A Magyar Közgazdasági Társaság pályázatot ír ki a Magyar Nemzeti Bank országos kiválósági ösztöndíjas hallgatói számára az 55. Közgazdász-vándorgyűlésén való részvétel támogatására. A pályázat révén 100 hallgató vehet részt díjmentesen a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáján, szeptember 7. és 9. között Egerben.
A pozitív elbírálásban részesülő hallgatók részt vehetnek a konferencia szakmai programjain, kísérőprogramjain, valamint ellátást és szállást is kapnak a vándorgyűlés idejére. Az utazásuk költségét maguknak kell fizetniük. Az 55. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan frissülő programja ide kattintva érhető el.
A kiírásra a 2016/17. tanévben az MNB országos kiválósági ösztöndíjában részesült hallgatók jelentkezését várjuk – közülük is azokét, akik tagjai a Magyar Közgazdasági Társaságnak. Aki még nem tagja a kontinens egyik legrégebbi szakmai szervezetének, az ezen a linken elérhető on-line regisztrációs lapon jelentkezhet az MKT tagjainak sorába!
Pályázni a lentebb letölthető jelentkezési lap pontos kitöltésével, valamint az MNB országos kiválósági ösztöndíj elnyerését igazoló hivatalos oklevél szkennelt változatával lehet.
A pályázatokat az office.mkt@t-online.hu e-mail-címre várjuk. Kérjük, hogy a pályázók az e-mail tárgyába a következőt írják: MNB KIVÁLÓSÁGI – VÁNDORGYŰLÉS: „TELJES NÉV”
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. augusztus 25. (péntek) 12:00 óra. A határidő elmulasztása jogvesztő, a késedelmesen benyújtott, illetve hiányos pályázatokat nem bíráljuk el.
Részletes pályázati kiírás (pdf)
Jelentkezés lap (xls)
A magyar bor jelenéről, jövőjéről és nemzetgazdasági jelentőségéről szervez szekcióülést az 55. Közgazdász-vándorgyűlés pénteki napján, szeptember 8-án délelőtt a Magyar Közgazdasági Társaság Nemzetközi Gazdaság Szakosztálya.
Thomas J. Sargent Nobel-díjas közgazdász, a racionális várakozások elméletének egyik úttörője lesz a nyitó előadója a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 55. Közgazdász-vándorgyűlésének. A New York-i Egyetem professzora és Matolcsy György jegybankelnök előadása nyitja meg ugyanis a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját éppen négy hét múlva, szeptember 7-én, csütörtökön délután Egerben.
Ha nem is Terminátor-filmekből ismert Skynet veszélyeiről, de a robotok és az ember viszonyáról szervez egész napos szekcióülést az MKT Informatikai Szakosztálya az 55. Közgazdász-vándorgyűlés pénteki napján. A talán nem is olyan távoli jövőbe tekintő szekció előadói arra keresik a választ, hogy az emberek és a robotok társak, avagy vetélytársak lehetnek.
Világ- és Európa-bajnok gyorskorcsolyázóval és MOB-alelnökkel erősít az MKT Sportközgazdasági Szakosztálya az 55. Közgazdász-vándorgyűlés sportgazdasági szekciójában, 2017. szeptember 8-án, pénteken 14 órától az egri Hotel Eger & Parkban.
Elindult az on-line regisztráció az 55. Közgazdász-vándorgyűlésre! Jelentkezni - az elmúlt évekhez hasonlóan - egy
Thomas J. Sargent Nobel-díjas közgazdász, a racionális várakozások elméletének egyik úttörője lesz a nyitó előadója a Magyar Közgazdasági Társaság 55. Közgazdász-vándorgyűlésének. A New York-i Egyetem professzora és Matolcsy György jegybankelnök előadása nyitja meg ugyanis a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját szeptember 7-én, csütörtökön 14 órától Egerben.
A műemlékvédelem és a műemlékhasznosítás kérdéskörét járja végig a Magyar Közgazdasági Társaság Kultúragazdasági Szakosztályának félnapos szekciója szeptember 8-án, pénteken 14 órától Egerben, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen.
Igen erős programmal készül az 55. Közgazdász-vándorgyűlésre az MKT Pénzügyi Szakosztálya. A konferencia pénteki napjának délelőttjén Jánoskuti Levente, a McKinsey budapesti irodájának vezető partnere, Hetényi Márk, az MKB Bank Zrt. pénzügyi és operációs vezérigazgató-helyettese, Csányi Péter, az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgatója, Bíró Balázs, a Deloitte partnere, Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrákért felelős igazgatója, valamint Siklós Jenő, a GRÁNIT Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese járják körbe egy-egy előadással a pénzügyi digitalizáció és a fintech témakörét.
A 2008-as 46. és a 2012-es, jubileumi 50. Közgazdász-vándorgyűlés után ismét Eger városa - a Hotel Eger & Park**** - ad otthon 2017. szeptember 7. és 9. között a magyar közgazdászok legnagyobb éves konferenciájának. Az 55. Közgazdász-vándorgyűlés előkészületei már folynak, előzetes program június második felére várható. A részvételi díjak idén sem változtak. A regisztráció a terveink szerint július elején indul.
Egészen pontosan 750 fő részvételével és a két plenáris, valamint a 13 szekcióülésen összesen 153 előadó közreműködésével sikerrel zárult szombaton Kecskeméten a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász-vándorgyűlése. Csak a konferencia három napja alatt több mint 1500 látogató kereste fel a honlapunkat.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Domokos László ÁSZ-elnök és Virág Barnabás MNB-igazgató előadásait hallgathatta meg az 54. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésének közönsége. Az előadásokról a sajtó is beszámolt - most egy rövid válogatást közlünk a tudósításokból.
Csütörtökön 14 órakor a Csík Zenekar vezetőjének, Csík Jánosnak és társainak a produkciójával, valamint Matolcsy György jegybankelnök előadásával kezdetét veszi a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász-vándorgyűlése a kecskeméti Agóra Központban.
Duális szakképzés és felsőoktatási képzés az Európai Unióban és Magyarországon - ezzel a címmel szervez idén közös szekciót az MKT Munkaügyi, valamint Nemzetközi Gazdaság Szakosztálya az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen, szeptember 16-án, pénteken 14 órától a kecskeméti Agóra Központban.
Teltházasnak ígérkezik a Magyar Közgazdasági Társaság 54. Közgazdász-vándorgyűlése: a program sokszínűségének köszönhetően több mint 650-en jelezték már a részvételüket a szeptember 15. és 17. között Kecskeméten megrendezendő konferenciára. A magyar közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának két plenáris ülésén és 13 szekciójában nem kevesebb mint 153 előadó osztja meg gondolatait a hallgatósággal.
Fintech, greentech, jogi innováció - csak néhány izgalmas és aktuális téma az 54. Közgazdász-vándorgyűlés informatikai szekciójának programjából.
Ha valahol, hát Kecskeméten igazán releváns téma az iparfejlesztés - nem véletlen, hogy az MKT Ipari és Vállalkozási Szakosztálya Czakó Erzsébet egyetemi tanár vezetésével külön szekciót szentelt a témának a közgazdász-vándorgyűlés második napján, szeptember 16-án, pénteken 9 órától az Agóra Központban.