Közgazdász-vándorgyűlés

Felsőoktatás és innováció - több szekcióban

2021. szeptember 21. - MKT admin

innovation-561388_1920_1.jpgAz 59. Közgazdász-vándorgyűlés több szekciójában is téma lesz a felsőoktatás és az innováció, inkubáció kapcsolata. A szekciók felvételeit szeptember 23-án, csütörtökön 10 órától nézhetik-hallgathatják meg az érdeklődők a konferencia honlapján, valamint az MKT YouTube-csatronáján és podcastjában.

Technológiai jövőképek Magyarországon - ezzel a címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést Trautmann László szakosztályi elnök moderálásával a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlődésgazdaságtani Szakosztálya. A beszélgetés résztvevői - Csath Magdolna egyetemi tanár, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, az MKT Versenyképességi, valamint Informatikai Szakosztályainak elnökségi tagja; Felde Imre, az Óbudai Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettese és Levendovszki János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese többek között azt a kérdést járták körül, hogy a technológiai fejlődésben milyen szerepet tudnak játszani a hazai egyetemek.

A téma egy speciális vetületével, az innovációs utánpótlással és a - részben - egyetemi hátterű startup-inkubációval foglalkozik az 59. Közgazdász-vándorgyűlés startup szekciója, melynek résztvevői Turcsán Tamás Péter, a The Connect East Incubator vezérigazgatója, a Pozi.io alapítója, az MKT Startup Szakosztályának elnöke; Bagó Péter egyetemi adjunktus, a szakosztály alelnöke; Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára és Faluvégi Balázs, a Magyar Fintech Szövetség elnöke, a Blueopes alapítója voltak.

A felsőoktatásnak egy külön területével, az agrár-felsőoktatással foglalkozik a konferencia mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szekciójának első panelbeszélgetése, ahol az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztálya elnöke, Zöldréti Attila vezetésével az agrár-szakképzés és -felsőoktatás új modelljének tapasztalatairól, az agrárágazat és az élelmiszeripar egészére gyakorolt hatásáról beszélgetett Szinay Attila, az Agrárminisztérium szakképzésért is felelős közigazgatási államtitkára és Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora.

Valamennyi kerekasztal-beszélgetés - vagyis az 59. Közgazdász-vándorgyűlés 22 tematikus szekciója - szeptember 23-án, csütörtökön 10 órától lesz megnézhető, meghallgatható a konferencia honlapján, valamint az MKT YouTube-csatronáján és podcastjában.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr3716694490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása