyszerre jelenthet kihívást és lehetőséget a KKV-szektor számára: egyrészt a technológia és a robotika miatt nőnek a belépési korlátok, másrészt az AI-asszisztensek alacsonyabb költséggel segíthetik a generációváltás előtt álló hazai középvállalkozásokat a pénzügyi és értékesítési funkciók fejlesztésében, megkönnyítve a felskálázódást.

(Az összefoglaló mesterségesintelligencia-alkalmazások segítségével készült.)

Letölthető prezentációk:
Csath Magdolna diasora (pdf)
Virág Barnabás diasora (pdf)

Sajtóvisszhang:
Növekedési modellt kell váltania Magyarországnak, máskülönben végleg megáll a felzárkózás (Portfolió.hu)