Közgazdász-vándorgyűlés

55. Közgazdász-vándorgyűlés - Eger, 2017

2017. május 31. - MKT admin

Öt év után tért vissza Egerbe a Közgazdász-vándorgyűlés: a magyar közgazdászok legrangosabb és legnagyobb éves összejövetelének 2017. szeptember 7. és 9. között adott otthont ismét Heves megye székhelye. A konferencia központi témáját a versenyképesség és a digizalizáció adta. A vándorgyűlés két plenáris és 17 szekcióülésén több mint 160 előadó osztotta meg gondolatait a csaknem 900 fős hallgatósággal. 

NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉS
2017. szeptember 7., csütörtök

Levezető elnök: Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság, a Monetáris Tanács tagja

Köszöntők
Hegedüs Éva főtitkár, Magyar Közgazdasági Társaság
Habis László polgármester, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Csontos Sándor elnök, a Magyar Közgazdasági Társaság Heves Megyei Szervezete

Előadások
Thomas J. Sargent közgazdász professzor, New York-i Egyetem, a 2011. évi Közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettje
Asset price bubbles with and without rational expectations 
Matolcsy György elnök, Magyar Nemzeti Bank
Tíz évvel a válság után – 2007–2017 (Prezi.com) - Az előadás nyomtatható változata pdf formátumban
Bogsch Erik vezérigazgató, Richter Gedeon Nyrt.
Nemzetközi versenyképesség a gyógyszeripar szemszögéből
Kovács Árpád elnök, Költségvetési Tanács, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke
Költségvetési stabilitás és a versenyképesség
 


SZEKCIÓÜLÉSEK

2017. szeptember 8., péntek

PÉNZÜGYEK
Levezető elnök: Nagy Márton alelnök, MNB, az MKT elnökségi tagja, a Pénzügyi Szakosztály elnöke

Digitalizáció és fintech – előadások
Jánoskuti Levente vezető partner, a McKinsey budapesti irodája
A bankrendszer kihívásai a digitalizáció tükrében
Bíró Balázs partner, Deloitte
Regional banking outlook
Bartha Lajos igazgató, az MNB Pénzügyi Infrastruktúrák Igazgatósága
Digitális átállás a pénzforgalomban – a sikeres alkalmazkodás öt pontja
Hetényi Márk pénzügyi és operációs vezérigazgató-helyettes, MKB Bank Zrt.
MKB – Egy Digitális Challenger Bank ébredése
Csányi Péter ügyvezető igazgató, OTP Bank Nyrt.
Akinek halálhírét keltik... A bankok jövője a digitalizálódó világban
Siklós Jenő vezérigazgató-helyettes, GRÁNIT Bank Zrt.
Az első magyarországi digitális bank eredményei
Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium
A szabályozó felelőssége a 21. században: az innováció előmozdítása vagy a fogyasztók megvédése a digitális csapdáktól?

A bankrendszer legfőbb kihívásai – panelbeszélgetés
Moderátor: Nagy Márton alelnök, MNB, az MKT elnökségi tagja, a Pénzügyi Szakosztály elnöke
Bevezető
Résztvevők: Balog Ádám vezérigazgató, MKB Bank Zrt., az MKT alelnöke
Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató, GRÁNIT Bank Zrt., az MKT főtitkára
Jelasity Radovan vezérigazgató, Erste Bank Zrt.
Vida József igazgatósági elnök, FHB Bank Zrt., a TakarékBank Zrt. elnök-vezérigazgatója
Wolf László vezérigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt., az MKT elnökségi tagja 
Zolnai György vezérigazgató, Raiffeisen Bank Zrt.

 

GAZDASÁGPOLITIKA

Szakosztályi elnök: Chikán Attila akadémikus, egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem

Gazdasági növekedés – előadások
Levezető elnök: Laczkó Tihamér titkár, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya
Szekcióelnöki összefoglaló

Kónya István tudományos főmunkatárs, MTA KRTK
Válság, termelékenység, növekedés
Világi Balázs főosztályvezető, Magyar Nemzeti Bank Alkalmazott Kutatások Főosztálya
Új irányok a közgazdasági gondolkodásban a válság után
Várpalotai Viktor főosztályvezető-helyettes, Nemzetgazdasági Minisztérium Makrogazdasági Főosztály 
Növekedésiképesség-becslések

Exportorientáció, külgazdaság – előadások
Levezető elnök: Muraközy László egyetemi tanár, Szent István Egyetem, az MTA Közgazdaság-tudományi Bizottságának elnöke
Szekcióelnöki összefoglaló

Vakhal Péter tudományos főmunkatárs, Kopint-Tárki Zrt.
Fent vagy lent – hol helyezkedik el Magyarország a globális értékláncban?
Oblath Gábor tudományos főmunkatárs, MTA KRTK KTI
Az euró bevezetéséről – az újabb tapasztalatok fényében
Koppány Krisztián egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem
A magyarországi feldolgozóipar exportteljesítményének vizsgálata input-output táblák és hozzáadottérték-multiplikátorok alapján

Munkaerő-piaci helyzetkép, bérek, oktatás – előadások
Levezető elnök: Horváth Áron kutatóközpont-vezető, ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont
Szekcióelnöki összefoglaló

Köllő János tudományos tanácsadó, az Adatbank vezetője, MTA KRTK KTI
Munkapiaci ciklusok és munkaerőhiány
Horn Dániel tudományos főmunkatárs, MTA KRTK KTI
Képzés és foglalkoztatás összefüggései: az érettségi védelmében
Spéder Zsolt igazgató, KSH Népességtudományi Kutatóintézet
Oktatási expanzió, kettős státusz (foglalkoztatás és iskolai részvétel) és termékenység

Az energetika jelenlegi trendjei – előadások
Levezető elnök: Horváth Ágnes vezető közgazdász, MOL-csoport
Szekcióelnöki összefoglaló

Pletser Tamás szenior elemző, Erste Befektetési Zrt.
Az OPEC megváltozott szerepe az olajpiacon
Kelemen Béla elnök, Európai Kőolajfinomítók Szövetsége, a MOL Üzleti Kiválóságok Központjának alelnöke
Lehet-e fosszilis energia nélkül élni?
Csapó Róbert senior energetikai szakértő, MVM Zrt.
A megújulóenergia-termelés kihívásai

 

TÁRSAK VAGY VETÉLYTÁRSAK? – A ROBOTOK ÉS AZ EMBEREK VISZONYA

Levezető elnök: Pongrácz Ferenc üzletfejlesztési igazgató, IBM Dél- és Kelet-Európa, az MKT elnökségi tagja, az Informatikai Szakosztály elnöke

Előadások
Ábrahám László ügyvezető, NI Hungary Kft.
A robotok már a spájzban vannak
Juhász Katalin alapító tag, korábbi elnök, MKT BME
Boldogság a digitális korban
Pongrácz Ferenc üzletfejlesztési igazgató, IBM Magyarországi Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke
Társak vagy vetélytársak? Artificial Intelligence vs. Augmented Intelligence
Lippai-Nagy Írisz ügyvezető, AmCham
Ahogy a nemzetközi vállalatok látják...
Fehér Péter oktatási dékánhelyettes, egyetemi docens, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Információrendszerek Tanszék
Robotok és MI
Bertalan Zsolt vezérigazgató, MVM Smart Future Lab, az MVM NET felügyelőbizottsági tagja
Energetika, innováció, mesterséges intelligencia
Kuthy Antal vezérigazgató, E-Group
Mesterséges. Intelligens?
Benkő Vilmos sorozatvállalkozó, a Magyar ToastMasters alapítója, a SPEAK Akadémia társalapítója
Gépek és érzések
Bálint Antónia bankár, Erste Bank Zrt.
Van amit jobb személyesen...
Boa László IBM Watson-szakértő, IBM Magyarországi Kft.; Lex Ákos ügyvezető, IGC Team; Katona Ádám társalapító, Ustream és Ritter Marianna vezérigazgató, iLex Systems
A nevem Lexi
Nick Gábor András tudományos munkatárs, MTA SZTAKI
Ipar 4.0 és Magyarország
Molnár Péter CIO, Global Operations & Leader of the Hungary IT center, GE
Intelligens automatizáció a szolgáltatóközpontokban (SSC-ben)
Török Péter ügyvezetőigazgató-helyettes, Mozaik Kiadó
Versenyképesség növelése az oktatásban - mozaBook, a digitalis tanársegéd

 

VERSENYKÉPESSÉG

Levezető elnök: Palotai Dániel vezető közgazdász, gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT alelnöke, a Versenyképességi Szakosztály elnöke

Előadások
TAN Khee Giap társigazgató, Asia Competitiveness Institute, a National University of Singapore professzora
Versenyképességi minták Ázsiában, avagy milyen modellt kínálhatnak a sikeresnek tekintett országok?
Christos Cabolis vezető közgazdász, IMD World Competitiveness Center
Hogyan mérjük a versenyképességet? Hol tart Magyarország?
Arkadiusz Kowalski professzor, Warsaw School of Economics Világgazdasági Kutatóintézet
A versenyképesség többdimenziós elemzése: fókuszban a Visegrádi országok
Monostori László elnök, Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform, az MTA SZTAKI igazgatója
Technológiai korszakváltással a versenyképességi fordulat eléréséhez
Turóczy László gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium 
Versenyképességi szempontok a hazai gazdaságpolitikában
Baksay Gergely költségvetési és versenyképességi elemzésekért felelős igazgató és Horváth Gábor vezető közgazdasági szakértő, Magyar Nemzeti Bank
Bankrendszeri versenyképesség: mérhetővé válik az eddig mérhetetlen?
Szatmári Péter rektor és Sipos Zoltán tanszékvezető főiskolai tanár, Zsigmond Király Egyetem
A felsőoktatás versenyképessége egy magánintézmény példáján

 

EU-FEJLESZTÉSEK

Levezető elnök: Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
Szekcióelnöki összefoglaló

Előadások
Dányi Gábor európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség
A 2014-20-as fejlesztéspolitikai periódus végrehajtásának tapasztalatai
Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium
A TOP végrehajtásának eredményei
Nyikos Györgyi igazgató, a Magyar Fejlesztési Bank EU Kompetencia Központjának vezetője
Pénzügyi eszközök a 2007–2013 és 2014–2020 programozási időszakban, illetve 2020 után 
Molnár Balázs európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség
A többéves pénzügyi keret és a kohéziós politika jövője 2020 után
Csányi István közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség
Változások és problémák a közbeszerzésben
Kele János szakértő, a Miniszterelnökség Monitoring és Értékelési Főosztálya
A 2007–13-as időszak gazdaságfejlesztést célzó EU-finanszírozott beavatkozásai ex-post értékeléseinek megállapításai és azok hasznosulása a 2014–2020-as periódusban

 

A BOR JELENE, JÖVŐJE, NEMZETGAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

Levezető elnök: Nyíri Iván tiszteletbeli elnök, az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztálya

Előadások
Simkó Zoltán elnök, Eger Város Hegyközsége, a Kőporos Borászat ügyvezetője
Köszöntő
Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium
Az állam helye és szerepe a borágazat fejlődésének biztosításában, különös tekintettel a támogatások szétosztására és az EU szigorú és alaposan ellenőrzött szabályrendszerére
Tarsoly József
hegybíró, Eger Város Hegyközsége
A hegyközségek helye és szerepe a magyar bor védelmében, minőségének szinten tartásában
Debreczeni Mónika birtokigazgató, tulajdonos, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
A hazai és a külföldi piacok minőségi elvárásai és az ágazat megfelelési képessége
Kovács Nimród ügyvezető-tulajdonos, Kovács Nimród Winery
A bormarketing specifikus jellege, a siker összetevői az USA piacán
Romsics László vezérigazgató, Csányi Pincészet – Bonafarm Zrt.
Az ágazat munkaerő-gondjai a nagy termelő és exportőr szemszögéből
ifj. Vida Péter társigazgató, Vida Családi Birtok
Fajtakínálat és méretgazdaságosság egy családi borászat keretei között

 

AZ IPAR 4.0 KÍNÁLTA LEHETŐSÉGEK ÉS KIHÍVÁSOK

Levezető elnök: Czakó Erzsébet egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke
Szekcióelnöki összefoglaló

Előadások
Pomázi Gyula iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium
Iparfejlesztés a gyakorlatban – az Irinyi Terv eddigi eredményei és a következő időszak kilátásai
Farkas József ügyvezető igazgató, Sanatmetal Kft.
Egy nemzetközi piacon sikeres, innovációra építő egri vállalat
Gödri István ügyvezető igazgató, Aventics Hungary Kft.
Ipar 4.0: lehetőség vagy követendő irány

Az Ipar 4.0 jelentette lehetőségek és veszélyek a magyar vállalatok számára – kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Czakó Erzsébet elnök, MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztály, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
Résztvevők:
Farkas József ügyvezető igazgató, Sanatmetal Kft.
Fülöp Gábor főtitkár, Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Gödri István ügyvezető igazgató, Aventics Hungary Kft.
Nikodémus Antal főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium Digitális Gazdaság és Innovációs Főosztály

 

LOGISZTIKA

Levezető elnök: Szabó Zoltán ügyvezető igazgató, Ghibli Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke
Szekcióelnöki összefoglaló

Munkaerőhiány csökkentése a munkafolyamatok optimalizálásával – előadások
Szabó Zoltán ügyvezető igazgató, Ghibli Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke
Munkaerőproblémák a logisztikában
Szivi László stratégiai üzletfejlesztési igazgató, Lapker Zrt.
Ki fog nálunk dolgozni?
Egri Imre főiskolai tanár, Nyíregyházi Egyetem
Duális képzés a logisztikában
Somogyi Attila kereskedelmi igazgató, Logi-Store
Robotok veszik át a munkát a logisztikában?
Miklós László igazgatósági tag, Földgázszállító Zrt.
Amiről keveset tudunk – kihívások és lehetőségek a vezetékes energiaszállításban
Hollik Csaba állomásfőnök, MÁV Zrt., Tokaj
Az "új selyemút" vasutas szemmel
Szabó Zoltán ügyvezető igazgató és Kunyik Csaba szállítmányozási menedzser, Ghibli Kft
Menetrendszerű konténervonatok fogadása Kínából

Kerekasztal-beszélgetés az előadókkal
Moderátor: Szabó Zoltán ügyvezető igazgató, Ghibli Kft., az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke

 

AGRÁRIUM ÉS ÉLELMISZERIPAR

Levezető elnök: Zöldréti Attila elnök, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztálya
Szekcióelnöki beszámoló

9.00 – 10.45 Előadások
Fazakas Szabolcs, az Európai Számvevőszék tagja
Az Európai Számvevőszék szerepe az EU előtt álló kihívások megoldásában
Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium
A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben
Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
Vidékfejlesztés 2020 után: társadalompolitika vagy gazdaságfejlesztés?
Éder Tamás PR- és vállalati kapcsolatokért felelős igazgató, Bonafarm Zrt.
Kihívásdömping, avagy valós és vélt igények az élelmiszeripar tevékenységével kapcsolatban

Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Zöldréti Attila elnök, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztálya
Résztvevők:
Papp Gergely főigazgató-helyettes, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Mádi Zoltán, SZHISZ, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke - prezentáció
Jámbor Attila egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem - prezentáció

 

FEJLŐDÉSGAZDASÁGTAN

Levezető elnök: Trautmann László tanszékvezető, dékán, BCE Mikroökönómia Tanszék, az MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztályának elnöke

Előadások
Káncz Csaba biztonságpolitikai szakértő, Privátbankár.hu
Geopolitikai kihívások az új technológiai korszakban
Bársony Farkas vezérigazgató, GE Hungary, az AmCham elnöke
A digitális vállalat hogyan válhat jövőképpé
Tavaszi Zsolt államháztartási ügyekért felelős elnökhelyettes és Vertetics Ádám gazdasági főigazgató, Magyar Államkincstár
A pénzügyi közigazgatás modernizációja 1.
A pénzügyi közigazgatás modernizációja 2.

Kerekasztal-beszélgetés az előadókkal
Moderátor: Trautmann László tanszékvezető, dékán, BCE Mikroökönómia Tanszék, az MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztályának elnöke

 

FEJLESZTÉSPOLITIKA

Levezető elnök: Baráth Etele volt Európa-ügyi miniszter, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke

Gazdasági és politikai unió a XXI. századra - kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, volt Európa-ügyi miniszter, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Balázs Péter egyetemi tanár, CEU, volt külügyminiszter, az Európai Bizottság korábbi tagja, az MKT alelnöke
Krekó Péter igazgató, Political Capital
Balás Gábor közgazdász, ügyvezető igazgató, HÉTFA Kutatóintézet

Kohéziós politika válaszúton - kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Szebeni Dávid ügyvezető, stratégiai igazgató, Enrawell-csoport, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnökségi tagja
Résztvevők:
László Csaba vezérigazgató, Malcon Zrt., volt pénzügyminiszter
Vértes András elnök, GKI Gazdaságkutató Zrt.
Nagy Sándor Gyula vezető kutató, Külügyi és Külgazdasági Intézet, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója
László Csaba és Vértes András diái

 

A BORÁGAZAT MUNKAERŐ-PIACI SIKEREI ÉS KUDARCAI

Levezető elnök: Bagó József szakmai főtanácsadó, Belügyminisztérium, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke
Szekcióelnöki összefoglaló

Kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők:
Debreczeni Mónika birtokigazgató, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
Györe Dániel szőlő-bor-szesz szakreferens, Földművelésügyi Minisztérium
Rácz Katalin osztályvezető, Agrárgazdasági Kutató Intézet
Soltész Gergő elnök-igazgató, Ostorosbor Zrt.
Sum István vezérigazgató, SZTÁV Felnőttképző Zrt.
Tarsoly József hegybíró, Eger Város Hegyközsége

 

FILANTRÓPIA ÉS RECIPROCITÁS A MODERN GAZDASÁGBAN –
A MEGOSZTÓ GAZDASÁG ÉS A 4. IPARI FORRADALOM FENNTARTHATÓSÁGI KIHÍVÁSAI

Levezető elnök: Kerekes Sándor egyetemi tanár, Kaposvári Egyetem, BCE, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke
Filantrópia és reciprocitás - bevezető

Előadások
Wetzker Konrad teacher, coach, author
Változó kulcsszavak vagy lényegi változások a menedzsment területén?
Kerekes Antal partner, PricewaterhouseCoopers
A sharing economy mint üzleti modell
Zilahy Gyula egyetemi docens, dékánhelyettes, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Az új, innovatív üzleti modellek fenntarthatósági aspektusai
Kocsis Tamás egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
Externális költség erős fenntarthatósági keretben: a szándékos költségáthárítás alapesetei
Csáfor Hajnalka egyetemi docens és Szlávik János egyetemi tanár, Eszterházy Károly Egyetem
Partnerkapcsolatok és reciprocitás egyetemek és vállalatok között

 

MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS MŰEMLÉK-HASZNOSÍTÁS

Levezető elnök: Birinyi József elnök, Hungarikum Szövetség, az MKT Kultúragazdasági Szakosztályának elnöke

Előadások
Birinyi József elnök, Hungarikum Szövetség, a Magyar Közgazdasági Társaság Kultúragazdasági Szakosztályának elnöke
Örökségünk a ma élményével jövőnk alapja
Fejéry Tamás elnök, ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság
Helyzetjelentés a műemlékvédelemről - a gyakorlat és az elmélet összevetése
Déry Attila Ybl-díjas építész, adjunktus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Merre tart korunk magyar műemlékvédelme?
M. Tóth Géza filmrendező, rektor, Színház- és Filmművészeti Egyetem
A 21. századi animációs csúcstechnológia alkalmazása a műemlékek rekonstruálásában, bemutatásában – a felújított Edelényi Kastélysziget 3D-s filmje
Berecz Mátyás igazgató, Dobó István Vármúzeum, Eger
Várrekonstrukció: műemlékek fejlesztése és fenntartása az Egri vár példáján keresztül

Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Birinyi József elnök, Hungarikum Szövetség, az MKT Kultúragazdasági Szakosztályának elnöke
Résztvevők: 
Bay Judit régióvezető, Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., az Edelényi Kastélysziget vezetője
Rostás Árpád vándorasztalos - prezentáció
Simányi Frigyes építész, a Népi Műemlékekért Alapítvány elnöke

 

MIKROFINANSZÍROZÁS ÉS TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOK

Levezető elnök: Farkas Zoltán kuratóriumi elnök, Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány
Szekcióelnöki összefoglaló

Előadások
Szabó Eszter
címzetes egyetemi docens, Budapesti Gazdasági Egyetem, a Krynica Economic Forum tanácsának tagja
Regionális V4+/KKE együttműködési lehetőségek – társadalmi és családi vállalkozások a társadalmi kohézió, a versenyképes és a fenntartható gazdasági fejlődés tükrében
Alain Nadeau irodavezető, az EIB Magyarországi Képviselete
European Investment Plan – CEE Status quo - Possibilities for MSME’s, Starups and Social enterprises in light after 2020 period in particular
Elwin Groenevelt igazgatósági elnök, EMN
MSME and Social Entepreneurships’ contribution for EU eceonomy - Best practices in the Netherlands
Cristian Jurma igazgatósági elnök, MFC
MSME and Social Enterprises in Central and Eastern Europe - Mixed present, soundable future is based on regional partnerships
Peter Šúrek, az Erste Group Bank AG Social Banking Development területének vezetője
Social Banking = fenntartható bank- és pénzügyek – lehetőségek közép- és kelet-európai régióban

Kerekasztal-beszélgetés - A legjobb gyakorlatok, lehetséges együttműködések nemzeti, regionális és EU-szinten
Moderátor: Farkas Zoltán kuratóriumi elnök, Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány
Résztvevők:
Tóth József elnök, Magyar Keresztény Üzletemberek Társasága
Czafrangó János, az Erste Social Banking Magyarország vezetője
Kovács Viktor Zoltán marketingvezető, KBC Mikrofinanszírozási Divízió - prezentáció
Robert Szlezak elnök, Lengyel Energetikai Klaszterek Szövetsége, a Queen Jadwiga Alapítvány alelnöke
Bárdos Krisztina ügyvezető, IFKA Magyarország

 

FELELŐS VÁLLALATIRÁNYÍTÁS

Levezető elnök: Parragh Bianka, a Monetáris Tanács tagja, egyetemi adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Óbudai Egyetem, az MKT Felelős Vállalatirányítás Szakosztályának elnökségi tagja
Szekcióelnöki összefoglaló

A családi vállalkozások előtt álló kihívások – előadások
Madlena Tamás üzleti vezérigazgató-helyettes, Budapesti Értéktőzsde Zrt.
Családi vállalkozások a tőzsdén
Boross Dávid társelnök, Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület (FBN-H)
Generációváltás után, tőzsde előtt?
Nagy Kálmán partner, Concorde MB
Generációváltás bizalmi vagyonkezeléssel

A családi vállalkozások előtt álló problémák – panelbeszélgetés
Moderátor: Parragh Bianka, a Monetáris Tanács tagja, egyetemi adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Óbudai Egyetem, az MKT Felelős Vállalatirányítás Szakosztályának elnökségi tagja
Résztvevők:
Boross Dávid társelnök, Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület 
Nagy Kálmán partner, Concorde MB
Szabó András alapító tulajdonos, iData

A tőzsdei jelenlét kihívásai – előadások
Nádasi Róbert gazdasági igazgató, Masterplast Nyrt.
A tőzsdei jelenlét kihívásai egy családi vállalat szemszögéből
Zsembery Levente elnök, Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület
Egy befektető mit néz meg egy vállalaton? 

A családi vállalkozások előtt álló tőkepiaci kihívások – panelbeszélgetés
Moderátor: Parragh Bianka, a Monetáris Tanács tagja, egyetemi adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Óbudai Egyetem, az MKT Felelős Vállalatirányítás Szakosztályának elnökségi tagja
Résztvevők:
Nádasi Róbert
gazdasági igazgató, Masterplast Nyrt.
Wieland Zsolt
igazgató, OTP Bank Nyrt.
Zsembery Levente
elnök, Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület

 

SPORTGAZDASÁG

Levezető elnök: Borbély Attila egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, az MKT Sportközgazdaságtani Szakosztályának elnöke

Előadások
Borbély Attila egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnöke
A sportközgazdászképzés jelene és perspektívái
Orendi Mihály alelnök, Magyar Olimpiai Bizottság, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docense
A téli sportok gazdasági háttere az olimpiai eredményesség függvényében
Muszbek Mihály c. egyetemi docens, Testnevelési Egyetem, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának alelnöke
A magyar labdarúgás céljai és felemelkedésének lépései

Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Borbély Attila egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Liu Shaolin Sándor világbajnok short track versenyző
Bács Zoltán kancellár, Debreceni Egyetem, az MKT Sportközgazdasági Szakosztály társelnöke
Galambos Tamás nemzetközi igazgató, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnökségi tagja
Chaudhuri Sujit egyetemi docens, Testnevelési Egyetem

  

ZÁRÓ PLENÁRIS ÜLÉS
2017. szeptember 9., szombat

Levezető elnök: Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság, a Monetáris Tanács tagja

Köszöntő
Pajtók Gábor megyei kormánymegbízott

Előadások
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
Biztonságos jelen - versenyképes jövő
Heal Edina, a Google Magyarország vezetője
Az internet mindenkié

Zárszó 
Pleschinger Gyula elnök, Magyar Közgazdasági Társaság, a Monetáris Tanács tagja


A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr2612554143
süti beállítások módosítása