Közgazdász-vándorgyűlés

A koronavírus hatásai a kultúrafinanszírozásban

2020. szeptember 14. - MKT admin

img_20200914_153255.jpgA koronavírus-járvány okozta korlátozó intézkedések a turizmus mellett talán az előadóművészet, a kultúra területét érintették a leginkább súlyosan. A fesztiválok, koncertek, színházi előadások elmaradása az intézmények finanszírozására és a művészek, valamint az ágazatban tevékenykedő szakemberek megélhetésére is negatívan hatott. Erről a témáról - a negatív gazdasági hatásokról és az ágazat finanszírozásának megoldási lehetőségeiről - szervezett kerekasztal-beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság Kultúragazdasági Szakosztálya. A beszélgetést hétfőn délután rögzítettük az MKT közösségi terében.

Az 58. Közgazdász-vándorgyűlés kultúragazdasági szekciójának résztvevői, előadói: Birinyi József népzenész, népzenekutató, a KÓTA társelnöke, a Hungaricum Szövetség elnöke, az MKT Kultúragazdasági Szakosztályának elnöke; Mádi Zoltán, a Vígszínház gazdasági igazgatója, az MKT elnökségi tagja, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezet elnöke; valamint Szentgyörgyvölgyi László, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kancellárja voltak.

A pandémia gazdasági hatásai a kulturális élet működésére, megoldási lehetőségek a pénzügyi finanszírozásra című kerekasztal-beszélgetéstöbb más tematikus szekció programjával együtt - 2020. szeptember 24-én, csütörtökön 10 órától lesz megnézhető-meghallgatható a konferencia honlapján. A tanácskozás szeptember 24-25-én élőben streamelt, plenáris programja ide kattintva elérhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr216200726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása