A magyar GDP-t és exportot meghatározó autóipar jövőjéről, benne a magyar esélyekről, a klímaváltozás gépjárműiparra gyakorolt hatásairól, kihívásairól, az akkumulátorgyártás körüli vitákról szól majd a 61. Közgazdász-vándorgyűlés külgazdasági szekciója szeptember 22-én, pénteken 11 órától Egerben.
A szekció bevezető előadását a hazai gépjárműipar egyik legnagyobb tapasztalatú szakembere, Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. igazgatósági elnöke, a Magyar Suzuki korábbi vezérigazgatója, a Knorr–Bremse Fékrendszerek Kft. korábbi ügyvezető igazgatója tartja majd. A bevezetőt követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára, az ITDH korábbi vezérigazgatója; Vigh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezető igazgatója és Tóth-Báló Tamás, az Emobility Solutions Kft. stratégiai vezetője lesznek. A beszélgetést Galambos Tamás, a Kelso Capital Kft. ügyvezető igazgatója, az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnöke vezeti.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés részletes szekcióprogramjai ezen a linken elérhetőek. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
E hét csütörtökön 16 órakor zárul a regisztráció a 61. Közgazdász-vándorgyűlésre! A foglalható szálláshelyek beteltek, de napijegyes regisztrációkat még fogadunk.
A konferenciára regisztrálni ide kattintva, vagy a https://forms.gle/QRCRVDHUkE5knpWy6 linken lehet.
A részvételi díjakról ezen a linken, a plenáris ülések programjáról itt, a szekciók szakmai programjáról ezen a linken, a kísérőprogramokról ide kattintva, a parkolási lehetőségekről pedig ezen az oldalon olvasható bővebb információ.
Új egyensúly keresése – a magas inflációs környezet hatása a monetáris politikára. Ez lesz a témája a 61. Közgazdász-vándorgyűlés monetáris politikai szekciójának szeptember 22-én, pénteken 9 órától Egerben.
A szekció bevezető előadásait Takáts Előd, a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) vezérigazgató-helyettesi tanácsadója, az MKT Monetáris Politikai Szakosztályának elnöke és Mohácsi Nagy Piroska, a London School of Economics and Political Science (LSE) vendégprofesszora, a Nemzetközi Valutaalap korábbi osztályvezetője és tanácsadója tartják majd. A bevezetőket követő kerekasztal-beszélgetéshez várhatóan csatlakozik még Kuti Zsolt, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgatója is. A beszélgetést Banai Ádám, az MNB jegybanki eszköztárért, pénzügyi stabilitásért és devizatartalék-kezelésért felelős ügyvezető igazgatója, az MKT Monetáris Politikai Szakosztályának társelnöke vezeti majd.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés részletes szekcióprogramjai ezen a linken elérhetőek. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés előkészületeiről készített interjút Szentgáli Edit, a Kossuth Rádió Felfedező - a gazdaságról című műsorának szerkesztője Hegedüs Évával, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkárával, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójával. Az interjú 2023. szeptember 8-án, pénteken 14.30-tól volt hallható a Kossuth Rádióban.
Az interjúban Hegedüs Éva kiemelte, hogy egyedülálló - és reményeink szerint hagyományteremtő - módon Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter egy kerekasztal-beszélgetés keretében tekintik át a nyitó plenáris ülésen a magyar gazdaság helyzetét, kilátásait. E panel mellett pedig sokan várják kíváncsian Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter előadását is az infláció hatásairól és kezeléséről.
A rádióinterjú itt meghallgatható:
Nem egészen két hét múlva, szeptember 21-én, csütörtökön 10 órától Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Bod Péter Ákos közgazdászprofesszor gazdaságpolitikai kerekasztal-beszélgetésével kezdetét veszi a 61. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 kárpát-medencei magyar közgazdászt vár a szervező Magyar Közgazdasági Társaság (MKT).
Néhány érdekesség az idei konferenciáról:
A konferencia teljes, részletes programja a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ honlapon elérhető.
Az MKT tagjai jelentős, az éves tagdíjuk összegét meghaladó kedvezménnyel regisztrálhatnak a konferenciára. A regisztrációs díjakról ezen a linken található bővebb információ. Szálláshelyek már csak nagyon korlátozott számban érhetők el, de napijegyet lehet még vásárolni. A konferencia csütörtök esti kísérőrendezvényének programja itt található.
A Magyar Közgazdasági Társaság Heves Megyei Szervezete a 61. Közgazdász-vándorgyűlés előestéjén, szeptember 20-án, szerdán 18 órától egy kötetlen közös, ráhangoló programra invitálja mindazokat, akik már szerdán megérkeznének Egerbe. A borkóstoló programja és regisztrációs linkje ide kattintva érhető el.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlésre a https://forms.gle/DuYaPBn3o3533EUu9 linken lehet regisztrálni. A regisztráció szeptember 14-én, csütörtökön zárul.
A két plenáris ülésen és a tizenhat helyszíni szekción felül - akárcsak tavaly - idén is csaknem tucatnyi előzetesen felvett szekció gazdagítja majd a 61. Közgazdász-vándorgyűlés szakmai programját. Ezek egyike lesz az MKT Kereskedelmi, valamint Logisztikai Szakosztályának közös szekciója, amelynek témáját a válság hatása és a kilábalási trendek adják a kereskedelemben és a logisztikában. Az izgalmas beszélgetést szerdán délután rögzítettük az MKT közösségi terében.
A szekció bevezető előadását Kozák Tamás József, Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelem Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnöke tartja. A bevezetőt követő panelbeszélgetés résztvevői, előadói: Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, az MKT alelnöke, Balázs Ildikó, az Auchan Magyarország Kft. külső vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnökségi tagja és Tóth Szabolcs, a Waberer’s International Nyrt. gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese. A beszélgetést Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője, az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke moderálja.
Az előre rögzített szekciók videó- és hanganyagát a konferencia kezdetekor, szeptember 21-én tesszük majd közzé a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ honlapon, valamint az MKT podcast-csatornáin.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
Idén ünnepeljük az első magyar nyelvű nyomtatott könyv, Hess András Budai krónikája megjelenésének 550. évfordulóját. Az évforduló kapcsán a könyvkiadás, könyvkereskedelem, a könyvolvasási szokások változásáról szervezte meg vándorgyűlési szekcióját a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Kultúragazdasági Szakosztálya. A beszélgetést szerda délelőtt rögzítettük az MKT közösségi terében.
Az Analógiából Digitáliába. Könyvkiadás Hess Andrástól a MI-ig című kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Döme Barbara író, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztő-helyettese, a Tegnap.ma kulturális portál társalapító főszerkesztője; Gyenes Ádám, a L’Harmattan Könyvkiadó igazgatója és Tóth Máté, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem Könyvtár- és Információtudományi Tanszékének adjunktusa. A beszélgetést Birinyi József népzenekutató, filmrendező, a KÓTA társelnöke, a Hungarikum Szövetség elnöke, az MKT Kultúragazdasági Szakosztályának elnöke moderálta.
A beszélgetést a 61. Közgazdász-vándorgyűlés kezdetekor, szeptember 21-én, csütörtökön reggel tesszük elérhetővé a konferencia honlapján, az MKT YouTube-csatornáján és podcastjában.
Mesterséges intelligencia a Gépházból - Mindenkinek van véleménye, de kérdezzük meg azt is aki csinálja! Ezzel a címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a 61. Közgazdász-vándorgyűlés programjának részeként a Magyar Közgazdasági Társaság Informatikai Szakosztálya.
A kedden délelőtt rögzített szekcióbeszélgetés résztvevői: Babos Gergely, az OTP Bank Nyrt. Technical Tribe Lead-je; Boa László, a Bowman-Architect Services alapítója, a Mesterséges Intelligencia Koalíció korábbi szakmai vezetője és Frisch Tamás, a Hewlett-Packard Informatikai Kft. Data Services Lead-je. A beszélgetést Pongrácz Ferenc, az EIT Health InnoStars regionális igazgatója, az MKT Informatika Szakosztályának elnöke moderálta.
A beszélgetést a 61. Közgazdász-vándorgyűlés kezdetekor, szeptember 21-én, csütörtökön reggel tesszük elérhetővé a konferencia honlapján, az MKT YouTube-csatornáján és podcastjában.
Környezetpolitikánk az EU elvárások hálójában: a 20 éves EU-tagságunk tanulságai. Ezzel a címmel szervezte meg idei, vándorgyűlési szekcióját a Magyar Közgazdasági Társaság Környezetgazdasági Szakosztálya. A kerekasztal-beszélgetést hétfőn rögzítettük az MKT közösségi terében.
A szekció bevezető előadását Szlávik János, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzor emeritusa tartotta, majd egy kerekasztal-beszélgetés keretében Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa, az MKT Környezetgazdaságtani Szakosztályának tiszteletbeli elnöke és Szabó László, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának igazgatója osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. A szekció elnöke Csutora Mária, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Fenntarthatósági Indikátorok Kutatóközpont Igazgatója, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke volt.
A beszélgetést a 61. Közgazdász-vándorgyűlés kezdetekor, szeptember 21-én, csütörtökön reggel tesszük elérhetővé a konferencia honlapján, az MKT YouTube-csatornáján és podcastjában.
Igazi nagyágyúkkal készül az MKT Innovációs Szakosztálya a 61. Közgazdász-vándorgyűlésre. A Merre tovább, magyar innováció? című szekció kerekasztal-beszélgetésében - szeptember 22-én, pénteken 9 órától - Pomázi Gyula innovációs szakértő, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának volt elnöke; Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány elnöke, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) korábbi elnöke, az MKT Nagykanizsai Városi Szervezetének elnökségi tagja; Ábrahám László, a Sensirion Hungary Ltd. vezérigazgatója; valamint - szekcióelnökként - Szabó István, az ELTE TTK Központi Kutatási és Ipari Kapcsolatok Centrum igazgatója, az NKFIH korábbi elnökhelyettese, az MKT Innovációs Szakosztályának elnöke osztja meg gondolatait a hallgatósággal. A szekció bevezető előadását Csath Magdolna egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatóprofesszora, az MKT Innovációs Szakosztályának alelnöke, a Versenyképességi és az Informatikai Szakosztályok elnökségi tagja tartja majd.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
Figyelem! A 61. Közgazdász-vándorgyűlésre a regisztráció 2023. szeptember 14-én, csütörtökön 16 órakor zárul. Ezt követően már csak a helyszínen, korlátozott számban lesz lehetőség napijegyek váltására.
A konferenciára regisztrálni ide kattintva, vagy a https://forms.gle/QRCRVDHUkE5knpWy6 linken lehet.
A részvételi díjakról ezen a linken, a még elérhető szálláslehetőségekről ide kattintva, a plenáris ülések programjáról itt, a szekciók szakmai programjáról ezen a linken, a kísérőprogramokról ide kattintva, a parkolási lehetőségekről pedig ezen az oldalon olvasható bővebb információ.
20 éve az Európai Unióban és a jövő - fejlesztéspolitikai szándékok és eredmények. Ezzel a címmel értékeli uniós tagságunk két évtizedének fejlesztéspolitikai eredményeit a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztálya 2023. szeptember 22-én, pénteken 11 órától Egerben.
A fejlesztéspolitikai szekció előadói: Bíró-Nagy András, a TK Politikatudományi Intézet osztályvezetője; Gál Zoltán egyetemi tanár, a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke; Szepesi Balázs, a Mathias Corvinus Collegium Közgazdasági Iskolájának és Vállalkozáskutatási Műhelyének vezetője és Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa, az MKT Környezetgazdaságtani Szakosztályának tiszteletbeli elnöke. A szekció elnöke Baráth Etele c. egyetemi tanár, volt Európa-ügyi miniszter, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke lesz.
A magyar-lengyel gazdasági kapcsolatok alakulása a témája a Magyar Közgazdasági Társaság MKT Kelet-közép-európai Szakosztálya idei vándorgyűlési szekciójának. Az izgalmas és tanulságos kerekasztal-beszélgetést a napokban rögzítettük.
A beszélgetés résztvevői: Wisniewski Anna, a Lengyel-Magyar Gazdasági Kamara ügyvezető igazgatója, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Krakkói irodavezetője; Oroszlán Tamás, a Tokaj Hétszőlő Szőlőbirtok kereskedelmi igazgatója és Hanna Wojciechowska, az SGS Dental országmenedzsere. A beszélgetés moderátora: Deák Gábor, a Waclaw Felczak Alapítvány felügyelőbizottsági elnöke lesz. A nézőket Balog Ádám elnök, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az MKT Kelet-közép-európai Szakosztályának elnöke köszönti.
Az előre rögzített szekciók videó- és hanganyagát a konferencia kezdetekor, szeptember 21-én tesszük majd közzé a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ honlapon, valamint az MKT podcast-csatornáin.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés egri helyszínéből már-már automatikusan adódik a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szekció idei témája: a magyar bor és a magyar borászat helyzete, kilátásai - mindez kiváló borászok részvételével!
A szeptember 21-én, csütörtökön 14 órától megtartandó borászati szekció bevezető előadását Gál Péter, az Agrárminisztérium piacszervezési főosztályvezetője tartja majd. Azt ezt követő panelbeszélgetés résztvevői, előadói: Romsics László, a villányi Csányi Pincészet Zrt. vezérigazgatója; Gál Tibor, az egri Gál Tibor Pincészet vezetője, borásza; Molnár Péter, a tokaji Patrícius Borház birtokigazgatója; valamint Vajda László, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának társelnöke és Páll Zsombor, az Agrárminisztérium gazdasági elemzője, a szakosztály elnökségi tagja lesznek. A szekció résztvevőit Váczy Kálmán Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem általános rektorhelyettese köszönti majd. A szekció elnöke Zöldréti Attila, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának elnöke lesz.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
A Magyar Közgazdasági Társaság Heves Megyei Szervezete a 61. Közgazdász-vándorgyűlés előestéjén, szeptember 20-án, szerdán 18 órától egy kötetlen közös programra invitálja mindazokat, akik már szerdán megérkeznének Egerbe. Borkóstolót szerveznek ugyanis a Gál Tibor Pincészetben.
Itt két program közül választhatnak majd az érdeklődők: lesz borkóstoló a pincészetben hidegtállal (sajtok, sonkák, krémek, kolbászok a konyhából, baguette), 6 bor kíséretében; valamint lesz egy városnéző séta pohárral a kézben, természetesen Gál Tibor-borokkal.
A program önköltséges, a részvételi díj a helyszínen fizetendő. A programon a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött (amely független a vándorgyűlési regisztrációtól). Regisztrálni az ezen a linken elérhető űrlap kitöltésével lehet. További információk a programról ide kattintva olvashatók.
Napra pontosan egy hónap múlva, szeptember 21-én, csütörtökön 10 órakor Matolcsy György jegybankelnök, valamint Varga Mihály magyar és Horváth Mihály szlovák pénzügyminiszter kerekasztal-beszélgetésével kezdetét veszi a 61. Közgazdász-vándorgyűlés! A helyszíni szekciók programja mostanra összeállt, a konferenciára a regisztráció már zajlik, a szálláshelyek pedig gyorsan telnek. Érdemes tehát sietni a jelentkezéssel! A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 kárpát-medencei magyar közgazdászt vár a Hotel Eger & Parkba a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT).
Két plenáris és 16 helyszíni szekcióülés várja majd a résztvevőket Heves vármegye székhelyén a konferencia két napja során. A nyitó plenáris ülés előadói között ott lesz Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke is, a pénteki, záró plenáris ülés központi témáját pedig az infláció adja majd: erről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter; Valkó Gábor, a KSH elnökhelyettese; Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnökségi tagja; valamint Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MTA doktora, az MKT alelnöke osztja majd meg gondolatait a hallgatósággal.
Nem kevesebb, mint hét olimpiai aranyérem tulajdonosai lesznek a főszereplői a 61. Közgazdász-vándorgyűlés sportgazdasági szekciójának, szeptember 22-én, pénteken délelőtt 9 órától Egerben!
A magyar sport helyzetét két világesemény között - az atlétikai világbajnokág után, a párizsi olimpia előtt - négy olimpiai bajnokunk beszéli át. Ott lesz az egri szekcióban Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, volt köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó; Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a Szöul olimpiai bajnok öttusázója; Szabó Gabriella, a Magyar Olimpiai Bizottság marketingmunkatársa, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó; valamint Berki Krisztián, a Magyar Torna Szövetség szakmai igazgatója, az MKT Sportgazdasági Szakosztályának elnökségi tagja, olimpiai bajnok tornász. Hozzájuk csatlakozik a beszélgetésben Nagy Zoltán, a Magyar Telekom Nyrt. biztonsági igazgatója, a hazai e-sport tevékenységek egyik vezető koordinátora, az MKT Sportgazdasági Szakosztályának alelnöke, a beszélgetést pedig Borbély Attila, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, a Magyar Telekom Nyrt. felügyelőbizottsági elnöke, az MKT Sportgazdasági Szakosztályának elnöke vezeti majd.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
A sportgazdasági szekciót a Magyar Telekom Nyrt. támogatja.
A mesterséges intelligencia sokak szerint alapjaiban változtatja meg az életünket - van, aki a jelentőségét a gőzgép feltalálásához méri. A mesterséges intelligencia alkalmazása a gazdaságban komoly lehetőségeket jelent, de veszélyeket is hordoz magában. Ezt igyekszik körbejárni az ellenőrzés területén a 61. Közgazdász-vándorgyűlés ellenőrzési szekciója szeptember 22-én, pénteken 11 órától Egerben.
A szekció bevezető előadását Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke tartja majd. A bevezetőt követő kerekasztal-beszélgetés Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke (aki emellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke is); Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank digitalizációért és a fintech-szektor fejlesztéséért felelős ügyvezető igazgatója; valamint Keleti Arthur kibertitok-jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója. A panelbeszélgetést Rónaszéki Péter, a Fortix Consulting ügyvezetője, az ISACA Magyarország elnökségi tagja moderálja. A szekció levezető elnöke Zsakó Enikő, az OTP Bank Nyrt. ügyvezetőigazgató-helyettese, az MKT Ellenőrzési Szakosztályának elnöke lesz.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
A közgazdász-vándorgyűlések egyik legnagyobb érdeklődéssel várt szekciója évről évre a Bankvezérek kerekasztala. Idén, Egerben sem lesz ez másként: a nyitó plenáris ülést követően, vagyis szeptember 21-én, csütörtökön 14 órától vitatják meg a hazai bankszektor helyzetét, kilátásait a bankvezérek.
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Virág Barnabás moderálásával megrendezendő panelbeszélgetés résztvevői: Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke; Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MKT főtitkára; Simák Pál, a CIB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója; Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese, az MKT alelnöke; valamint Egerszegi Ádám, az MBH Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese. Az érdeklődőket Kolozsi Pál Péter, az MNB jegybanki eszköztárért, devizatartalékért és kockázatkezelésért felelős igazgatója, a Neumann János Egyetem MNB Tudásközpont Fenntartható Pénzügyek Központjának egyetemi docense, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke köszönti majd.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
A magyar gazdaság középtávú kilátásait járja körbe a 61. Közgazdász-vándorgyűlés gazdaságpolitikai szekciójának előrejelzői fóruma a konferencia nyitónapján, szeptember 21-én, csütörtökön 16 órától Egerben.
A Halmai Péter akadémikus, egyetemi tanár, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnöke vezette panelbeszélgetés résztvevői Palócz Éva, a Kopint Tárki Zrt. vezérigazgatója, az MKT alelnöke; Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzésért és elemzésért felelős igazgatója, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja; Kónya István, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtan Intézetének egyetemi tanára, a KRTK KTI tudományos tanácsadója, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja és Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője lesznek.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.
Az Európai Unió költségvetésének kihívásai a többéves keret félidei felülvizsgálatának tükrében – nincs itt semmi látnivaló? Ezzel a címmel szervez szekciót a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen a Magyar Közgazdasági Társaság Európai Uniós Szakosztálya.
A szeptember 21-én, csütörtökön 16 órától kezdődő kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők - Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke; Halmai Péter akadémikus, egyetemi tanár, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnöke; Darvas Zsolt, a Bruegel Intézet főmunkatársa, a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos főmunkatársa és Becsey Zsolt, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetem docense, volt európai parlamenti képviselő, az MKT Európai Uniós Szakosztályának alelnöke - az EU hétéves költségvetésének helyzetét, az EU gazdálkodását érintő kihívásokat tekintik át. A szekció elnöke Iván Gábor, az Európai Unió Tanácsa Főtitkárságának igazgatója, az MKT Európai Uniós Szakosztályának elnöke lesz.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő szekcióprogramja ezen a linken elérhető. A plenáris ülések menetrendje itt olvasható. A konferenciára regisztrálni ide kattintva lehet.