Közgazdász-vándorgyűlés

53. Közgazdász-vándorgyűlés - Miskolc, 2015

2016. június 09. - MKT admin

Az 53. Közgazdász-vándorgyűlés rekordszámú, 751 regisztrált résztvevő mellett a hagyományos témákon - a nemzetgazdaság helyzete, a bankrendszer aktuális kérdései, monetáris politika, költségvetési folyamatok - túl foglalkozott az Észak-magyarországi régió speciális helyzetével, például az újraiparosítással, a foglalkoztatás és a szociális szféra problémáival, a határ menti együttműködés lehetőségeivel, a közlekedés fejlesztésével, valamint a turizmussal is. Az alábbiakban pdf formában tettük elérhetővé az előadások diáit.

PROGRAM

Nyitó plenáris ülés
2015. szeptember 3., csütörtök

Előadások
Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, OTP Bank Nyrt.
A magyar bankszektor kilátásai
Szabó László miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium
A megújult gazdaságdiplomácia a tartós gazdasági növekedésért
Balog Ádám elnök-vezérigazgató, MKB Bank Zrt., az MKT elnökségi tagja
Helyzetkép és kilátások: átalakulóban a bankszektor
Kovács Árpád elnök, Költségvetési Tanács, Magyar Közgazdasági Társaság
A várakozások szerepe a költségvetési döntéshozatalban


Szekcióülések

2015. szeptember 4., péntek

I. Gazdaságpolitika
Elnök: Fazekas Károly főigazgató, MTA KRTK, az MKT elnökségi tagja (délelőtt) és Palotai Dániel ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank (délután)

Előadások
Bod Péter Ákos tanszékvezető egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT alelnöke
Kormányzati akciók és társadalmi-gazdasági reakciók: esetek a magyar gazdaságpolitika gyakorlatából
Kónya István tudományos főmunkatárs, MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet
Termelés, foglalkoztatás, beruházások: a magyar gazdaság felzárkózási lehetőségei
Vértes András elnök, GKI Gazdaságkutató Zrt.
Vannak-e alternatívák?
Mihályi Péter tanszékvezető egyetemi tanár, Veszprémi Egyetem
Jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek – egy újfajta közgazdasági megközelítés
Virág Barnabás közgazdasági elemzésekért és előrejelzésekért felelős igazgató, MNB
A közepes fejlettség csapdája – gazdasági felzárkózás a világgazdasági válság után
Köllő János tudományos tanácsadó, MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet
Foglalkoztatáspolitika: röviden a hosszú távról
Zsoldos István vezető közgazdász, MOL Nyrt.
Energiapiacok és a gazdaságpolitika mozgástere
Belyó Pál kutatási igazgató, Policy Agenda
Gondolatok a gazdasági fejlődés megítéléséhez

Kerekasztal-beszélgetés
Beszélgetés a potenciális növekedésről
Moderátor: Madár István vezető elemző, Portfolio.hu, az MKT elnökségi tagja
Résztvevők: Kónya István (MTA KRTK), Palócz Éva (KOPINT-Tárki Zrt., az MKT alelnöke), Szepesi Balázs (Hétfa Kutatóintézet) és Virág Barnabás (MNB)


II. Pénzügyek
Elnök: Nagy Márton alelnök, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke

Előadások 
Windisch László alelnök, Magyar Nemzeti Bank
A brókerbotrányok tanulságai a pénzügyi felügyelet szemszögéből
Szécsényi Bálint alelnök, Budapesti Értéktőzsde
Kihívások a magyar tőkepiacon és a megtakarítási piacon
Barcza György vezérigazgató, Államadósság Kezelő Központ
Egy erősödő szereplő a megtakarítási piacon: a magyar állam

Panelbeszélgetés
A magyar pénzügyi rendszer és a megtakarítási piac a brókerbotrány után
 
Résztvevők: Barcza György (ÁKK Zrt.), Régely Károly (Concorde Zrt.), Szécsényi Bálint (BÉT), Windisch László (MNB), Wolf László (OTP Bank Nyrt.)

Előadások
Kincses Attila senior manager, McKinsey
Merre tart a világ bankszektora?
Kocziszky György egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, a Monetáris Tanács tagja
A magyar bankrendszer helyzete: változás vs. paradigmaváltás
Balog Ádám elnök-vezérigazgató, MKB Bank Zrt., az MKT elnökségi tagja
Az MKB jövőképe
Kandrács Csaba elnök-vezérigazgató, MARK Zrt.
A magyar bankrendszer megtisztítása a rossz minőségű vállalati portfólióktól

Panelbeszélgetés
A magyar bankrendszer jelene és jövője  -
a kerekasztal-beszélgetés videófelvétele
Panelbeszélgetők: Balog Ádám (MKB Bank Zrt.), Hegedüs Éva (Gránit
Bank Zrt., az MKT főtitkára), Jelasity Radován (Erste Bank Hungary Zrt.), Kandrács Csaba (MARK Zrt.), Simák Pál (CIB Bank Zrt.)


III. Informatika

Elnök: Pongrácz Ferenc üzletfejlesztési igazgató, IBM Délkelet-Európa, az AmCham elnöke, az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

Előadások
Fehér Péter
 dékánhelyettes, tanszékvezető egyetemi docens és Varga Krisztián tudományos segédmunkatárs, Budapesti Corvinus Egyetem
Hogyan törjünk ki a szabályzatok útvesztőjéből?
Kovács Vilmos Levente ügyvezető, Simplexion Kft.
Irigység – a sikertelenség egyik oka
Virovácz Péter igazgató, makrogazdasági üzletágvezető és Both Vilmos, a digitális gazdaság üzletág vezetője, Századvég Gazdaságkutató Zrt.
Az IKT-szektor gazdasági lábnyoma ás a digitális gazdaság mérésének új módszertana
Budai-Tüske Gábor IT-igazgató, MKB Bank Zrt.
Az üzlet és az IT kapcsolata egy pénzintézetben, avagy hogyan növeljük a szervezet hatékonyságát
Varga-Tarr Sándor ügyvezető igazgató, DBH SeedStar
Értékteremtés innovációval
Vinnai Balázs ügyvezető igazgató, Misys Hungary Kft.
Hogyan legyünk élen az innovációban (step 1)

Pitch tréning
Németh Zoltán Prezi Champion, TEDxWoman szakmai felkészítő, a PestBeszéd Retorika Klub alapító-elnöke

Kerekasztal-beszélgetés a startupokról

Résztvevők: Szertics Gergely (Analogy Dialogue), Rendes Péter (Innoteq), Bíró László (Innoteq), Mozsonyi Norbert (EuropeThorb), Kovács István (ClassBox), Baranyi Peter (MaxWhere), Tamás István (CatchClub), Bősze Botond (BeeRides)

Előadások
Pengő József Ferenc fejlesztő, Prezi.com
Termékfejlesztés a Prezinél
Oláh Gábor
 elnök-vezérigazgató, Capture Zrt.
Miskolcról a Fast50-be
Ritter Marianna vezérigazgató, iLex Systems Zrt.
ILEX - a jövő vállalati jogászai
Fogarasi Norbert ügyvezető igazgató, Morgan Stanley
Lehet-e innovatív egy nagyvállalat?
Csűrös Balázs partner, M&A Deloitte Zrt.
A Deloitte Technology Fast50 program tapasztalatai
Kristóf Péter ügyvezető, Frazir.com
Exponenciális technológiák kiaknázása: kihívás vagy lehetőség
Soproni Márk elnök, MKT BME
We are the future: fiatalok a fejlődés frontvonalában
Joerg Bauer elnök, GE Hungary 
Disruptive Innovation: How GE reinvents itself to be fit for the future – and how Hungary and GE can benefit each other?
Pintér Éva egyetemi adjunktus és Bagó Péter egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem 
A magyar startup-ökoszisztéma
Károlyi Antal partner, Traction Tribe
Miért örök a kérdőjel a "Budapest: Innovációs főváros?" végén?

IV. EU-források
Elnök:Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Miniszterelnökség

Előadások
Tóth Tamás főosztályvezető, a Miniszterelnökség Szabályozási Főosztálya
A fejlesztéspolitika hatásai - A 2014-20-as fejlesztéspolitikai periódus indítása a tervezési és végrehajtási tapasztalatok alapján
Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára
Területi fejlesztések a 2014–2020-as időszakban, új szereplők, új eszközök
Császár Dániel, a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára
A közbeszerzési törvény megújítása: áttörés a verseny és a minőségi beszerzés terén
Tóth Tamás főosztályvezető, a Miniszterelnökség Szabályozási Főosztálya és Laposa Tamás osztályvezető, Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft.
Informatikai újdonságok a 2014–20-as pályázati rendszerben
Marjánovity Anna osztályvezető, a Miniszterelnökség Monitoring- és Értékelési Főosztálya
A 2014–20-as programok értékeléseinek előkészítése
Pichler Balázs főosztályvezető, a Miniszterelnökség Monitoring- és Értékelési Főosztálya
A 2007–2013-as programzárás: célegyenesben
Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament alelnöke, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének alelnöke
A jövő kohéziós politikája – a rövid távú kilátásokon túl


V. Kereskedelem

Elnök: Medvéné Szabad Katalin, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnöke

Előadások
Kozák Ákos igazgató, GfK Hungária
A kiskereskedelmi ágazat hazai trendjei
Vámos György főtitkár, Országos Kereskedelmi Szövetség
Áruház a kirakatban
Totth Gedeon intézetvezető főiskolai tanár, Budapesti Gazdasági Főiskola
Az élelmiszervédjegyek hatása a fogyasztói döntésekre, a védjegystratégiák marketing vonatkozásai
Kozák Tamás docens, Budapesti Gazdasági Főiskola
A kockázatmenedzsment helye és szerepe a kereskedelemben
Király Éva docens, Budapesti Gazdasági Főiskola
Főbb hazai és nemzetközi trendek, kihívások az kereskedelmi logisztikában
Brávácz Ibolya adjunktus, Budapesti Gazdasági Főiskola
A tudatos fogyasztás, mint a vásárlói döntést befolyásoló trend a hazai kiskereskedelemben
Németh Patrícia docens, Budapesti Gazdasági Főiskola
A kereskedelmi láncok CSR-tevékenységének hatása a versenyképességre

VI. Iparfejlesztés és újraiparosítás
Elnök:Czakó Erzsébet egyetemi tanár, BCE, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke és Veresné Somosi Mariann dékán, Miskolci Egyetem Gazdálkodástudományi Kar

Előadások
Kersten Hugo Bachmann CEO, Takata Safety Systems Hungary Kft. 
Autóipari sikertörténet Miskolcon – egy japán beszállító tapasztalatai a helyi lehetőségekről

Bárczy Pál ügyvezető igazgató, Admatis Kft., Magyar Űripari Klaszter 
Egy miskolci vállalat perspektívái a globális űriparban - a klaszterstratégia hogyan segíthet?
Barkóczi István vezérigazgató, Fux Kft. 
Minőségi iparmunkával, egyetemi együttműködéssel elért nemzetközi siker – a Fux Zrt. története és kilátásai

Kiss László tulajdonos, cégcsoportvezető, Kiss Cégcsoport
Egy KIS családi vállalkozás diverzifikált cégcsoporttá növekedése – személyes beszámoló az út mérföldköveiről és a jövő kérdéseiről

Kerekasztal-beszélgetés
Klaszterek a régióban

Moderátor: Czakó Erzsébet egyetemi tanár, BCE, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke 
Résztvevők: Veresné Somosi Mariann (Miskolci Egyetem GtK), Konkoly József (Kenyheci Ipari Park, Kassa Megye, Szlovákia), Bodáné Tajthy Krisztina (Észak-magyarországi Informatikai Klaszter), Csabai Tamás (NOHAC Észak-magyarországi Autóipari Klaszter), Bánszki Attila (Szinva Net Informatikai Zrt.)


VII. Turizmusfejlesztési lehetőségek és a turizmus további növekedésének megalapozása

Elnök: Glázer Tamás vezérigazgató-helyettes, Magyar Turizmus Zrt.

Előadások
Glázer Tamás
vezérigazgató-helyettes, Magyar Turizmus Zrt.
A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben
Molnár Anita regionális igazgató, a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatósága
Észak-Magyarország, az egészségtudatos hegyvidék, avagy mi áll a turisztikai növekedés hátterében? Hogyan maradjunk dobogón? 
Halász Anikó ügyvezető igazgató, Avalon Park
Avalon park – élmény a természetben!
Piskóti István intézetigazgató, Miskolci Egyetem Marketing Intézet
Belső desztinációmarketing: kulcs a versenyképesség növeléséhez
Nagy Júlia TDM-menedzser, ügyvezető, MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft.
Közösségi turisztikai termékfejlesztés Miskolcon
Papp Gábor ügyvezető igazgató, Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács
Tokaj Borvidék fejlesztése


VIII. Új irányok és eszközök a külgazdaság-politikában

Elnök: Ferkelt Balázs rektorhelyettes, Budapesti Gazdasági Főiskola, az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnöke

Előadások
Fábián Gergely igazgató, Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Rendszer Elemzése Igazgatóság
Az MNB eszköztárának szerepe a külgazdaság fejlesztésében
Huber Tímea főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Főosztály
Vállalati beszállítói lehetőségek a nemzetközi fejlesztési projektekben
Nagy Gábor főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium
A TTIP lehetséges hatásai a magyar külgazdaságra
Pólyi Csaba nagykövet, Külgazdasági és Külügyminisztérium,
a Budapesti Gazdasági Főiskola tudományos munkatársa 
Latin-Amerika gazdasági fejlődése és a magyar piaci lehetőségek
Pantl Péter kommunikációs és marketingvezető, HELL Energy
Magyarország Kft.
HELL Energy: brandépítés és exportsikerek


IX. Fejlesztéspolitika
Elnök: Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, volt Európa-ügyi miniszter, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke

Kerekasztal-beszélgetés
A fejlesztéspolitika szerepe, jelentősége az EU gazdasági uniója, és a tagországok gazdasága számára – válságban és azután

Moderátor: Baráth Etele, az EGSZB tagja, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke
Résztvevők: Balázs Péter (CEU, az MKT alelnöke), Palócz Éva (KOPINT-Tárki Zrt., az MKT alelnöke), Varga Lencsés Viktória (Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Társadalmi Befogadás Főigazgatóság) 
Felkért hozzászóló: Giday András (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

Kerekasztal-beszélgetés
A fejlesztéspolitika területi dimenziója – helyi alapú fejlesztés, integrált területfejlesztés a magyar gyakorlatban

Moderátor: Heil Péter igazgató, Altus Zrt., az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának titkára
Résztvevők: Szaló Péter (Belügyminisztérium), Róka László (MEGAKOM Tanácsadó Iroda), Debreczeni Ferenc (Debreceni Egyetem Pályázati és Innovációs Iroda), Lunk Tamás (Vitálpro Kft.)


X. Mezőgazdaság és élelmiszeripar
Elnök: Zöldréti Attila gazdasági főigazgató-helyettes, Földmérési és Távérzékelési Intézet, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának elnöke

Előadások
Simon Attila István közigazgatási államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium
A földforgalmazás aktuális kérdései
Éder Tamás PR és vállalati kapcsolatok igazgató, Bonafarm Zrt.
Mire lesz elég az élelmiszeriparra szánt uniós fejlesztési pénz?
Wolf László vezérigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt., az MKT elnökségének tagja 
Pénzügyi tendenciák alakulása az agráriumban
ifj. Hubai Imre biogazdálkodó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnöke 
A biogazdálkodás közgazdasági racionalitása
Fertő Imre
 egyetemi tanár, az MTA doktora, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának társelnöke
Lehet-e a mezőgazdaság a gazdasági növekedés motorja? Egy közép-európai összehasonlítás
Zöldréti Attila gazdasági főigazgató-helyettes, Földmérési és Távérzékelési Intézet, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának elnöke
Agrárstratégiai irányok játékelméleti alapokon


XI. Válságkezelés – szlovák–magyar határ menti migráció – foglalkoztatás-fejlesztés
Elnök: Bagó József szakmai tanácsadó, Belügyminisztérium, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke

Előadások
Nagy Katalin, Magyarország Brüsszeli Állandó Képviseletének korábbi tanácsosa
A foglalkoztatás fejlesztési irányai az EU-ban
Bihall Tamás
 elnök, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Közgazdasági Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke
Képzési szerkezet – a régió gazdaságfejlesztéséért 
Lórántné Orosz Edit főosztályvezető, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály
Válságkezelés és az aktív munkaerő-piaci eszközök működtetése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 
Pákozdi Szabolcs ügyvezető igazgató, Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.
Az OFA szerepe a foglalkoztatás és a munkahelymegőrzés elősegítésében
Nagy Katalin Klára ügyvezető igazgató, kutatásvezető, Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány
A szlovák-magyar határmenti migráció című projekt bemutatása
Székács Tamás kutató, Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány
Munkaerő-piaci és migrációs változások a határmenti régió magyar oldalán 2007 és 2014 között
Bara Zoltán elnök, Kempelen Intézet (Komárom, Szlovákia)
Munkaerő-piaci folyamatok alakulása a határrégió szlovák oldalán
Hevesi Endre elemző, Kempelen Intézet (Komárom, Szlovákia)
A demográfiai mutatók alakulása a határrégió szlovák oldalán

Felkért hozzászóló: Pásztor István elnök, Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás (Szlovákia)


XII. Logisztika

Elnök: Szabó Zoltán ügyvezető igazgató, Ghibli Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke

Előadások
Szegedi Zoltán szakvezető egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem
Trendek és stratégiák a logisztikában, globális és régiós kitekintésben 
Szabó Zoltán ügyvezető igazgató, Ghibli Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke
A „Selyemút” újraértelmezése
Valentinyi Zoltán ügyvezető igazgató, HAVI Logistics Kft.
Hatékony nemzetközi ellátás – regionális HUB Magyarországon
Szivi László stratégiai üzletfejlesztési igazgató, Lapker Zrt.
Nemzetközi webáruházak raktárválasztási szempontjai. Miért (nem) Magyarországon?
Berényi János tudományos tanácsadó, KTI
Határon átnyúló logisztikai kapcsolatok, különös tekintettel Miskolc térségére
Egri Imre tanszékvezető, Nyíregyházi Főiskola
Határon átnyúló ipari és logisztikai parkok létesítésének lehetőségei
István Zsolt osztályvezető, Bay Zoltán Nonprofit Kft.
Innovatív informatikai megoldás a logisztikai szektor nemzetközi együttműködésének javítására
Papp István logisztikai igazgató, BorsodChem Nyrt.
Az intermodális szállítás bevezetése a BorsodChemnél

Kerekasztal-beszélgetés az előadókkal
Moderátor: Illés Béla intézetigazgató, egyetemi tanár, Miskolci Egyetem Logisztikai Intézet


XIII. Új klímagazdaság

Elnök: Kerekes Sándor egyetemi tanár, Kaposvári Egyetem, BCE, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke

Előadások
Tóth L. Ferenc egyetemi docens, klímaszakértő, Budapesti Corvinus Egyetem
Globális klímagazdaságtan és -politika a 2015-ös ENSZ-konferencia előtt
Pogátsa Zoltán egyetemi docens, Nyugat Magyarországi Egyetem
A globális klimaváltozás és a globális gazdasági rend szoros összefüggése
Dale A. Martin elnök-vezérigazgató, Siemens Zrt., a Német-Magyar Ipari
és Kereskedelmi Kamara elnöke 
Innováció és fenntarthatóság a Siemensnél
Gyalai-Korpos Miklós innovációs menedzser, Climate-KIC Közép-magyarország Régió
Innováció és fenntarthatóság – a Climate-KIC eszközei
Kerekes Sándor egyetemi tanár, Kaposvári Egyetem, BCE, az MKT Környezetgazdaságtani Szakosztályának elnöke
Jó lehet-e a gazdaságnak, ami árt a Földnek?

Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Kerekes Sándor egyetemi tanár, Kaposvári Egyetem, BCE, az MKT Környezetgazdaságtani Szakosztályának elnöke
Résztvevők: Gyalai-Korpos Miklós (Klimate-KIC), Kókai Péter (MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.)Lados Mihály (MTA KRTK); Lukács András (Levegő Munkacsoport), Dale A. Martin (Siemens Zrt.), Pogátsa Zoltán (Nyugat-magyarországi Egyetem), Tóth L. Ferenc (BCE)

 

Záró plenáris ülés
2015. szeptember 5., szombat

Előadások
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
Felkészülés az "esős napokra"
Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
A jó állam
Nagy Márton alelnök, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Pénzügyi szakosztályának elnöke
Bankrendszer nélkül nincs tartós, 3 százalék feletti gazdasági növekedés
Domokos László elnök, Állami Számvevőszék
Állammenedzsment az Állami Számvevőszék nézőpontjából
Patai Mihály elnök-vezérigazgató, UniCredit Bank Zrt., a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKT alelnöke
A magyar bankrendszer régiós vetületben

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr648794226
süti beállítások módosítása