Hat magyarországi pénzintézet - köztük a legnagyobbak - első számú vezetőit is hallhatja az 53. Közgazdász-vándorgyűlés közönsége.
Nagy várakozás előzi meg a szeptember 3-i nyitó plenáris ülésen az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatójának, Csányi Sándornak az előadását, és érdekes információkkal szolgálhat a magyar bankrendszer egészének állapotáról a záró plenáris ülésen az UniCredit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKT alelnöke, Patai Mihály is.
Igazán izgalmasnak ígérkezik szeptember 4-én, pénteken a pénzügyi szekció délutáni kerekasztal-beszélgetése a magyar bankrendszer jelenéről és jövőjéről. A beszélgetés aktív résztvevői között ott lesz Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, Simák Pál, a CIB Bank Zrt. első számú vezetője és persze főtitkárunk, a Gránit Bank Zrt. alelnök-vezérigazgatója, Hegedüs Éva is.
Az 53. Közgazdász-vándorgyűlés teljes programja ide kattintva olvasható.
Idén is központi szerepet kap a közgazdász-vándorgyűlés programjában az európai uniós források felhasználása. Túl azon, hogy a konferencia záró plenáris ülésén a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár Jánosé lesz a nyitó előadás, két szekció is foglalkozik majd a témával.
Tekintettel arra, hogy Miskolc és az Észak-magyarországi régió számára az egyik legfőbb kitörési pontot a turizmus jelenti, idén - a Magyar Turizmus Zrt.-vel szakmai együttműködésben - egy félnapos turisztikai szekció foglalkozik az idegenforgalom aktuális kérdéseivel.
Az izgalmasnak ígérkező szekció előadói között ott lesz többek között Virovácz Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatója, Budai-Tüske Gábor, az MKB Bank Zrt. IT-igazgatója, Ritter Marianna, az iLex vezérigazgatója, Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley ügyvezető igazgatója, Kádas Péter, a Traction Tribe vezérigazgatója, Kott Ferenc, az MKIK Informatikai Kollégiumának elnöke és számos sikeres magyar start-up vállalkozás vezetője, tulajdonosa.
A szekcióban előadást tart Tóth L. Ferenc nemzetközi klímaszakértő, Pogátsa Zoltán, a Nyugat Magyarországi Egyetem egyetemi docense, Gyalai-Korpos Miklós, a Climate-KIC Közép-Magyarország Régiójának innovációs menedzsere, és Lados Mihály, az MTA KRTK osztályvezetője, az MKT Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének titkára, a felkért előadók között pedig ott van Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke is. A szekció elnöke Kerekes Sándor, a Kaposvári Egyetem és a BCE egyetemi tanára, az MKT Környezet-gazdaságtani Szakosztályának elnöke lesz.