Közgazdász-vándorgyűlés

A gazdaságirányítás főszereplői is eljönnek Veszprémbe

2025. július 10. - MKT admin

pannonegyetem1-thumb.jpgA magyar gazdaságirányítás és gazdaságpolitika főszereplői idén is megtisztelik előadásukkal a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves tanácskozását, a 63. Közgazdász-vándorgyűlést szeptember 4-5-én Veszprémben, a Pannon Egyetem Aulájában.

A szeptember 4-én, csütörtökön 10 órakor kezdődő, nyitó plenáris ülés előadói - Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke; Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter; Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke - elsősorban a magyar gazdaság és az államháztartás helyzetét, kihívásait veszik górcső alá.

A záró plenáris ülésen, szeptember 5-én, pénteken 14 óra 30 perctől pedig elsősorban arra keresik a választ előadóink, hogy az előttünk álló kihívásokhoz - a világban zajló, turbulens geopolitikai, kereskedelempolitikai folyamatokhoz, a mesterséges intelligencia térnyeréséhez - hogyan tud alkalmazkodni a magyar gazdaság. Ekkor Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter; Palotai Dániel, a Nemzetközi Valutaalap e régióért felelős ügyvezető igazgatója, a Magyar Nemzeti Bank leendő alelnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) alelnöke; Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora és Balog Ádám, a KAVOSZ Zrt. elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az MKT Kelet-közép-európai Szakosztályának elnöke osztják meg gondolataikat a hallgatósággal.

A konferencia nyitó és záró plenáris ülését élőben közvetítjük majd a konferencia honlapján és az MKT YouTube-csatornáján. Az idei vándorgyűlésen a két plenáris ülésen felül 16 helyszíni szekció várja majd a résztvevőket.

A 63. Közgazdász-vándorgyűlést 2025. szeptember 4-5-én Veszprémben, a Pannon Egyetemen rendezi meg a Magyar Közgazdasági Társaság. A konferencia részletes és naprakészen bővülő programja ezen a linken elérhető. A tanácskozás részvételi díjairól ide kattintva található információ. A szálláslehetőségekről ezen a linken lehet olvasni. A vándorgyűlésre a regisztráció ezen a linken hamarosan indul.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr9218903816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása