Közgazdász-vándorgyűlés

Fintech a digitalizáció robbanásának idején

2020. augusztus 24. - MKT admin

img_20200824_141012.jpgA Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztály szekciójának felvételével folytatódtak az 58. Közgazdász-vándorgyűlés tematikus szekcióüléseinek előkészületei hétfőn délután. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját - a járványhelyzet kockázatait mérlegelve - idén online rendezi meg a Magyar Közgazdasági Társaság. A tanácskozás éppen egy hónap múlva, 2020. szeptember 24-én kezdődik, és az érdeklődők térítésmentesen követhetik majd figyelemmel az előadásokat az interneten.

A konferencia plenáris, élőben streamelt előadásai (Matolcsy György, Varga Mihály, Domokos László, Freund Tamás, Hernádi Zsolt, Parragh László...) és kerekasztal-beszélgetései (bankvezérek kerekasztala, előrejelzői fórum...) mellett az MKT szakosztályai is készülnek tematikus szekcióülésekkel, amelyeknek a felvételei ezekben a napokban zajlanak az MKT közösségi terében.

Meglehetősen erősnek ígérkezik az MKT Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztályának Fintech a digitalizáció robbanásának idején című kerekasztal-beszélgetése, amelyhez bevezetőt Szombati Anikó, az MNB digitalizációért és a fintech-szektor fejlesztéséért felelős ügyvezető igazgatója mond, majd az azt követő kerekasztal-beszélgetésben - Pintér Éva egyetemi docens, a Corvinus Fintech Center stratégiai vezetője, a szakosztály elnöke moderálásával - Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarország igazgatója; Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára, a szakosztály alelnöke; Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója; Selmeczi-Kovács Zsolt, a GIRO Zrt. vezérigazgatója, az MKT elnökségi tagja és Terták Elemér, a K&H Bank felügyelőbizottsági elnöke, az Európai Bizottság Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóságának korábbi igazgatója, az MKT elnökségi tagja osztja meg gondolatait a témában az érdeklődőkkel.

A szekció panelbeszélgetése - több más tematikus szekció programjával együtt - 2020. szeptember 24-én, csütörtökön 10 órától lesz megnézhető-meghallgatható a konferencia honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr3716174576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása