Közgazdász-vándorgyűlés

Fókuszban az EU aktualitásai

2018. július 27. - MKT admin

eu_future.jpgAz Európai Unió előtt álló kihívásokról, így például a 2020 utáni uniós költségvetés - az úgynevezett többéves pénzügyi keret - tervezésének állásáról, vagy éppen az USA-EU vámháború elkerülésének esélyeiről osztják meg gondolataikat a hallgatósággal az 56. Közgazdász-vándorgyűlés európai uniós szekciójának előadói 2018. szeptember 7-én, pénteken 9 órától Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Az előadók között ott lesz Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára; Szapáry György korábbi washingtoni nagykövet, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója; Iván Gábor, az Európai Unió Tanácsának általános politikai igazgatója, az MKT Európai Uniós Szakosztályának alelnöke; Baranyay László, az Európai Beruházási Bank (EIB) igazgatósági tagja, korábbi alelnöke és Balás Peter, az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságának korábbi főigazgató-helyettese. A szekció levezető elnöke Fazakas Szabolcs, az Európai Bizottság pénzügyi tervezésért felelős biztosának főtanácsadója, volt ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, az Európai Számvevőszék korábbi magyar tagja, az MKT Európai Uniós Szakosztályának elnöke lesz.

Az Európai Unió témáját emellett a vándorgyűlés több előadása és szekciója is érinti majd. A 2020 utáni kötségvezési időszakra történő felkészülés aktuális területfejlesztési és tervezési kérdéseivel foglalkozik szeptember 7-én, pénteken délután a fejlesztéspolitikai szekció, többek között olyan előadókkal, mint Fürjes Balázs a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára; Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos; Bernáth Tamás, az MFB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója; Palánkai Tibor akadémikus, egyetemi tanár és Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. A Közös Agrárpolitika jövőjével pedig a mezőgazdasági szekció foglalkozik majd. A vándorgyűlés záró plenáris ülésén, szeptember 8-án, szombaton délelőtt Günther Oettinger uniós biztos, az Európai Bizottság költségvetésért felelős tagja mutatja be az EU 2020 utáni költségvetésének várható irányait.

A konferencia három napja alatt egyébként két plenáris és 19 szekcióülés várja majd az érdeklődőket a debreceni Kölcsey Központban – utóbbiak olyan témákban, mint például a magyar gazdaság növekedésének esélyei, a kelet–közép-európai tőzsdék stratégiái a Brexit után, a biztosítási piac aktuális trendjei, a sportgazdaság kérdései, az Európai Unió 2020 utáni költségvetési kilátásai, vagy éppen az innováció és a foglalkoztatás összefüggései. A konferencia felkért előadói között hagyományosan ott van Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter, de előadást tart a debreceni tanácskozáson Liam Benham, az IBM európai alelnöke is. Az idei, debreceni közgazdász-vándorgyűlés fókuszában az oktatás és a szakképzés és ezek nemzetgazdasági összefüggései állnak majd.

A konferencia tervezett szakmai programja ide kattintva megtekinthető. A regisztráció feltételeiről és a részvételi díjakról ide kattintva lehet tájékozódni. A kísérő programokról ezen a linken, a szállásokról pedig itt lehet bővebb információt kapni.

Jelentkezni - az elmúlt évekhez hasonlóan - egy on-line jeletkezési lap pontos kitöltésével és a számlázási adatok pontos megadásával lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/api/trackback/id/tr3714144891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása