A Magyar Közgazdasági Társaság Elnöksége a járványhelyzet okozta kockázatokat és bizonytalanságokat mérlegelve úgy határozott, hogy az 59. Közgazdász-vándorgyűlést 2021. szeptember 23-24-én a tavalyihoz hasonlóan hibrid formában, élő internetes videókövetítéssel rendezi meg.
Az elnökség döntésének értelmében a konferencia budapesti helyszínét úgy kell kiválasztani, hogy ha a járványhelyzet ezt akkor engedi, úgy egy limitált létszámú közönség a helyszínen tudja majd figyelemmel követni az előadásokat, az aktuális járványügyi előírások figyelembe vétele mellett.
A szekciók előadásait és panelbeszélgetéseit a tavalyihoz hasonló módon előre rögzíti az MKT, és azokat a vándorgyűlés kezdetekor teszi nyilvánossá a konferencia honlapján, valamint az MKT YouTube-csatornáján.
A konferencia szakmai programjának szervezése elindult, a programról folyamatosan tájékoztatjuk tagjainkat itt, a rendezvény honlapján.
Bízunk benne, hogy a 2022-es, 60. Közgazdász-vándorgyűlést már hagyományos módon, akár 800-900 fős részvétellel, 130-140 előadóval és tucatnyi szekcióval meg tudjuk rendezni Szegeden.
Az 58. Közgazdász-vándorgyűlés a
Sikerrel zajlott szeptember 24-25-én az online térben megrendezett, 58. Közgazdász-vándorgyűlés: a konferencia két napja alatt összesen 32 előadó - köztük Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter - osztotta meg gondolatait az
Az 58. Közgazdász-vándorgyűlés második napjának online előadásait is fokozott figyelemmel követi a sajtó. Az alábbiakban a pénteki előadásokról szóló sajtóbeszámolókból, tudósításokból válogattunk.
Éppen két nap múlva, szeptember 24-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor Matolcsy György jegybankelnök Milyen évtizedben hajózunk? (2020–2030) című előadásával kezdetét veszi a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciája, az 58. Közgazdász-vándorgyűlés.
Az idei, rendhagyó módon a digitális térben megrendezendő 58. Közgazdász-vándorgyűlés előkészületeiről, várható témáiról adott interjút a Kossuth Rádió munkatársának, Szentgáli Editnek a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke.