Közgazdász-vándorgyűlés

Fókuszban a műemlékvédelem és -hasznosítás

2017. július 18. - MKT admin

edeleny-6341.jpgA műemlékvédelem és a műemlékhasznosítás kérdéskörét járja végig a Magyar Közgazdasági Társaság Kultúragazdasági Szakosztályának félnapos szekciója szeptember 8-án, pénteken 14 órától Egerben, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen.

A szekció előadói között ott lesz többek között Déry Attila Ybl-díjas építész, Berecz Mátyás, az egri Dobó István Vármúzeum igazgatója, valamint M. Tóth Géza Oscar-díjra jelölt és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, a felújított Edelényi Kastélysziget 3D-s filmjének rendezője is. A szekció levezető elnöke Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság Kultúragazdasági Szakosztályának elnöke lesz.


A felújított Edelényi Kastélysziget

A szekció előadói és kerekasztal-beszélgetésének résztvevői többek között arra keresik a választ észak-magyarországi gyakorlati példákon - így az Edelényi Kastélysziget példáján - keresztül, hogy miként egyeztethetők össze a műemlékvédelem és a turizmus érdekei, és milyen módon, milyen 21. századi technikákkal tehetők élményszerűbbé a műemlékeink.


M. Tóth Géza Lieb Ferenc, az edelényi festő című,
3D-s történelmi kisjátékfilmjének trailere

 

Digitalizáció, fintech és a bankvezérek kerekasztala

business_technology.jpgIgen erős programmal készül az 55. Közgazdász-vándorgyűlésre az MKT Pénzügyi Szakosztálya. A konferencia pénteki napjának délelőttjén Jánoskuti Levente, a McKinsey budapesti irodájának vezető partnere, Hetényi Márk, az MKB Bank Zrt. pénzügyi és operációs vezérigazgató-helyettese, Csányi Péter, az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgatója, Bíró Balázs, a Deloitte partnere, Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrákért felelős igazgatója, valamint Siklós Jenő, a GRÁNIT Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese járják körbe egy-egy előadással a pénzügyi digitalizáció és a fintech témakörét.

A délután az igazi nagyágyúké lesz a Pénzügyi szekcióban: Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár előadását követően a bankrendszer kihívásairól szóló beszélgetéshez ülteti egy asztalhoz hat magyarországi bank felsővezetőjét az MKT Pénzügyi Szakosztályának elnöke, az MNB alelnöke, Nagy Márton. A panelbeszélgetés résztvevői: Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója, az MKT alelnöke; Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MKT főtitkára; Jelasity Radovan, az Erste Bank Zrt. vezérigazgatója; Vida József, az FHB Bank Zrt. igazgatósági elnöke; Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese, az MKT elnökségi tagja és Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója.

Az 55. Közgazdász-vándorgyűlés részletes programja hamarosan elérhető lesz a honlapon!

Ismét Egerben a Közgazdász-vándorgyűlés

eger_latkep.jpgA 2008-as 46. és a 2012-es, jubileumi 50. Közgazdász-vándorgyűlés után ismét Eger városa - a Hotel Eger & Park**** - ad otthon 2017. szeptember 7. és 9. között a magyar közgazdászok legnagyobb éves konferenciájának. Az 55. Közgazdász-vándorgyűlés előkészületei már folynak, előzetes program június második felére várható. A részvételi díjak idén sem változtak. A regisztráció a terveink szerint július elején indul.

A 2008-as vándorgyűlés előadásai ide kattintva, a 2012-es konferencia előadásai pedig ide kattintva elérhetők.
A részvételi díjakról ezen az oldalon, a szálláslehetőségekről pedig ezen a linken találni bővebb, előzetes információt.

Vándorgyűlés: videók, fotók, előadásanyagok...

img_9814.jpgEgészen pontosan 750 fő részvételével és a két plenáris, valamint a 13 szekcióülésen összesen 153 előadó közreműködésével sikerrel zárult szombaton Kecskeméten a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász-vándorgyűlése. Csak a konferencia három napja alatt több mint 1500 látogató kereste fel a honlapunkat.

A vándorgyűlés előadásainak a diái az Előadások menüpont alatt, pdf formátumban letölthetők.

A konferencia két plenáris ülésének és a pénzügyi szekció előadásainak a videóanyaga már elérhető a honlapunkon a Multimédia menüpont alatt. Ugyanitt egy csokorra való fotót is közzétettünk - emellett mintegy másfélszáz fotóból álló galériánk megtekinthető az MKT Facebook-oldalán - csak a csoport tagjainak!

A Sajtó menüpont alatt egy válogatást tettünk közzé a konferencia előadásaival kapcsolatos sajtómegjelenésekből.

 

Sajtóbeszámolók a záró plenáris ülésről

img_9764.jpgVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Domokos László ÁSZ-elnök és Virág Barnabás MNB-igazgató előadásait hallgathatta meg az 54. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésének közönsége. Az előadásokról a sajtó is beszámolt - most egy rövid válogatást közlünk a tudósításokból.

A növekedés fenntartása a legfontosabb gazdaságpolitikai kihívás (Kormány.hu)

Közgazdász Vándorgyűlés - Varga Mihály: a Standard and Poor's elismerte, a magyar gazdaság jó úton halad (Webrádió.hu)

„Innovatív ipari országgá kell válnunk” (Kecskemét.hu)

Varga elismerte, hogy lehetnek gondok a fizetésekkel, nőni fog a bérnyomás (HVG.hu)

Fontos, hogy a közpénzeket milyen hatékonyan költjük el (Profitline.hu)

Javítani kell a hazai termelékenységet és a hatékonyságot (Mfor.hu)

A hatékony közpénzköltés befolyásolja a gazdaság versenyképességét (Mfor.hu)

Varga Mihály: elismerték, a magyar gazdaság jó úton halad (Lokál.hu)

Varga Mihály: az S&P elismerte, jó úton járunk (InfoRádió)

Itt van, mely veszélyek fenyegetik a legjobban a magyar gazdaságot (Privátbankár.hu)

Varga: Tudta? Felminősítették Magyarországot! (Index.hu)

Varga: Tudta? Standard and Spúr! (Portfolió.hu)

MNB: új mentalitás kell a sikerhez (Portfolió.hu)

Sajtóbeszámolók a szekcióülésekről

A közgazdász-vándorgyűlés pénteki napjának szekcióüléseiről is gazdagon beszámolt a sajtó - az alábbiakban egy válogatást közlünk a megjelenésekből.

Bezzeg a régi szép időkben! Mikor lehet újra nagyot kaszálni a tőzsdén? (Privatbankár.hu)

Szinte mindenki mehet tőzsdére, csak senki nem akar (Index.hu)

Balog Ádám: félnek a vállalatok a tőzsdétől (VG.hu)

Térségi cégvezetők előadásai a Közgazdász-vándorgyűlésen (Hírös.hu)

Együtt sikertörténetet írunk... (Hírös.hu)

Miért pont Kecskeméten épített és épít gyárat a Mercedes? (Privátbankár.hu)

NGM-államtitkár: a kormány minden eszközzel segíti a magyar tőkepiac erősödését (Híradó.hu)

Lemaradt és szétszakadt a magyar gazdaság (VG.hu)

EU-s pénzpörgetés: lazít a közbeszerzési törvényen a kormány (Portfolió.hu)

Válogatás a vándorgyűlési sajtóbeszámolókból

img_7294b.JPGA közgazdász-vándorgyűlés nyitó napjáról a sajtó is bőségesen beszámolt. Az alábbiakban egy válogatást közlünk a tudósításokból.

Megkezdődött az 54. Közgazdász-vándorgyűlés (Hírös.hu)

Matolcsy: versenyképességi fordulat következik (Origo.hu)

Matolcsy: a Selyemút kétszerezi majd meg a magyar GDP-t (Hírös.hu)

Matolcsy: a Selyemút felé nyitás esélyt ad a GDP duplázására (VS.hu)

Matolcsy rápörgött a Selyemútra (HVG)

Matolcsy: A közpénz közpénz marad (Portfolio.hu)

Matolcsy: Magyarország a Selyemúton van (Petőfi Népe)

Közgazdász Vándorgyűlés - Matolcsy: a Selyemút felé nyitás esélyt ad Magyarországnak, hogy a magyar GDP újabb 100 milliárd euróval bővüljön (Webrádió)

Közgazdász Vándorgyűlés - Patai Mihály: a 0,9 százalékos alapkamatszint 2018-ig megmaradhat (Webrádió)

 

Huszonöt éve nem erre készült a bankszövetség elnöke (Magyar Nemzet)

Évekig változatlan maradhat az alapkamat (Hirado.hu)

Patai: még mindig jelentősek a bankok terhei (Napi.hu)

Parragh: szinte megoldhatatlan helyzetben vagyunk (VG.hu)

Élő, online közvetítés a vándorgyűlésről

livestreaming.jpgCsütörtökön 14 órakor a Csík Zenekar vezetőjének, Csík Jánosnak és társainak a produkciójával, valamint Matolcsy György jegybankelnök előadásával kezdetét veszi a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász-vándorgyűlése a kecskeméti Agóra Központban.

A vándorgyűlés három napja alatt két plenáris ülésen és 13 szekcióban összesen 153 előadót láthat-hallhat a konferencia több mint 700 fős közönsége.

Aki idén nem tud részt venni a konferencián, az szeptember 15-én, csütörtökön 14.00 órától a nyitó plenáris ülést, szeptember 16-án, pénteken 9.00 és 17.30 óra között a pénzügyi szekció programját, szeptember 17-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között pedig a záró plenáris ülés előadásait követheti figyelemmel élő, online videóközvetítésünkben itt, a konferencia honlapján.

Regisztráció már csak a helyszínen!

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlésre előzetes regisztrációt szeptember 13-án, kedden 14 óráig tudtunk fogadni, így az on-line regisztrációs rendszert lezártuk.

A konferencia helyszínén természetesen lehetőséget biztosítunk még az érdeklődők számára napijegyek, valamint - a szabad helyek függvényében, korlátozott számban - ebéd- és vacsorajegyek vásárlására is.

A konferencia regisztrációs pultjánál lehetőség lesz a bankkártyás fizetésre is.

Megértésüket köszönjük! 

A duális szakképzésről és felsőoktatásról

dual_education.jpgDuális szakképzés és felsőoktatási képzés az Európai Unióban és Magyarországon - ezzel a címmel szervez idén közös szekciót az MKT Munkaügyi, valamint Nemzetközi Gazdaság Szakosztálya az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen, szeptember 16-án, pénteken 14 órától a kecskeméti Agóra Központban.

A munkaerőpiac folyamatait látva igencsak aktuális témát boncolgató szekció két fő előadója Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, valamint Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési alelnöke, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke lesz, a két előadást követően pedig két gyakorlati szempontú panelbeszélgetést hallgathatnak meg a résztvevők. Mindkét panelben a duális képzési rendszerben együttműködő vállalatok és képző intézmények vezetői, szakértői kaptak helyet.

A duális felsőoktatási képzésről szóló kerekasztal-beszélgetés szakértő résztvevői Ailer Piroska (Pallas Athéné Egyetem), Szemerey Szabolcs (Kecskeméti Duális Oktatás Zrt.), Szigeti Ádám (Emberi Erőforrások Minisztériuma), Varga-Papp Szilvia (Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.), Gulyásné Csekő Katalin (Budapesti Gazdasági Egyetem) és Zsiga Zsolt (Siemens Zrt.) lesznek, a beszélgetés moderátora pedig Ferkelt Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanszékvezetője, az MNB Oktatásfejlesztési és Továbbképzési Főosztályának vezetője, az MKT Nemzetközi Gazdasági Szakosztályának elnöke lesz.

A szekcióülést egy másik panelbeszélgetés zárja. A szakképzésről szóló kerekasztal-beszélgetés résztvevői Németh Ákos (Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.), Györgyi Zoltán (Debreceni Egyetem, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet), Sum István (SZTÁV Felnőttképző Zrt.), Zemplényi Adrienne (Alapvető Jogok Biztosának Hivatala) és Pető István (Kecskeméti Szakképzési Centrum) lesznek, a beszélgetést pedig Bagó József, a Belügyminisztérium szakmai tanácsadója, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke moderálja.

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés részletes programja ide kattintva olvasható.

Már csak néhány szabad hely a vándorgyűlésen!

img_2983.jpgTeltházasnak ígérkezik a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász-vándorgyűlése: a program sokszínűségének köszönhetően több mint 650-en jelezték már a részvételüket a szeptember 15. és 17. között Kecskeméten megrendezendő konferenciára. A magyar közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának két plenáris ülésén és 13 szekciójában nem kevesebb mint 153 előadó osztja meg gondolatait a hallgatósággal.

Bár az on-line regisztráció már lezárult, korlátozott számban tudunk még jelentkezéseket fogadni kedd délig - és természetesen a helyszínen is lehet majd az elérhető szabad helyek függvényében napijegyet, illetve ebéd- és vacsorajegyet vásárolni.

Szállásigényeket korlátozott számban tudunk még fogadni! A Four Poins by Sheratonban például classic szobát korlátozott számban mindkét éjszakára tudunk még biztosítani. A Három Gúnárban elsősorban a második éjszakára - szeptember 16-ra - van még néhány szabad szobánk. Az Uno Hotelben standard szobát tudunk biztosítani szeptember 16-dikára, és a Hotel Pálmában van még egy-egy I. és II. kategóriás szobánk mindkét éjszakára. A szálláshelyekről ide kattintva tájékozódhatnak az érdeklődők.

Kérjük, hogy regisztrációs, illetve esetleges szállásigényüket a kozgazdasz@ibusz.hu címen szíveskedjenek legkésőbb szeptember 13-án, kedden délig jelezni!

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés részletes programja ide kattintva elérhető.

Fintech, greentech, jogi innováció...

fintech.jpgFintech, greentech, jogi innováció - csak néhány izgalmas és aktuális téma az 54. Közgazdász-vándorgyűlés informatikai szekciójának programjából.

A szekció előadói - köztük például Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley magyarországi vezérigazgatója, Ritter Marianna, az iLex Systems ügyvezető igazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Smart Future Lab Energetikai innováció vezérigazgatója, Ács Zoltán, a Design Terminal szakmai vezetője, Kuthy Antal, az E-Group vezérigazgatója, Hetényi Márk, az MKB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese és Szuromi-Kovács János, a bank operációs ügyvezető igazgatója, valamint Pongrácz Ferenc, az IBM délkelet-európai üzletfejlesztési igazgatója, az AmCham elnöke - az informatika aktuális trendjeit tekintik át szeptember 16-án, pénteken 9 órától egy egész napos szekcióülésen az Aranyhomok Szálló konferenciatermében.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színesíti a szekció programját egy tréning: Németh Zoltán tréner, prezentációszakértő „Beszélni” mindenki tud címmel tart majd prezentációs tréninget a résztvevőknek.

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak teljes programja ide kattintva olvasható.

Negyvenkét év után...

...tér vissza Kecskemétre a közgazdász-vándorgyűlés, amelynek szeptember 15. és 17. között ad otthont Bács-Kiskun megye székhelye. Az ide konferencia már az 54. lesz a sorban. Az 1974-es XIII. konferenciáról - amelynek két plenáris és hat szekcióülésén elsősorban a területfejlesztés aktuális kérdéseiről tanácskoztak a résztvevők, és amelynek esti kísérőprogramja a Katona József Színházban a Kalocsai Népi Együttes műsora volt - így tudósított annak idején a Petőfi Népe.

grafika1.jpg

grafika2.JPG

grafika3.JPG

grafika4.JPG

grafika5.JPG

Az iparfejlesztésről vállalatvezetői szemmel

csaba-metal-3_0.jpgHa valahol, hát Kecskeméten igazán releváns téma az iparfejlesztés - nem véletlen, hogy az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztálya Czakó Erzsébet egyetemi tanár vezetésével külön szekciót szentelt a témának a közgazdász-vándorgyűlés második napján, szeptember 16-án, pénteken 9 órától az Agóra Központban.

A szekció programját Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár előadása nyitja, aki az Irinyi-terv aktualitásairól osztja meg gondolatait a hallgatósággal, majd Papanek Gábor, az Eszterházy Károly Egyetem professor emeritusa és Fülöp Gábor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára tart előadást Munkaerőhiány alacsony foglalkoztatás mellett címmel. Az első blokk előadóinak sorát Dobrocsi Nándor, az egyik leginkább prosperáló autóipari beszállító, a Csaba Metál Zrt. pénzügyi igazgatója zárja, majd az előadók egy panelbeszélgetés keretében vitatják meg a vállalati versenyképesség és a munkaerő-igények összefüggéseit.

A szünetet követően négy kecskeméti gyakorlati szakember, vállalatvezető - Szabó Antal, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. ügyvezető igazgatója, Somosné Nagy Adrienn, a Pilze-Nagy Kft. ügyvezető igazgatója, Szűcs Pál, a Silveria Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója és Kostyál Gábor, a Hungaro-AquaJet Zrt. vezérigazgatója - osztja meg gondolatait egy-egy előadás, majd egy panelbeszélgetés keretein belül az exportsikerek tényezőiről.

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak teljes programja ide kattintva olvasható.

Fenntartható városellátás - logisztikai megközelítéssel

midibuszok.jpgA logisztika egy egészen speciális szeletével, a városellátás kérdéskörével foglalkozik az 54. Közgazdász-vándorgyűlés logisztikai szekciója szeptember 16-án, pénteken 9 órától Kecskeméten, az Agóra Központban.

A környezeti fenntarthatóság szempontjait is figyelembe vevő előadásokban szó lesz többek között Budapest city logisztikai koncepciójáról, a tervezett budapesti dugódíj és a városi áruszállítás összefüggéseiről vagy éppen a nulla emissziós - kerékpáros - áruszállítás jövőjéről is. A szekció előadói: Strang Tamás, a BKK Zrt. innovációs szakértője, Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke és Vargha Márton, a civil szervezet ITS-szakértője, Kilián Zsolt, a Hajtás Pajtás műszaki tanácsadója, Mondovics János, a BGE címzetes főiskolai docense és Egri Imre, a Nyíregyházi Főiskola tanszékvezetője lesznek. A szekció elnöke Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető igazgatója, az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke.

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak teljes programja ide kattintva olvasható.

Teltház a közgazdász-vándorgyűlésen - szállások korlátozott számban még elérhetőek!

sold-out-png-24.pngLezárult az on-line regisztráció az 54. Közgazdász-vándorgyűlésre - a jelentkezők létszáma megközelíti a 650 főt. Napijegyes regisztrációt a konferencia mindhárom napjára tudunk még fogadni. Ebédet a csütörtöki nyitó és a szombati zárónapon tudunk még biztosítani most regisztráló vendégeinknek.

Elfogytak a szabad helyek a csütörtök esti nyitó fogadásra is. A péntek esti magyaros vacsorára korlátozott számban tudunk még helyet biztosítani.

Szállásokat korlátozott számban, egy-egy éjszakára tudunk még biztosítani - például van még néhány szabad szobánk és lakosztályunk elsősorban szeptember 16-án, pénteken estére, a magyaros vacsora utánra a Sheratonban is. Kérjük, hogy az elérhető szálláshelyekről a kozgazdasz@ibusz.hu e-mail-címen szíveskedjenek érdeklődni.

Esetleges napijegyigényüket, csütörtöki és szombati ebédigényüket  vagy péntek esti vacsoraigényüket ugyancsak a kozgazdasz@ibusz.hu e-mail-címen szíveskedjenek mielőbb jelezni!

Egy délután a lakáspiacról

building-a-house.jpgA jelzálog- és az ingatlanpiac aktuális kérdéseinek szenteli a délutánt az 54. Közgazdász-vándorgyűlés pénzügyi szekciója szeptember 16-án, pénteken 14 órától a kecskeméti Agóra Központ színháztermében.

A szekció előadói - Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Fábián Gergely, az MNB Pénzügyi Rendszer Elemzéséért Felelős Igazgatóságának igazgatója és Futó Péter, a Futureal-csoport alapítója és társtulajdonosa - a szekció levezető elnökének, az OTP Jelzálogbank Zrt. vezérigazgatójának, Becsei Andrásnak a vezetésével többek között az ingatlanfejlesztői várakozásokról, valamint a CSOK ingatlanpiacra gyakorolt hatásairól osztják meg gondolataikat a hallgatósággal.

Az előadásokat követően, egy panelbeszélgetés keretében az ingatlanpiacon érintett elemzők és gyakorlati szakemberek vitatják meg a piacon tapasztalható, új fogyasztói szokásokat, valamint a jelzálog- és az ingatlanpiac előtt álló kihívásait. A panelbeszélgetés résztvevői: Csoma András, a RICS Magyarország elnökségi tagja, Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója, Kiss Gábor, a Metrodom Kivitelező Kft. ügyvezető igazgatója, Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója és Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak teljes programja ide kattintva olvasható. A konferenciára itt lehet regisztrálni.

Kovács Árpád írása a vándorgyűlés elé a Világgazdaságban

dre_5853.JPGAz államháztartási stabilitás és a versenyképesség címmel az 54. Közgazdász-vándorgyűlés elé írta meg gondolatait a Világgazdaság hasábjain a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád.

A versenyképesség és ahhoz kapcsolódóan a foglalkoztatás, a szakképzés, a duális képzés, a felsőoktatás és az innováció lesz a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász Vándorgyűlésének központi témája. A több mint százharminc előadás címein végigkalandozva úgy tűnik, mintha a rendszerváltozás utáni vándorgyűlések egyik kedvenc témáját, az államháztartás egyensúlyának ügyét elkerülnék az előadók. Alighanem egyikünknek sem hiányzik, hogy „eltűnt” a napirendről az államháztartási gazdálkodás finanszírozhatósági gondjainak sorolása, az eladósodás különböző nézőpontokból való aggodalmas megvilágítása, a bevételi alulteljesítés és a kiadási oldali zabolátlan túlteljesítés okainak boncolgatása. Továbbá annak felemlegetése, hogy a túlsúlyos és túlköltekező államháztartás fékje a piaci szféra szárnyalásának, s felelős a reálgazdaság gyenge teljesítményeiért, az ország versenyképességi hiátusaiért. Nem tagadom, korábban magam is számos hasonló tartalmú előadás megtartására „kényszerültem”.

Ma a költségvetés stabilitásának számottevő javításával láthatóan változik a világ. Az első félévi teljesítmények fényében jól látható, hogy az államháztartási gazdálkodás kiegyensúlyozottá válása, a forrásteremtés nagymértékű hatékonyságjavítása és a kiadások finanszírozásának – több területen nem kis ellátási feszültségeket is vállaló – fegyelme még szerényebb gazdasági teljesítmények mellett is képes az államháztartás működéséhez a forrásokat biztosítani, sőt rövid távon a piaci szférának többletösztönzést adni. Miközben az államháztartás nagy ellátórendszereinek működtetésére fordított kiadások a GDP arányában nem növekedtek, néhány év alatt mintegy tíz százalékponttal bővült a reálgazdasági teljesítmény fenntartását és fejlesztését támogató költségvetési forrás, nem beszélve itt az e területre irányított jegybanki támogatások jelentős nagyságrendjéről. Bízzunk abban, hogy ezek a ráfordítások – inkább előbb, mint utóbb – valós hatékonyságnövekedést hoznak. Általuk valósulhat meg a társadalmi-gazdasági működés fenntarthatósága, stabilitása hosszabb távon javuló ellátási színvonal mellett, vagyis később több juthat a most kevésbé finanszírozott területekre is.

Az államháztartási működés stabilitása kapcsán érdemes visszagondolni arra, hogy idén tízéves az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank által kezdeményezett szabályalapú költségvetési gyakorlat honi karrierje. Az államháztartás működésének utóbbi évei bizonyítják, hogy van összefüggés a szabályalapú fiskális keretrendszer következetes és nemzeti sajátságokat figyelembe vevő adaptív alkalmazása és a pénzügyi stabilitás őrzése között. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a hozzájárulás önmagában a költségvetési stabilitás biztosításához kevés lenne. Annak, hogy ez így alakul, s a költségvetési szféra nem elvesz, hanem hozzájárul a versenyképességhez, számos tényezője, illetve fenntartója van. Mindenekelőtt a fegyelmezett fiskális politika, a 2011-ben megújított, nagyobb lehetőségeket kapott ellenőrzés és rásegítő mechanizmusai által a hatékonyabb monetáris politika. A szabályalapú költségvetési keretrendszer öt éve megújult „magyar modellje” nemcsak szigorú előírásai, egyszerű és átlátható, az államadósság elleni küzdelemre fókuszált szabályai és betartatásuk őrzésének erős felhatalmazásai és intézményi megoldásai által, hanem az európai gyakorlatba illeszkedő megoldásai, túlköltekezési hajlamot féken tartó hatása, szemléletformáló, bizalomteremtő ereje és időtállósága által működhet az elkövetkező években sikeresen.

A fejlődés és a növekedés fogalma közé természetesen nem lehet egyenlőségjelet tenni, de megfelelő társadalmi-gazdasági teljesítmények nélkül aligha tartható fenn a fejlődés. Jól látható, hogy milyen kedvező hatása van, milyen forrásokat lehet felszabadítani akkor, ha itt stabilitás és forrásteremtésben, kiadásmenedzselésben minőségi változás van.

Ha már a növekedésről, pontosabban annak a társadalmi-gazdasági hatékonyságjavítás útján történő megvalósíthatóságáról beszélünk, akkor szót kell ejteni a manapság divatos úgynevezett „nemnövekedés” kérdéséről is, ami mást jelent a fejlettségnek és a „vastag” jólétnek, a környezet- és társadalomtudatosságnak magasabb szintjére eljutott országokban, mint az erre igyekvőkben. Utóbbiak nem mondhatnak le arról, hogy előbbre jussanak. A gondolat értékéből ez azonban nem von le, hiszen alapkövetelmény a kormányzásnak az ösztönzése, hogy nagyobb figyelmet fordítson a társadalmi és az egyéni jólétre, az ökoszisztéma állapotára, az erőforrásokkal való gazdálkodás egyensúlyi kérdéseire vagy éppen a szinergiák felismerésének képességére. Meggyőződésem szerint nem lehet és nem szabad „kiölni” sem egy emberből, sem egy országból a „többre jutni” mozgatóerejét. Ha a felhalmozást nemcsak a legprimitívebb tárgyi elemekre, hanem a humán tőkére, a tudásra, a jobb emberi életminőségre és mindenre, ami az emberi élet akár érzelmi gazdagodást jelentő része, kiterjesztve értelmezzük, akkor a gyarapodás nem bűn, hanem a fejlődés maga. Ehhez pedig forrás kell.

Kovács Árpád elnök
Magyar Közgazdasági Társaság

(A cikk eredetileg a Világgazdaság hasábjain jelent meg.)

A versenyképességről - nemzetközi kitekintéssel

versenykepesseg.jpgRangos nemzetközi és hazai előadói gárdával erősített az 54. Közgazdász-vándorgyűlés versenyképességi szekciója. Az MKT legfiatalabb, de máris rendkívül aktív szakosztálya szeptember 16-án, pénteken 14 órától vitatja meg Magyarország versenyképességének ügyét a kecskeméti Agóra Központban. A szekcióülésen az MNB vezető közgazdászának, a szakosztály elnökének, Palotai Dánielnek a bevezető gondolatait követően Augusto Lopez-Claros, a Világbank Doing Business című kiadványáért felelős Global Indicators Group igazgatója tart előadást A magánszektor fejlesztésének fő tényezői: a versenyképesség egyik nemzetközi perspektívája címmel, majd a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, Christian Wolff urat hallhatja a szekció közönsége. A két előadást követően, egy kerekasztal-beszélgetés részeként Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, Székely P. István, az Európai Bizottság ECFIN főigazgatóságának igazgatója és Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára vitatja meg, hogy miben versenyképes Magyarország - és hogy miben nem...

A panelbeszélgetést követő szünet után Székely P. István az Európai Bizottság 2016-os országjelentésének megállapításait ismerteti, majd Parragh Bianka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Óbudai Egyetem egyetemi adjunktusa egy egészen divatos témáról, a sharing economy versenyképességi tényezőiről tart előadást. Az ülés zárásaként az elhangzottakat Baksay Gergely, az MNB költségvetési és versenyképességi elemzésekért felelős igazgatója összegzi.

A szekció programja alatt szinkrontolmácsolást biztosítunk!

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak teljes programja ide kattintva olvasható. A konferenciára itt lehet regisztrálni.

Két uniós biztos a kohéziós politikáról

eu.jpgNagy nevekkel: két korábbi európai uniós biztos előadásával indul az 54. Közgazdász-vándorgyűlés fejlesztéspolitikai szekciójának programja szeptember 16-án, pénteken 14 órától Kecskeméten. Balázs Péter, a CEU egyetemi tanára, volt külügyminiszter, regionális politikáért felelős korábbi uniós biztos, az MKT alelnöke A kohézió kilátásai, Andor László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, az Európai Bizottság korábbi, foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa pedig Kohéziós politika az Európa 2020 stratégia szolgálatában címmel tart bevezető előadást.

A két uniós biztos gondolatait követően két izgalmasnak ígérkező kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik a szekció programja. Először Új irányok az európai fejlesztéspolitikában címmel, Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, volt Európa-ügyi miniszter, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke moderálásával Andor László (Budapesti Corvinus Egyetem), Balázs Péter (CEU), Balás Gábor (HÉTFA Kutatóintézet), Sujit Chaudhuri (Testnevelési Egyetem) és Zúgó Liliána (az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete) vitatják meg a kohéziós politika 2020 utáni kilátásait, majd Heil Péter címzetes egyetemi docens, BCE, az Altus ZRt. igazgatója,az NFÜ volt elnökhelyettese, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának titkára vezetésével Tétényi Tamás (fejlesztéspolitikai szakértő), Kondor Zsuzsa (fejlesztéspolitikai szakértő), Váradi Balázs (Budapest Intézet), Weinhardt Attila (Portfolio.hu) és Szepesi Balázs (HÉTFA Kutatóintézet) tekintik át a 2014-2020–as kohéziós politikai tervidőszak változásait.

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak teljes programja ide kattintva olvasható. A konferenciára itt lehet regisztrálni.

Tovább

Még elérhető szálláshelyek

sheraton_szoba.jpgNagy az érdeklődés az 54. Közgazdász-vándorgyűlés iránt, és a szálláshelyeink is erősen fogynak. A szervezők természetesen mindent megtesznek annak érdekében, hogy az igényeknek eleget téve tudjanak még színvonalas szálláshelyet biztosítani a konferencia vendégeinek.

Jelenleg vannak még szálláshelyeink a Four Points by Sheratonban szeptember 16-án, pénteken éjszakára, van még néhány szabad standard szobánk az ugyancsak négycsillagos Három Gúnárban, és korlátozott számban vannak elérhető szálláshelyeink a Pálma és az Apolló hotelekben. Vendégeinknek érdemes tehát igyekezniük a foglalással!

A szálláshelyekről további információ ide kattintva olvasható.

Olimpikon úszó a sportgazdasági szekcióban

jakabos_zsuzsa.jpgAz olimpia éve különös aktualitást ad annak, hogy az MKT Sportközgazdasági Szakosztálya első alkalommal önálló szekciót szenteljen a témának a közgazdász-vándorgyűlésen. Szeptember 16-án, pénteken 14 órától az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnöke, Borbély Attila vezetésével a sportfinanszírozás aktuális kérdéseit tekintik át a résztvevő szakemberek: Muszbek Mihály sportközgazdász és Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség alelnöke.

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának, Fekete Miklósnak, valamint a cég gazdasági igazgatójának, Gubanovits Gabriellának az előadása már átvezet a szekciót záró kerekasztal-beszélgetés témájára, a 2024-es Budapesti Olimpia várható gazdasági hatásaira. A kerekasztal-beszélgetésen a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. vezetői mellett részt vesz Markovits László, a riói olimpián legeredményesebb sportegyesület, a Vasas SC elnöke, Székely Mózes, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség főtitkára, valamint Jakabos Zsuzsa Európa-bajnok úszó, olimpikon - és nem mellesleg közgazdász...

Az 54. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak teljes programja ide kattintva olvasható. A konferenciára itt lehet regisztrálni.

süti beállítások módosítása