Debrecen városa ad otthont 2018. szeptember 6. és 8. között az 56. Közgazdász-vándorgyűlésnek. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciája 2007 után tér vissza ismét a cívis városba: akkor a Romániai Magyar Közgazdász Társasággal közös tanácskozás három napja alatt több mint 90 előadást hallgathatott meg a mintegy 700 résztvevő. Idén legalább 900 közgazdászt vár a Kárpát-medencéből és a visegrádi országokból a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
A tavalyi, egri közgazdász-vándorgyűlésünkkel igen magasra tettük magunk számára a lécet – fogalmazott Hegedüs Éva, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy tavaly szeptemberben, „a legek vándorgyűlésén”, a konferencia három napja alatt két plenáris és 17 szekcióülés keretében több mint 160 előadó osztotta meg gondolatait a csaknem 900 fős hallgatósággal. Így mind a résztvevők, mind az előadók, mind pedig a szekciók számát tekintve rekordokat döntött a konferencia. Hegedüs Éva fontos eredménynek tekinti azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal egyeztetve, az MNB kiválósági ösztöndíjával kitüntetett közgazdász-hallgatók, valamint az MKT ifjúsági szervezeteinek egyetemista tagjai közül mintegy száz fiatal egyetemista vehetett részt vendégként a tanácskozáson. Az MKT főtitkára kiemelte: a társaság 124 éves történetében először egy Nobel-díjas közgazdászt is köszönthettek az előadók sorában: Thomas J. Sargent professzort telt ház fogadta Egerben, a konferencia élő videóközvetítését pedig több százan követték figyelemmel a tanácskozás Facebook-oldalán.