
Közgazdász-vándorgyűlés: 2500 percnyi videó visszanézhető!

A közgazdász-vándorgyűlések évről évre a szakma ünnepei - a legjobb alkalmak arra, hogy az idén 127 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) méltó módon elismerje és megköszönje a munkáját mindazoknak, akik a magyar közgazdász szakma és az MKT szekerét hallatlan lelkesedéssel és tudással tolják, hosszú évek óta. Idén sem volt ez másként.
A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége az MKT első elnökéről elnevezett, posztumusz Láng Lajos-díjat adományozott Fazakas Szabolcsnak, az MKT Európai Uniós Szakosztálya volt elnökének, az Európai Számvevőszék korábbi tagjának, volt ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszternek és európai parlamenti képviselőnek a szakosztály megalapításáért, valamint az MKT érdekében végzett, lelkiismeretes és áldozatos munkájának elismeréseként. Laudációjában az MKT főtitkára, Hegedüs Éva emlékeztetett rá, hogy Fazakas Szabolcs 1993-ban lépett be a Magyar Közgazdasági Társaságba, majd a tagságát 2018-ban aktiválta ismét, amikor hazatért az Európai Számvevőszéknél betöltött tisztségéből. Ekkor, 2018 tavaszán kezdeményezte az MKT Európai Uniós Szakosztályának megalapítását. Fazakas Szabolcs személyében az egyik legaktívabb, tervekkel teli szakosztályi elnökét veszítette el 2020 tavaszán a Magyar Közgazdasági Társaság. A kitüntetést az 59. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki plenáris ülésén a család nevében Fazakas Szabolcs özvegye, Benkő Judit vette át Pleschinger Gyulától, az MKT elnökétől és Hegedüs Éva főtitkártól.
A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége az MKT legmagasabb kitüntetését, Közgazdász Életműdíjat adományozott az idén 70 éves Bod Péter Ákosnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárának, volt jegybankelnöknek, korábbi ipari és kereskedelmi miniszternek, az MKT alelnökének sok évtizedes tudományos, oktatói és gazdaságpolitikusi tevékenységének, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság tagjaként végzett szakmai tevékenységének elismeréseként. A díj csütörtöki átadásakor az MKT elnöke, Pleschinger Gyula emlékeztetett rá, hogy Bod Péter Ákos igen gazdag kutatói, oktatói és közéleti pályafutást mondhat magáénak. A rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány minisztere volt, majd a Magyar Nemzeti Bank elnökévé nevezték ki, ahonnan az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatói székébe került. Londonból hazatérve – immár professzorként – előbb a Veszprémi Egyetem, azután a Károli Gáspár Református Egyetem, és immár 21 éve a Corvinus hallgatóit oktatja. Bod Péter Ákos az 1970-es évek végétől – gyakorlatilag a miniszteri kinevezéséig – szakosztályi titkárként tevékenykedett a Magyar Közgazdasági Társaságban, később az országos elnökség tagja lett, és ma is alelnöke az egyesületnek.
A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége az MKT legmagasabb kitüntetését, Közgazdász Életműdíjat adományozott Botos Katalin egyetemi tanárnak, korábbi bankügyekért felelős tárca nélküli miniszternek, bankfelügyeleti elnöknek, a modern bankrendszer hazai megteremtésében végzett munkájáért és sok évtizedes tudományos kutatói és oktatói tevékenységéért. A kitüntetés átadásakor Hegedüs Éva főtitkár emlékeztetett rá, hogy Botos Katalin volt az egyik irányítója a Hitelintézeti törvény megalkotásának. Az elmúlt évtizedekben több egyetemen – Szegeden és jó 25 éve már a Pázmányon – közgazdász hallgatók hosszú sora élvezhette rendkívül színes előadásait.
A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége Közgazdász Nagydíjat adományozott Polay Józsefnek, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, az MKT Nagykanizsai Városi Szervezete korábbi elnökének az MKT érdekében végzett, három évtizedes, kimagasló szakmai tevékenységének elismeréseként. Polay Józsefnek a kitüntetését egy későbbi időpontban adja majd át az MKT elnöksége.
(Fotó: a Közgazdász Életműdíjjal kitüntetett Botos Katalin a díj átadásakor)
Az 59. Közgazdász-vándorgyűlés pénteki napjának előadásairól és panelbeszélgetéseiről is szép számmal születtek tudósítások a sajtóban. Az alábbiakban ezekből teszünk közzé egy válogatást.
Varga Mihály: újra el kell kezdeni csökkenteni az államadósságot (Portfolió.hu)
Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén (Sonline)
Rekordmagas lehet a gazdasági növekedés (Magyar Hírlap)
Rekordmagas lehet idén a gazdasági növekedés (Vasárnap.hu)
Varga Mihály: Reméljük, hogy hamar megállapodunk az uniós forrásokról, és győz a józan ész (Növekedés.hu)
Széchenyi-díjas tudós: A brit gazdaság sokkal lassabban növekedett volna az EU-n kívül (Növekedés.hu)
Rekordmagas lehet a bruttó hazai termék növekedése az idén (Origó)
Lendületet vett a növekedés, folytatódik a gazdaság újraindítása (Pénzügyminisztérium)
Varga Mihály elárulta, mit vár idén a magyar gazdaságtól (Piac&Profit)
Varga Mihály: 2021 a növekedés jegyében telik (Figyelő)
Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés 2021-ben (Privátbankár)
Telekom vezér: a mesterséges intelligencia sokat segíthet a cégeknek (Növekedés.hu)
Nem az olcsóság és a külföldi cégek, hanem az oktatás erősítése a versenyképesség kulcsa (Növekedés.hu)
Varga Mihály megnyugtatta az újabb tömeges leállás miatt aggódókat (VG.hu)
Varga Mihály: „a kormány akkor jár el helyesen, ha tovább folytatja a támogató pénzügypolitikát” (Üzletem.hu)
Lendületet vett a gazdaság újraindítása (Magyar Nemzet)
Varga Mihály rekordmagas gazdasági növekedésre számít (Mfor)
Közgazdász-vándorgyűlés - Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén (Webrádió)
Államtitkár: hamarosan megszülethet a megállapodás az uniós helyreállítási alapról (Növekedés.hu)
Lendületet vett a gazdaság újraindítása (Makó Híradó)
Rekordmagas gazdasági növekedést vár a pénzügyminiszter (Alon.hu)
"Van élet az euróövezeten kívül, de azon belül is" (HVG)
Nagy István: Közel 4300 milliárd forintból újulhat meg a magyar agrárium (Növekedés.hu)
Átalakuló foglalkoztatási modellek az innováció és a társadalmi változások tükrében (Fejlődésgazdaságtan.hu)
Bár az online térben zajlott, de komoly sajtóérdeklődés kísérte az 59. Közgazdász-vándorgyűlés első napjának előadásait és panelbeszélgetéseit. Az alábbiakban egy válogatás olvasható a megjelent tudósításokból.
Matolcsy György: Az infláció közellenség, a jegybanknak kötelező harcolnia ellene (Portfolió.hu)
Matolcsy György: A magyar felzárkózás egyik kulcsa az egészséghez való hozzáállás javítása (Növekedés.hu)
Matolcsy: A hitelközpontú válságkezelés sikeres (Magyar Hírlap)
Itt az új világrend! Matolcsy György szerint a győztese lehetünk (Mfor.hu)
Matolcsy: nehéz évtized jön, de a magyar kiindulóhelyzet kedvező (Az Üzlet)
Matolcsy György: A magyar válságkezelés hitelezésközpontú volt (HVG)
"Van élet az euróövezeten kívül, de azon belül is" (HVG)
Ürge-Vorsatz Diána: Nem megy rá a gatyánk a klímavédelemre, sőt lökést adhat a gazdasági változásoknak (Növekedés.hu)
Matolcsy György új megatrendekről és a magyar digitális jegybankpénzről is beszélt (Infostart.hu)
A sztárközgazdász szerint a globalizáció virágozni fog, a klímaváltozás pedig egyenesen gazdasági növekedést hoz (Portfolio.hu)
Ürge-Vorsatz Diána: a karbonsemlegesség elérése már nem opció, hanem kötelesség (Privátbankár.hu)
Matolcsy: az infláció közellenség, a harcot megkezdtük (Forbes)
Matolcsy: Új szabályai vannak az új világrendnek (Világgazdaság)
Világbank volt főközgazdásza: Soha nem látott gyorsaságú növekedés jön, de ennek sok a hátulütője (Növekedés.hu)
Az állami számvevőszék elnöke szerint „nem ünneprontás” a válságkezelés kockázatairól beszélni (24.hu)
Domokos László: az uniós pénzek elmaradása komoly gondokat okozhat (Növekedés.hu)
Bigtechek vs. bankok, moratórium és koronavírus-válság - Megszólaltak a bankvezérek (Portfolió.hu)
„A klímaváltozás az, amikor a híradások képeit a saját mobilunkkal filmezzük” (Forbes)
Komoly sikerek mellett nem ünneprontás a kockázatokról szólni (ÁSZ Hírportál)
Matolcsy a vándorgyűlésen: A hitelközpontú válságkezelés sikeres (Ma7.sk)
Matolcsy: a hitelközpontú válságkezelés sikeres (Szoljon)
Közgazdász-vándorgyűlés - Matolcsy: a hitelközpontú válságkezelés sikeres (Webrádió)
Randstad vezér: a 200 ezres bruttó fizetés még mindig rabszolgabér (Növekedés.hu)
Fiskális politika a koronavírus-járvány alatt és után
Résztvevők:
Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár, Pénzügyminisztérium, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke
Baksay Gergely közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Államháztartási Szakosztályának alelnöke, a Versenyképességi Szakosztály elnöke, az országos elnökség tagja
Madár István vezető elemző, Portfolio.hu, az MKT országos elnökségének tagja
Moderátor:
Plósz Dániel titkár, az MKT Államháztartási Szakosztálya
(A beszélgetést 2021. augusztus 26-án rögzítettük.)
A gyermekszületések ösztönzése – komplex szakértői megfontolások
Bevezető: Benda József szocializációkutató, az MKT Demográfiai Szakosztályának elnöke
Előadók:
Szép Katalin statisztikus
László Tamás építész, városépítési, városgazdasági szakmérnök
Banyár József közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem habilitált egyetemi docense
Kapcsolódó dokumentumok:
Banyár József prezentációja (pdf)
Benda József prezentációja (pdf)
László Tamás prezentációja (pdf)
Szép Katalin prezentációja (pdf)
Az orvostechnikai eszközök piacra lépésének kihívásai az új EU-szabályozás tükrében
Bevezető előadás:
Gulácsi László egyetemi tanár, mb. tudományos rektorhelyettes, Óbudai Egyetem
Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Péntek Márta egyetemi tanár, Óbudai Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont, az MKT Egészség- és Egészségügy-gazdaságtani Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Balázs György ügyvezető, EMKI-cert Orvostechnikai Eszközminősítő Kft.
Gulácsi László egyetemi tanár, mb. tudományos rektorhelyettes, Óbudai Egyetem
Kincses Áron elnökhelyettes, Központi Statisztikai Hivatal Szakstatisztikai Igazgatóság
Kapcsolódó dokumentumok:
Gulácsi László prezentációja (pdf)
Ellenőrzés – megújulás, agilitás, kockázatok és lehetőségek
Moderátor: Zsakó Enikő ügyvezetőigazgató-helyettes, OTP Bank Nyrt. Ellenőrzési Igazgatóság, az MKT Ellenőrzési Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Gajdos Márton partner, ABT Hungária Tanácsadó Kft., a Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezetének elnöke
Kollár Róbert igazgató, K&H Bank Zrt. Belső Ellenőrzési Igazgatóság, a Belső Ellenőrök Nemzetközi Szervezete Európai Szövetségének (ECIIA) elnökségi tagja
Rónaszéki Péter titkár, elnökségi tag, ISACA Magyarországi Egyesület, a FORTIX Consulting partnere, ügyvezetője
Monetary decisions in Central Europe – Euro today, tomorrow or after tomorrow?
Moderátor: Iván Gábor igazgató, az Európai Unió Tanácsa, az MKT Európai Uniós Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Michael Faulend alelnök, Horvát Nemzeti Bank
Marek Mora alelnök, Cseh Nemzeti Bank
Virág Barnabás alelnök, Magyar Nemzeti Bank
Marta Kightley első alelnök, Lengyel Nemzeti Bank
Ľudovít Odor (Ódor Lajos) alelnök, Szlovák Nemzeti Bank
Értékláncok átrendeződése
Moderátor: Vakhal Péter tudományos munkatárs, Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt.
Résztvevők:
Keszte Róbert igazgató, Continental Automotive Hungary Kft.
Sass Magdolna igazgató, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Világgazdasági Intézet
Túry Gábor tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Világgazdasági Intézet
Mit mutatnak és mit nem az adatok a járvány idején?
Moderátor: Kónya István egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja
Előadók:
Várhegyi Judit főosztályvezető, Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági Előrejelzés és Elemzési Igazgatóság
Reizer Balázs tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Közgazdaságtudományi Intézet
Szőkéné Boros Zsuzsanna főosztályvezető, Központi Statisztikai Hivatal Nemzeti Számlák Főosztály
Letölthető dokumentumok:
Reizer Balázs prezentációja (pdf)
Szőkéné Boros Zsuzsanna prezentációja (pdf)
Várhegyi Judit prezentációja (pdf)
Magyarország és az Európai Unió fejlesztés-stratégiai együttműködése a válság utáni évtizedben
Moderátor: Baráth Etele, az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet kutatója
Terták Elemér, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács tagja, az MKT elnökségi tagja
Ricz Judit tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Világgazdasági Intézet
Heil Péter fejlesztéspolitikai szakértő, Európai Parlament
Felkért hozzászólók:
Vértes András elnök, GKI Gazdaságkutató Zrt.
Essősy Zsombor vezérigazgató, MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Kapcsolódó dokumentumok:
Heil Péter prezentációja (pdf)
Darvas Zsolt prezentációja (pdf)
Ricz Judit prezentációja (pdf)
Terták Elemér gondolatai (pdf)
Technológiai jövőképek Magyarországon
Moderátor: Trautmann László elnök, MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztály
Résztvevők:
Csath Magdolna egyetemi tanár, rektori főtanácsadó, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, az MKT Versenyképességi, valamint Informatikai Szakosztályainak elnökségi tagja
Felde Imre egyetemi docens, ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, Óbudai Egyetem
Levendovszki János egyetemi tanár,tudományos és innovációs rektorhelyettes, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Zöld stratégia, zöld finanszírozás
Előadó: Kandrács Csaba alelnök, Magyar Nemzeti Bank, az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnökségi tagja
Kolozsi Pál Péter igazgató, Magyar Nemzeti Bank Jegybanki Eszköztár, Devizatartalék és Kockázatkezelési Igazgatóság
Vízkeleti Sándor vezérigazgató, Amundi Alapkezelő Zrt., a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) elnöke, az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnökségi tagja
Lóga Máté igazgató, Magyar Nemzeti Bank Strukturált Finanszírozás Stratégiai Igazgatóság
Panelbeszélgetés tőzsdén jegyzett vállalatok és zöldkötvény-kibocsátók részvételével
Moderátor: Végh Richárd vezérigazgató, Budapesti Értéktőzsde Zrt., az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Ifj. Chikán Attila vezérigazgató, Alteo Nyrt., az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnökségi tagja
Vajda Attila alapító-tulajdonos, ügyvezető igazgató, Vajda Papír Kft.
Hogyan segíthetnek a fintech-megoldások a pénzügyi tudatosság erősítésében?
Moderátor: Pintér Éva habilitált egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztály elnöke
Résztvevők:
Fáykiss Péter igazgató, Magyar Nemzeti Bank Digitalizációs Igazgatóság
Vajda Viktor ügyvéd, európai és nemzetközi üzleti mesterjogász
Bek-Balla László digitális csatornákért és contact centerért felelős vezető,
Erste Bank Hungary Zrt.
Hogyan fogunk etetni 11 milliárd embert? – Informatikai forradalom a mezőgazdaságban is?
Interjú Joerg Bauerrel, a Tungsram-csoport elnök-vezérigazgatójával
Az interjút készítette: Pongrácz Ferenc innovációért felelős ügyvezető igazgató, Tungsram Csoport, az MKT elnökségi tagja, az Informatikai Szakosztály elnöke
Mesterséges intelligencia igazi embereknek
Moderátor: Juhász Katalin elnökségi tag, MKT Informatikai Szakosztály, az MKT Versenyképességi Szakosztályának titkára
Résztvevők:
Kuthy Antal alapító-vezérigazgató, E-Group, az MKT Informatikai Szakosztályának elnökségi tagja
Pongrácz Ferenc innovációért felelős ügyvezető igazgató, Tungsram Csoport, az MKT elnökségi tagja, az Informatikai Szakosztály elnöke
Csath Magdolna egyetemi tanár, rektori főtanácsadó, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóprofesszora, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja, az MKT Versenyképességi, valamint Informatikai Szakosztályainak elnökségi tagja
Kapcsolódó dokumentum:
Ten technologies to fight coronavirus - angol nyelvű tanulmány (pdf)
Igenis van KKV innováció Magyarországon. KKV innováció és az azt támogató informatikai eszközök a Tungsram Ilex Innovation Marketplace powered by Corvinus-BIK példáján keresztül
Moderátor: Pongrácz Ferenc innovációért felelős ügyvezető igazgató, Tungsram Csoport, az MKT elnökségi tagja, az Informatikai Szakosztály elnöke
Résztvevők:
Ritter Marianna vezérigazgató, ILEX Systems Zrt.
Pomázi Gyula elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Joerg Bauer elnök-vezérigazgató, Tungsram-csoport
Mi a Közös az Afrikai Unió székházában és a Puskás Arénában – világszínvonalú magyar szoftverek az épületfelmérésben és üzemeltetésben
Moderátor: Szűcs László ügyvezető-igazgató, Moonshot Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának titkára
Résztvevők:
Hrobár Péter ügyvezető igazgató, Tungsram Innovative Solutions Kft.
Korbuly Ádám technológiai vezető, OrthoGraph, az ArchiFM ügyvezető igazgatója
Átalakuló piacok, új üzleti lehetőségek a pandémia közben és után
Moderátor: Kozma Miklós egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztályának elnöke
Részvevők:
Flesch Tamás tiszteletbeli elnök, Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének
Kun Péter ügyvezető igazgató, Hortobágy Angus Kft.
Rázsóné Szórády Csilla vezérigazgató, Új Ház Zrt.
A Covid-pandémia pozitív és negatív hatásai a hazai kereskedelemre, a jövő és a várható trendek
Bevezető előadás: Kozák Tamás tanszékvezető egyetemi docens, BGE Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Kereskedelem Tanszék; az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnöke
Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Neszmélyi György Iván főiskolai tanár, BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Kereskedelem Tanszék
Résztvevők:
Borbély Letícia ügyvezető, Medito Játék Nagykereskedelmi Kft.; az MKT Műegyetemi Ifjúsági Szervezetének korábbi alelnöke
Szente Viktória egyetemi tanár, Szent István Egyetem Kaposvári Campus, Gazdaságtudományi Kar
Raskó László György ügyvezető, Gardino Magyarország Kft.
Kapcsolódó dokumentum:
Kozák Tamás prezentációja (pdf)
Klímaváltozás: küzdelem és alkalmazkodás
Moderátor: Kerekes Sándor professzor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke
Előadók:
Bozó László meteorológus, egyetemi tanár, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Csutora Mária egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem
Lukács András elnök, Levegő Munkacsoport
Letölthető dokumentumok:
Bozó László prezentációja (pdf)
Csutora Mária prezentációja (pdf)
Lukács András prezentációja (pdf)
Divatok és trendek a műkincs-kereskedelemben
Moderátor: Birinyi József népzenész, népzenekutató, a KÓTA társelnöke, a Hungaricum Szövetség elnöke, az MKT Kultúragazdasági Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, Magyar Nemzeti Galéria
Spengler Katalin műgyűjtő, művészeti tanácsadó, a Tate Modern és a Pompidou Központ akvizíciós bizottságának tagja, a Magyar Nemzeti Bank műtárgyvásárlási tanácsadója
Törő István műgyűjtő, műkereskedő, a Virág Judit Galéria társtulajdonosa, ügyvezető igazgatója
Beköszöntő: Nagy István agrárminiszter
Az agrár-szakképzést és -felsőoktatást vonzóvá tévő, új modell a fiatalok számára
Moderátor: Zöldréti Attila elnök, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztálya
Résztvevők:
Szinay Attila szakképzésért felelős közigazgatási államtitkár, Agrárminisztérium
Gyuricza Csaba rektor, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Nagy ugrásra készül a közös agrárpolitika és a vidékfejlesztés Magyarországon
Moderátor: Vajda László társelnök, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztálya
Résztvevők:
Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium
Viski József vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium
A járvány hatása a foglalkoztatás térszerkezetére
Moderátor: Bagó József vezető kormányfőtanácsos, Belügyminisztérium, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Czirfusz Márton társalapító, Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont
Rácz Katalin kutatási igazgató, Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft.
Németh Nándor módszertani vezető, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Kapcsolódó dokumentum:
A Munkaügyi Szemle összefoglalója a beszélgetésről
Cirfusz Márton prezentációja (pdf)
A COVID-pandémia hatása a nemzetközi kereskedelmi kockázatokra - kerekasztal beszélgetés
Bevezető előadás:
Jákli Gergely elnök-vezérigazgató, EXIM
Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Galambos Tamás ügyvezető igazgató, Swoosh Capital Kft., az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnöke
Résztvevők:
Harka Péter helyettes fióktelep-vezető, Atradius Magyarországi Fióktelepe
Merész István országigazgató, Euler Hermes SA Magyarországi Fióktelepe
Póka Valentin László országigazgató, Coface Magyarországi Fióktelepe