Különös, véletlen egybeesés, hogy nem csak a Magyar Közgazdasági Társaság ünnepli 2019-ben a megalapításának 125. évfordulóját, és nem csak a társaság titkárságának és közösségi terének otthont adó Eiffel Palace 125 éves idén. Az MKT alapításának évében, 1894 tavaszán adták át ugyanis a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Alpár Ignác tervezte épületét az egykori Széna piacon. A közös jubileum apropóján ebben az évben ezért a színházfinanszírozás kérdéskörével foglalkozik az 57. Közgazdász-vándorgyűlés kultúragazdasági szekciója 2019. szeptember 6-án, pénteken délután a Nyíregyházi Egyetemen.
A szekcióülésen egészen biztosan szó esik majd olyan témákról, mint a TAO-törvény színházakat érintő változásának hatásai, a kőszínházak és az alkalmi társulatok működtetésének és nyári színházi fesztiválok szervezésének tapasztalatai, vagy éppen a színházakhoz kapcsolódó kulturális marketing különböző eszközei.
A félnapos szekcióülés felkért előadói valamennyien kiváló és nagy tapasztalatú színházi szakemberek: ott van köztük - és reméljük, vállalja is a szereplést - Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Jászai Mari-díjas színházi rendező, aki korábban maga is sikeres színidirektor volt többek között Békéscsabán. Emellett biztosan ott lesz Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője; Wettstein Tibor, a Madách Színház gazdasági igazgatója; Kirják Róbert, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója; valamint Mádi Zoltán, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója, a Vígszínház korábbi ügyvezető igazgatója, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke is. A szekcióülés levezető elnöke Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke, az MKT Kultúra-gazdasági Szakosztályának elnöke lesz.