A 62. Közgazdász-vándorgyűlés helyszínén, a Nyíregyházi Egyetemen összesen 16 szekció várja majd a résztvevőket: 4 idősávban párhuzamosan 4 teremben zajlanak majd a szekcióprogramok. A helyszíni szekciókon felül idén is 6 előre rögzített, tematikus szekció is gazdagítja majd a vándorgyűlés programját. E szekciók felvételei augusztusban zajlanak majd, és azokat a vándorgyűlés kezdetekor, vagyis szeptember 5-én, csütörtökön 10 órakor tesszük elérhetővé a konferencia honlapján és az MKT YouTube-csatornáján.
SZEKCIÓPROGRAMOK
2024. szeptember 5., csütörtök
14.00 - 15.40 Szekciók
1. Bankvezérek kerekasztala
Levezető elnök: Virág Barnabás alelnök, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnökségi tagja
Köszöntő:
Kolozsi Pál Péter jegybanki eszköztárért, devizatartalékért és kockázatkezelésért felelős igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Egerszegi Ádám digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettes, MBH Bank Nyrt.
Harmati László lakossági vezérigazgató-helyettes, Erste Bank Hungary Zrt. (felkérve)
Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató, GRÁNIT Bank Zrt., az MKT főtitkára
Simák Pál elnök-vezérigazgató, CIB Bank Zrt.
Wolf László vezérigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt., az MKT alelnöke
2. Az erőltetett növekedés és a munkaerőhiány
Szekcióelnök: Bagó József szerkesztő, rovatvezető, MunkaügyiSzemle.hu, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke
Előadók:
Rosta Miklós egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
Az illiberális egyensúly ára
Bod Péter Ákos egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MTA doktora, az MKT alelnöke
Az intervenciós gazdaságpolitika
Lakatos Judit, a Központi Statisztikai Hivatal ny. szakmai főtanácsadója
A munkaerőhiány jellemzői
Czirfusz Márton társalapító, Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont
A munkaerőhiány regionális metszetei
Kocsis László főosztályvezető, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály
A munkaerőpiaci helyzet a vármegyében
3. Versenyképesség az élelmiszeriparban
Szekcióelnök: Zöldréti Attila c. egyetemi tanár, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnöke
Előadók:
Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár, Agrárminisztérium
Az élelmiszerbiztonság és a versenyképesség összefüggései
Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnökségi tagja
A hazai agrárium jelene és jövője
Bárány László tulajdonos, Master Good Kft.
Kelet-Magyarország hazai és nemzetközi élelmiszerpiaci szerepének fejlesztési lehetőségei
Éder Tamás elnök, Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége
A magyar élelmiszeripar helyzete a beruházási támogatási pályázatok idején.
Páll Zsombor gazdasági elemző, Agrárminisztérium, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnökségi tagja
Élelmiszeripari fejlesztések tendenciái
Zöldréti Attila c. egyetemi tanár, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnöke
A fenntartható fogyasztás kérdései az élelmiszergazdaságban
4. Pénzügyi kultúra és versenyképesség
Szekcióelnök: Pintér Éva intézetigazgató-helyettes, Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozás és Innováció Intézet, az MKT Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztályának elnöke, pénzügyi kultúra nagykövet
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Hergár Eszter társadalmi kapcsolatokért felelős igazgató, Magyar Nemzeti Bank, a Pénzmúzeum vezetője, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke
Sütő Ágnes főtitkárhelyettes, Magyar Bankszövetség, a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét egyik kezdeményezője, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke
Bagó Péter startup-igazgató, Corvinus Fintech Center, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozás és Innováció Intézetének adjunktusa
Bagi Tamás üzletfejlesztési igazgató, Nextent Informatika Zrt.
Kiss László stratégiai és pénzügyi tanácsadó, AI és digitalizációs szakértő
15.40 - 16.00 Kávészünet
16.00 - 17.40 Szekciók
5. Gazdasági szerkezet és termelékenység
Moderátor: Madár István vezető makrogazdasági elemző, Portfolio.hu, az MKT elnökségi tagja
Résztvevők:
Palócz Éva vezérigazgató, Kopint-Tárki Zrt., az MKT alelnöke
Kónya István egyetemi tanár, a Corvinus Doktori Iskola Közgazdasági Intézetének dékánja, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja
Balatoni András igazgató, Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági Előrejelzés és Elemzés Igazgatóság, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja
ifj. Becsey Zsolt vezető makrogazdasági elemző, UniCredit Bank Hungary Zrt.
6. Versenyképesség, termelékenység, értékteremtés
Szekcióelnök: Baksay Gergely közgazdasági és költségvetési elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnöke
Előadók:
Szapáry György elnöki főtanácsadó, Magyar Nemzeti Bank
A hazai köznevelés aktuális kihívásai
Horváth Bianka elnöki főtanácsadó, MNB, a METU egyetemi docense, a GTTSZ elnöke
A high-tech szektor és a mesterséges intelligencia értékteremtő képessége
Csath Magdolna, az MTA doktora, a Nemzeti Versenyképességi Tanács korábbi tagja, az MKT Innovációs Szakosztályának alelnöke
Innováció, termelékenység és versenyképesség
Szatmári Péter általános és fejlesztési rektorhelyettes, Milton Friedman Egyetem
A változó felsőoktatási ökoszisztéma
Baksay Gergely közgazdasági és költségvetési elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnöke
A termelékenység jelentősége a gazdasági felzárkózásban
7. Új irányok a korrupció és a csalás felderítésében
Szekcióelnök: Zsakó Enikő ügyvezetőigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt., az MKT Ellenőrzési Szakosztályának elnöke
Bevezető előadások:
Martin József Péter ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország, a Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa
Biró Ferenc elnök, Integritás Hatóság
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Aradi Gábor pénzügyőr alezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása Biztonsági Főosztályának főosztályvezetője
Biró Ferenc elnök, Integritás Hatóság
Martin József Péter ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország, a Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa
Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Számvevőszék magyar tagja, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének alelnöke
8. Mesterségesintelligencia-kompetenciák a vállalati versenyképesség fejlesztése érdekében
Szekcióelnökök: Kozma Miklós MBA-programigazgató, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke és Pongrácz Ferenc regionális igazgató, EIT Health InnoStars, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke
Bevezető előadások:
Kozma Miklós MBA-programigazgató, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke
Pongrácz Ferenc regionális igazgató, EIT Health InnoStars, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Horváth Bence ügyvezető igazgató, Spicy Analytics Kft.
Papp Tamás ügyvezető igazgató, CollabIT Switzerland AG
Herczeg Márton innovációs ökoszisztémákért felelős osztályvezető, European Institute of Innovation & Technology (EIT)
Tóth István senior IT manager, Lego Manufacturing Kft.
2024. szeptember 6., péntek
8.30 - 10.10 Szekciók
9. A Stabilitási és Növekedési Egyezmény reformjának jelentősége és következményei
Szekcióelnök: Iván Gábor igazgató, az Európai Unió Tanácsa, az MKT Európai Uniós Szakosztályának elnöke
Előadók:
Adorján Richárd költségvetésért felelős helyettes államtitkár, Pénzügyminisztérium, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke
Kerényi Ádám tudományos munkatárs, HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Pulay Gyula vezető közgazdász, Állami Számvevőszék
Becsey Zsolt egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, korábbi európai parlamenti képviselő, az MKT Európai Uniós Szakosztályának alelnöke
Zalai Csaba korábbi Európa-politikáért felelős helyettes államtitkár, az NKE Nemzetközi Szervezetek Kutatóműhelyének vezetője
10. Felpörgethető-e a magyar innováció?
Szekcióelnök: Csath Magdolna egyetemi tanár, a Nemzeti Versenyképességi Tanács korábbi tagja, az MKT Innovációs Szakosztályának alelnöke
Résztvevők:
Simon Attila vezérigazgató, Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt., a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
Greskovits Dávid ügyvezető igazgató, MEDITOP Gyógyszeripari Kft., a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke
Tacsi Róbert ügyvezető igazgató Energocell Kft.
Kucsera Tamás Gergely egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója
Párkányiné Csurka Edina főtitkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
11. MKT-elnökök kerekasztala
Szekcióelnök: Balog Ádám alelnök, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Résztvevők:
Hervay Rozália elnök, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság
Nagy Károly elnök, Romániai Magyar Közgazdász Társaság
Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság
Ralbovszki Gyetvai Tímea elnök, Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság
12. Mi van, ha nincs? A kohéziós források perspektívái
Szekcióelnök: Baráth Etele volt Európa-ügyi miniszter, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke
Előadók:
Lánszki Regő építészeti államtitkár, Építési és Közlekedési Minisztérium
Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár, Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium
Andor László volt EU-biztos, az MKT alelnöke
Csutora Mária egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke
Trautmann László egyetemi docens, Neumann János Egyetem, az MKT Fejlődésgazdasági Szakosztályának elnöke
11.30 - 13.10 Szekciók
13. Közpénzügyi kihívások a 21. század elején
Szekcióelnök: Adorján Richárd költségvetésért felelős helyettes államtitkár Pénzügyminisztérium, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke
Előadók:
György László kormánybiztos, korábbi gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár
László Csaba c. egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár, Pénzügyminisztérium
György László kormánybiztos, korábbi gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár
László Csaba c. egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter
14. A magyar sport az Olimpia után
Szekcióelnök: Borbély Attila egyetemi tanár, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnöke, a Magyar Telekom Nyrt. Felügyelőbizottságának elnöke
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Béki Piroska nemzetközi ökölvívó bíró, a Párizsi Olimpia ökölvívó versenyeinek hivatalos magyar bírója
Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség szakmai igazgatója, az MKT Sportgazdasági Szakosztályának elnökségi tagja
Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó
Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó, országgyűlési képviselő, korábbi sportért felelős államtitkár, az Európai Úszószövetség volt alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja
15. Fenntarthatóság és vállalati versenyképesség
Szekcióelnök: Végh Richárd vezérigazgató, Budapesti Értéktőzsde Nyrt., az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke
Előadók:
Beck Zsófia regionális energiaiparért felelős ügyvezető igazgató partner, Boston Consulting Group
Kandrács Csaba alelnök, Magyar Nemzeti Bank
Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár, Energiaügyi Minisztérium
Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, egyetemi tanár, CEU, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnöke
Végh Richárd vezérigazgató, Budapesti Értéktőzsde Nyrt., az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
ifj. Chikán Attila elnök-vezérigazgató, Alteo Nyrt.
Mátrai Károly vezérigazgató, MVM Csoport
Tóth Szabolcs vezérigazgató-helyettes, Waberers Nyrt.
Moderátor: Szalay Rita igazgató, PwC Magyarország, ESG Services
16. Központi bankok a kihívások évtizedében
Szekcióelnök: Takáts Előd elnök, az MKT Monetáris Politikai Szakosztálya, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) vezérigazgató-helyettesi tanácsadója, a London School of Economics vendégprofesszora
Bevezető előadások:
Jakab Zoltán vezető közgazdász, Nemzetközi Valutaalap (felvételről)
Temesváry Judit, a Federal Reserve Board nemzetközi pénzügyi divíziójának vezetője (felvételről)
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Banai Ádám jegybanki eszköztárért, pénzügyi stabilitásért és devizatartalék-kezelésért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Monetáris Politikai Szakosztályának társelnöke
Nagy Mohácsi Piroska vendégprofesszor, London School of Economics and Political Science (LSE), a Nemzetközi Valutaalap korábbi osztályvezetője és tanácsadója
Takáts Előd vezérigazgató-helyettesi tanácsadó, BIS, az LSE vendégprofesszora
Moderátor: Madár István vezető makrogazdasági elemző, Portfolio.hu, az MKT elnökségi tagja
ELŐRE RÖGZÍTETT SZEKCIÓK
17. Titánok harca - az online kiskereskedelem gazdasági és logisztikai hatásai
Moderátor: Kozák Tamás főtitkár, Országos Kereskedelmi Szövetség, a Budapesti Gazdasági Egyetem egyetemi docense, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnöke
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Czifrik Szabolcs ügyvezető igazgató, DPD Hungária Kft.
Sükösd Péter jogi, megfelelőségi és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgató, Extreme Digital-eMAG Kft., az Országos Kereskedelmi Szövetség társelnöke
Szabó Zoltán ügyvezető-tulajdonos, Ghibli Szállítmányozási Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnökségi tagja
18. Demográfiai válság és versenyképesség - kitörési pontok
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Asztalos Péter Hugó vezető közgazdasági szakértő, Magyar Nemzeti Bank
Benda József szocializációkutató, az MKT Demográfiai Szakosztályának elnöke
Élő Anita újságíró, Válasz Online
Tóth I. János filozófus, Szegedi Tudományegyetem, az MKT Demográfiai Szakosztályának elnökségi tagja
19. Egészséggel kapcsolatos döntések a digitális világban és közgazdasági jelentőségük
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Péntek Márta egyetemi tanár, Óbudai Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont, az MKT Egészség- és Egészségügy-gazdaságtani szakosztályának elnöke
Gulácsi László tudományos rektorhelyettes, Óbudai Egyetem, az Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont egyetemi tanára, az ÓE Innováció Menedzsment Doktori Iskola vezetője
Steigervald Krisztián tréner, mentor, generációkutató, Steigen Kft.
Hölgyesi Áron kutató, Óbudai Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont
20. Közép-európai rendszerek állandója: a hiány újraelosztása. Ami változott: az áru-, majd a pénzhiány helyébe (mellé?) az időhiány lépett...
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Bogár László egyetemi tanár
Garaczi Imre filozófus, társadalomkutató, az MTA-VEAB Társadalomtudományi Szakbizottságának elnöke
Szegő Szilvia Mária ny. egyetemi tanár, az MKT Társadalomgazdasági Szakosztályának alelnöke
21. A termékek második élete: a körforgásos gazdaság szerepe az ESG stratégiákban
Moderátor: Farkas Mária fenntarthatósági szakember, kutató, Budapesti Corvinus Egyetem, HUN-REN SZTAKI
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Bálint Attila, az IKEA Magyarország fenntarthatósági felelőse
Bera Péter doktorjelölt, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója
Csutora Mária egyetemi tanár, BCE Fenntarthatósági Indikátorok Kutatóközpont, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke
22. A BRICS bővülése: esélyek a versenyképesség növelésére, a több régiót érintő társulások sajátosságai
Bevezető előadás:
Artner Annamária egyetemi tanár, Milton Friedman Egyetem, HUN-REN KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnökségi tagja
A panelbeszélgetés résztvevői:
Artner Annamária egyetemi tanár, Milton Friedman Egyetem, HUN-REN KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnökségi tagja
Horváth Levente igazgató Neumann János Egyetem Eurázsia Központ
Szakáli Máté kutató, Neumann János Egyetem Eurázsia Központ
Moderátor: Pólyi Csaba ny. nagykövet, az MKT Nemzetközi gazdaság szakosztály elnökségi tagja