Közgazdász-vándorgyűlés

A vándorgyűlés valamennyi előadása visszanézhető!

2024. szeptember 12. - MKT admin

vgy_honlap.jpgSikerrel zárult a Magyar Közgazdasági Társaság 62. Közgazdász-vándorgyűlése a múlt hét pénteken a Nyíregyházi Egyetemen. A kétnapos konferencián mintegy 100 előadó osztotta meg gondolatait a több mint 600 fős helyszíni résztvevői körrel és a már több mint 10 ezres online nézőközönséggel.

A konferencia 3 plenáris ülése, 16 helyszíni és 6 előre rögzített szekciója már visszanézhető a vándorgyűlés honlapján és az MKT YouTube-csatornáján.

Ugyanitt podcast formában is meghallgatható valamennyi előadás és kerekasztal-beszélgetés. Fotógalériáink ide kattintva nézhetők meg.

A vándorgyűléssel kapcsolatos sajtómegjelenésekből ezen a linken található egy bővebb válogatás.

Központi bankok a kihívások évtizedében

 

Központi bankok a kihívások évtizedében
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés monetáris politikai szekciója

Szekcióelnök: Takáts Előd elnök, az MKT Monetáris Politikai Szakosztálya, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) vezérigazgató-helyettesi tanácsadója, a London School of Economics vendégprofesszora

Bevezető előadás:
Jakab Zoltán vezető közgazdász, Nemzetközi Valutaalap

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Banai Ádám jegybanki eszköztárért, pénzügyi stabilitásért és devizatartalék-kezelésért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Monetáris Politikai Szakosztályának társelnöke
Nagy Mohácsi Piroska vendégprofesszor, London School of Economics and Political Science (LSE), a Nemzetközi Valutaalap korábbi osztályvezetője és tanácsadója
Takáts Előd vezérigazgató-helyettesi tanácsadó, BIS, az LSE vendégprofesszora
Moderátor: Madár István vezető makrogazdasági elemző, Portfolio.hu, az MKT elnökségi tagja

Podcast:

 

 

A Stabilitási és Növekedési Egyezmény reformjának jelentősége és következményei

 

A Stabilitási és Növekedési Egyezmény reformjának jelentősége és következményei
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés európai uniós szekciója

Szekcióelnök: Becsey Zsolt egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, korábbi európai parlamenti képviselő, az MKT Európai Uniós Szakosztályának alelnöke

Előadók:
Adorján Richárd költségvetésért felelős helyettes államtitkár, Pénzügyminisztérium, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke
Kerényi Ádám tudományos munkatárs, HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Pulay Gyula vezető közgazdász, Állami Számvevőszék
Zalai Csaba korábbi Európa-politikáért felelős helyettes államtitkár, az NKE Nemzetközi Szervezetek Kutatóműhelyének vezetője

Podcast:

 

Versenyképesség, termelékenység, értékteremtés

 

Versenyképesség, termelékenység, értékteremtés
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés versenyképességi szekciója

Szekcióelnök: Baksay Gergely közgazdasági és költségvetési elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnöke

Előadók:
Szapáry György elnöki főtanácsadó, Magyar Nemzeti Bank
Horváth Bianka elnöki főtanácsadó, MNB, a METU egyetemi docense, a GTTSZ elnöke
Csath Magdolna, az MTA doktora, a Nemzeti Versenyképességi Tanács korábbi tagja,
az MKT Innovációs Szakosztályának alelnöke
Szatmári Péter általános és fejlesztési rektorhelyettes, Milton Friedman Egyetem
Baksay Gergely közgazdasági és költségvetési elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnöke

Podcast:

 

Az erőltetett növekedés és a munkaerőhiány

 

Az erőltetett növekedés és a munkaerőhiány
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés munkaügyi szekciója

Szekcióelnök: Bagó József szerkesztő, rovatvezető, MunkaügyiSzemle.hu, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke

Előadók:
Rosta Miklós egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
Bod Péter Ákos egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MTA doktora, az MKT alelnöke
Lakatos Judit, a Központi Statisztikai Hivatal ny. szakmai főtanácsadója
Czirfusz Márton társalapító, Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont
Kocsis László főosztályvezető, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály

Podcast:

 

MKT-elnökök kerekasztala

 

MKT-elnökök kerekasztala
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés kelet-közép-európai szekciója

Szekcióelnök: Balog Ádám alelnök, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, az MKT Kelet-közép-európai Szakosztályának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Matus Tibor alelnök, Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság
Nagy Károly elnök, Romániai Magyar Közgazdász Társaság
Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság
Ralbovszki Gyetvai Tímea elnök, Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság

Podcast:

 

A magyar sport az Olimpia után

 

A magyar sport az Olimpia után
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés sportközgazdasági szekciója

Szekcióelnök: Borbély Attila egyetemi tanár, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnöke, a Magyar Telekom Nyrt. Felügyelőbizottságának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Béki Piroska nemzetközi ökölvívó bíró, a Párizsi Olimpia ökölvívó versenyeinek hivatalos magyar bírója
Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség szakmai igazgatója, az MKT Sportgazdasági Szakosztályának elnökségi tagja
Kerekes Gréta gátfutó, olimpikon
Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó
Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó, országgyűlési képviselő, korábbi sportért felelős államtitkár, az Európai Úszószövetség volt alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja

Podcast:

 

 

magenta_logo.png

A szekció megszervezését a Magyar Telekom Nyrt. támogatta.

Pénzügyi kultúra és versenyképesség

 

Pénzügyi kultúra és versenyképesség
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés pénzügyi kultúra és fintech szekciója

Szekcióelnök: Pintér Éva intézetigazgató-helyettes, Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozás és Innováció Intézet, az MKT Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztályának elnöke, pénzügyi kultúra nagykövet

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Hergár Eszter társadalmi kapcsolatokért felelős igazgató, Magyar Nemzeti Bank, a Pénzmúzeum vezetője, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke
Sütő Ágnes főtitkárhelyettes, Magyar Bankszövetség, a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét egyik kezdeményezője, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke
Bagó Péter startup-igazgató, Corvinus Fintech Center, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozás és Innováció Intézetének adjunktusa
Bagi Tamás üzletfejlesztési igazgató, Nextent Informatika Zrt.
Kiss László stratégiai és pénzügyi tanácsadó, AI- és digitalizációs szakértő

Podcast:

 

Mesterségesintelligencia-kompetenciák a vállalati versenyképesség fejlesztése érdekében

 

Mesterségesintelligencia-kompetenciák a vállalati versenyképesség fejlesztése érdekében
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés ipari és vállalkozási, valamint informatikai szekciója

Szekcióelnökök: Kozma Miklós MBA-programigazgató, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke és Pongrácz Ferenc regionális igazgató, EIT Health InnoStars, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

Bevezető előadások:
Kozma Miklós MBA-programigazgató, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem,
az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke
Pongrácz Ferenc regionális igazgató, EIT Health InnoStars, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Horváth Bence ügyvezető igazgató, Spicy Analytics Kft.
Papp Tamás ügyvezető igazgató, CollabIT Switzerland AG
Herczeg Márton innovációs ökoszisztémákért felelős osztályvezető, European Institute of Innovation & Technology (EIT)

Podcast:

 

Versenyképesség az élelmiszeriparban

 

Versenyképesség az élelmiszeriparban
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szekciója

Szekcióelnök: Zöldréti Attila c. egyetemi tanár, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnöke

Előadók:
Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár, Agrárminisztérium
Bárány László tulajdonos, Master Good Kft.
Éder Tamás elnök, Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége
Páll Zsombor gazdasági elemző, Agrárminisztérium, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnökségi tagja
Zöldréti Attila c. egyetemi tanár, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának elnöke

Podcast:

 

Új irányok a korrupció és a csalás felderítésében

 

Új irányok a korrupció és a csalás felderítésében
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés ellenőrzési szekciója

Szekcióelnök: Zsakó Enikő ügyvezetőigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt., az MKT Ellenőrzési Szakosztályának elnöke

Bevezető előadások:
Martin József Péter ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország,
a Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa
Biró Ferenc elnök, Integritás Hatóság

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Aradi Gábor pénzügyőr alezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása Biztonsági Főosztályának főosztályvezetője
Biró Ferenc elnök, Integritás Hatóság
Martin József Péter ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország, a Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa
Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Számvevőszék magyar tagja, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének alelnöke

Podcast:

 


Letölthető dokumentumok:

Biró Ferenc prezentációja (pdf)
Martin József Péter prezentációja (pdf)

Fenntarthatóság és vállalati versenyképesség

 

Fenntarthatóság és vállalati versenyképesség
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés fenntarthatósági szekciója

Szekcióelnök: Végh Richárd vezérigazgató, Budapesti Értéktőzsde Nyrt., az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke

Előadók:
Beck Zsófia regionális energiaiparért felelős ügyvezető igazgató partner, Boston Consulting Group
Kandrács Csaba alelnök, Magyar Nemzeti Bank
Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár, Energiaügyi Minisztérium
Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, egyetemi tanár, CEU, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnöke
Végh Richárd vezérigazgató, Budapesti Értéktőzsde Nyrt., az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
ifj. Chikán Attila elnök-vezérigazgató, Alteo Nyrt.
Tóth Szabolcs vezérigazgató-helyettes, Waberers Nyrt.
Mátrai Károly vezérigazgató, MVM Csoport
Moderátor: Szalay Rita igazgató, PwC Magyarország – ESG Services

Podcast:

 

Felpörgethető-e a magyar innováció?

 

Felpörgethető-e a magyar innováció?
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés innovációs szekciója

Szekcióelnök: Csath Magdolna egyetemi tanár, a Nemzeti Versenyképességi Tanács korábbi tagja, az MKT Innovációs Szakosztályának alelnöke

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Simon Attila vezérigazgató, Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt., a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
Greskovits Dávid ügyvezető igazgató, MEDITOP Gyógyszeripari Kft., a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke
Tacsi Róbert ügyvezető igazgató Energocell Kft.
Kucsera Tamás Gergely egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója

Podcast:

 

A vándorgyűlés sajtóvisszhangja

newspaper-1595773_1280.jpgKomoly sajtóvisszhangot váltott ki a múlt heti, 62. Közgazdász-vándorgyűlés - és nem csak Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter előadása!

A konferenciával - a plenáris ülésekkel és a szekciók előadásaival - kapcsolatos sajtómegjelenésekből tettünk közzé egy jó csokorra valót a vándorgyűlés honlapján, a SAJTÓ menüpont alatt.

Záró plenáris ülés

Köszöntő:
Hegedüs Éva főtitkár, Magyar Közgazdasági Társaság, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója

Előadások:
Bóka János 
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Szomolai Csaba alelnök, Állami Számvevőszék

Zárszó
Seszták Oszkár 
elnök, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat
Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság


Podcastok:

 

 

Letölthető előadások:
Bóka János előadása (pdf)
Szomolai Csaba prezentációja (pdf)

Közpénzügyi kihívások a 21. század elején

Szekcióelnök: Adorján Richárd költségvetésért felelős helyettes államtitkár Pénzügyminisztérium, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke

Előadók:
György László kormánybiztos, korábbi gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár
László Csaba c. egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár, Pénzügyminisztérium
György László kormánybiztos, korábbi gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár
László Csaba c. egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter

Podcast:

Mi van, ha nincs? A kohéziós források perspektívái

Szekcióelnök: Baráth Etele volt Európa-ügyi miniszter, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke

Előadók:
Lánszki Regő építésügyi államtitkár, Építési és Közlekedési Minisztérium
Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár, Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium
Andor László volt EU-biztos, az MKT alelnöke
Csutora Mária egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke
Trautmann László egyetemi docens, Neumann János Egyetem, az MKT Fejlődésgazdasági Szakosztályának elnöke

Podcast:

 

Gazdasági szerkezet és termelékenység

 

Moderátor: Madár István vezető makrogazdasági elemző, Portfolio.hu, az MKT elnökségi tagja

Résztvevők:
Palócz Éva vezérigazgató, Kopint-Tárki Zrt., az MKT alelnöke
Kónya István egyetemi tanár, a Corvinus Doktori Iskola Közgazdasági Intézetének dékánja, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja
Balatoni András igazgató, Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági Előrejelzés és Elemzés Igazgatóság, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja
ifj. Becsey Zsolt vezető makrogazdasági elemző, UniCredit Bank Hungary Zrt.

Podcast:

 

Bankvezérek kerekasztala

 

Levezető elnök: Virág Barnabás alelnök, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnökségi tagja

Köszöntő:
Kolozsi Pál Péter jegybanki eszköztárért, devizatartalékért és kockázatkezelésért felelős igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke

Résztvevők:
Egerszegi Ádám digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettes, MBH Bank Nyrt.
Harmati László lakossági vezérigazgató-helyettes, Erste Bank Hungary Zrt.
Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató, GRÁNIT Bank Zrt., az MKT főtitkára
Simák Pál elnök-vezérigazgató, CIB Bank Zrt.
Wolf László vezérigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt., az MKT alelnöke

Podcast:

 

Letölthető dokumentum:
Virág Barnabás prezentációja (pdf)

Nyitó plenáris ülés

 

Köszöntők
Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság, az MNB Monetáris Tanácsának tagja
Mádi Zoltán elnök, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
Podlovics Roland alpolgármester, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

Előadások
Matolcsy György jegybankelnök
Horváth Gábor elnök, Költségvetési Tanács
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter

Podcastok:

 

 

 

Letölthető dokumentum:
Matolcsy György prezentációja (pdf)
Horváth Gábor prezentációja (pdf)
Navracsics Tibor prezentációja (pdf)

A termékek második élete: a körforgásos gazdaság szerepe az ESG-stratégiákban

 

A termékek második élete: a körforgásos gazdaság szerepe az ESG-stratégiákban
A 62. Közgazdász-vándorgyűlés környezetgazdasági szekciója

Moderátor: Farkas Mária fenntarthatósági szakember, kutató, Budapesti Corvinus Egyetem, HUN-REN SZTAKI

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Bálint Attila, az IKEA Magyarország fenntarthatósági felelőse
Bera Péter doktorjelölt, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója
Csutora Mária egyetemi tanár, BCE Fenntarthatósági Indikátorok Kutatóközpont, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke

Podcast:

 


Letölthető dokumentumok:
Bálint Attila prezentációja (pdf)
Bera Péter prezentációja (pdf)
Csutora Mária prezentációja (pdf)

süti beállítások módosítása