Közgazdász-vándorgyűlés

Kereskedelem és logisztika: kilábalási trendek

2023. szeptember 06. - MKT admin

1_3.jpgA két plenáris ülésen és a tizenhat helyszíni szekción felül - akárcsak tavaly - idén is csaknem tucatnyi előzetesen felvett szekció gazdagítja majd a 61. Közgazdász-vándorgyűlés szakmai programját. Ezek egyike lesz az MKT Kereskedelmi, valamint Logisztikai Szakosztályának közös szekciója, amelynek témáját a válság hatása és a kilábalási trendek adják a kereskedelemben és a logisztikában. Az izgalmas beszélgetést szerdán délután rögzítettük az MKT közösségi terében.

A szekció bevezető előadását Kozák Tamás József, Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelem Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnöke tartja. A bevezetőt követő panelbeszélgetés résztvevői, előadói: Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, az MKT alelnöke, Balázs Ildikó, az Auchan Magyarország Kft. külső vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnökségi tagja és Tóth Szabolcs, a Waberer’s International Nyrt. gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese. A beszélgetést Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője, az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke moderálja.

Az előre rögzített szekciók videó- és hanganyagát a konferencia kezdetekor, szeptember 21-én tesszük majd közzé a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ honlapon, valamint az MKT podcast-csatornáin.

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr5818179551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása