Közgazdász-vándorgyűlés

Klímasemlegessé tehető-e Európa?

2022. augusztus 15. - MKT admin

Klímasemlegessé tehető-e Európa? Mire van szükség és milyen hatással lesz a klímasemlegesség az energiaszektorra, a vállalatokra, a fogyasztókra? Ezekre a kérdésekre igyekeznek választ adni a 60. Közgazdász-vándorgyűlés környezetgazdasági szekciójának előadói. A kerekasztal-beszélgetést előzetesen rögzítjük és a konferencia kezdetekor, szeptember 22-én 10 órától tesszük elérhetővé az MKT YouTube-csatornáján és a vándorgyűlés honlapján.

A klímaváltozással kapcsolatos kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Csutora Mária, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének egyetemi tanára, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának elnöke; Kaderják Péter, a Zéró Karbon Központ vezetője, korábbi energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár, a Magyar Energia Hivatal volt elnöke; valamint Vadovics Edina fenntarthatóéletmód-szakértő, a GreenDependent Intézet szakmai vezetője lesznek. A beszélgetést Harangozó Gábor, a Corvinus Fenntartható Fejlődés Intézetének egyetemi docense, az MKT Környezetgazdasági Szakosztályának titkára vezeti majd.

Tovább

Idén is olimpiai bajnokok a vándorgyűlésen!

A közgazdász-vándorgyűlések elmúlt néhány évében már hagyomány, hogy a sportközgazdasági szekciót neves sportolók, olimpiai bajnokok is megtisztelik a részvételükkel. Nem lesz ez másként idén Szegeden sem!

A 60. Közgazdász-vándorgyűlés sportközgazdasági szekciójának bevezető előadását - 2022. szeptember 23-án, pénteken délben - Petrovszki Zita, a Szegedi Tudományegyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézetének mb. intézetvezetője és Katona Zsolt tanársegéd, a Hód-Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója tartják. A bevezetőt követően, egy kerekasztal-beszélgetésre Berki Krisztián olimpiai, világ- és hatszoros Európa-bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség sportszakmai igazgatója, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnökségi tagja; Vajda Attila olimpiai, világ- és Európa-bajnok kenus, András Krisztina egyetemi docens, a Corvinus Egyetem Vállalkozás és Innováció Intézete Sportgazdaságtani Kutatóközpontjának igazgatója; valamint a világhírű kaszkadőr, Piroch Gábor osztják meg gondolataikat a hallgatósággal. A beszélgetést Borbély Attila, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Telekom Nyrt. felügyelőbizottságának elnöke, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnöke moderálja majd.

Tovább

A fenntartható fejlődés és a láthatatlan munka

Egy igazán divatos témával, a láthatatlan munkával foglalkozik a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztályának kerekasztal-beszélgetése 2022. szeptember 22-én, csütörtökön 14 órától Szegeden, a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen.

A szakosztály korábban már egy on-line konferencia keretében foglalkozott azzal, hogy kell-e, és ha igen, akkor hogyan lehet mérni a láthatatlan munkát: a gyermeknevelést, a főzést, a mosást, a takarítást, a kerti munkát, az idősebb hozzátartozók segítését és ápolását... Az a rendezvény az MKT YouTube-csatornáján, ezen a linken megtekinthető.

Ezt a beszélgetést folytatják ezúttal - Szoboszlai István Attila, az MKT Demográfiai Szakosztályának társelnöke moderálásával - a szakosztály által felkért szakértők: Benda József, a szakosztály elnöke; Boda György, a Boda & Partners Kft. managing partnere, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnökségi tagja; Engler Ágnes, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért tudományos elnökhelyettese; Szép Katalin, a Központi Statisztikai Hivatal ny. szakmai főtanácsadója és Tóth I. János, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Filozófia Tanszékének habilitált docense.

Tovább

A digitalizációhoz fűzött reményekről

A digitalizációhoz fűzött remények a koronavírus tükrében - ezzel a címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen, 2022. szeptember 23-án, pénteken a Magyar Közgazdasági Társaság Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztálya.

A szekció bevezető előadását Fehér Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi vezetője, dékánja, az MKT Informatikai Szakosztályának elnökségi tagja tartja majd. A bevezetőt követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői pedig - Fehér Péter mellett - Fáykiss Péter, a Magyar Nemzeti Bank digitalizációért felelős igazgatója és Bagó Péter fintech tanácsadó, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozás és Innováció Intézetének egyetemi adjunktusa, az MKT Startup Szakosztályának alelnöke, a Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztály titkára lesznek. A beszélgetést Pintér Éva, a Corvinus egyetemi docense, az MKT Fintech és Pénzügyi Kultúra Szakosztályának elnöke vezeti majd.

Tovább

Az EIB vezető közgazdásza a vándorgyűlésen

laurent_maurin.jpgAz Európai Beruházási Bank (EIB) közgazdasági osztályának vezető közgazdászával, Laurent Maurinnal bővült a 60. Közgazdász-vándorgyűlés plenáris előadóinak névsora! Az EIB szakembere Matolcsy György jegybankelnökkel, Csányi Sándor OTP-elnökkel és Windisch László ÁSZ-elnökkel együtt osztja meg gondolatait a hallgatósággal a konferencia nyitó plenáris ülésén, 2022. szeptember 22-én Szegeden.

Laurent Maurin az Európai Unió gazdaságának állapotáról és a közösség előtt álló kihívásokról beszél majd előadásában. (Ugyanezt a témát elemzi majd részleteiben tovább kiváló hazai szakértőkkel a konferencia európai uniós szekciója szeptember 23-án, pénteken reggel.)

Tovább

Innovációmenedzsment az egészségiparban

stethoscope-4280497_1920.jpgInnovációmenedzsment az egészségiparban - ezzel a címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a 60. Közgazdász-vándorgyűléshez kapcsolódva a Magyar Közgazdasági Társaság Egészség- és Egészségügy-gazdaságtani Szakosztálya.

Az előre rögzített - és a konferencia napjától online megtekinthető - szekció bevezető előadását Gulácsi László, az Óbudai Egyetem egyetemi tanára, mb. tudományos rektorhelyettese tartja majd. A kerekasztal-beszélgetés részvevői: Péntek Márta, az Óbudai Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpontjának egyetemi tanára, az MKT Egészség- és Egészségügy-gazdaságtani Szakosztályának elnöke; Zrubka Zsombor, az Óbudai Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpontja Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának vezetője és Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese lesznek.

Tovább

Lehet-e újra átokból áldás a logisztika?

hamburg-6849995_1920.jpgLehet-e újra átokból áldás a logisztika? (Gyere be, játsszuk le!) Ez lesz a címe a 60. Közgazdász-vándorgyűlés logisztikai szekciójának 2022. szeptember 23-án, pénteken 10 órától Szegeden.

A szekció előadói és panelistái - Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője, az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke; Valentinyi Zoltán, az Alois Steiner Kft. és a Steiner-Autohof Kft. ügyvezető igazgatója; Kerényi Gyöngyvér kontrollingszakértő; Szegedi Zoltán, a Széchenyi István Egyetem emeritus professzora - vizsgálják meg a logisztikai ágazat helyzetét a koronavírus és a háború árnyékában. A szekcióülés végén pedig Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető igazgatója vezetésével még egy interaktív logisztikai játékot is kipróbálhatnak az érdeklődők.

Tovább

A munkaerőpiac kihívásairól

building-3390318_1920.jpgÉrdekes tapasztalat az elmúlt időszakból, hogy az országban egyszerre van jelen - és szab bizonyos értelemben gátat a növekedésnek - a munkaerőhiány és a munkanélküliség. A munkaügyi közgazdászoknak ezért komoly feladatot jelent összehangolni a munkaerő-tartalékokat a vállalatok munkaerő-igényével. Elsősorban ezekre a kihívásokra keresik a választ a 60. Közgazdász-vándorgyűlés munkaerő-piaci szekciójának előadói 2022. szeptember 22-én, csütörtökön 16 órától a Szegedi Egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában.

Tovább

Elindult a regisztráció a szegedi vándorgyűlésre!

Elindult az on-line regisztráció a 60. Közgazdász-vándorgyűlésre! Jelentkezni - az elmúlt évekhez hasonlóan - egy on-line jelentkezési lap pontos kitöltésével és a számlázási adatok pontos megadásával lehet. 

Kérjük előadóinkat, hogy a regisztrációval várják meg az előadói felkérő levelet, amelyet augusztus első felében e-mailen küldünk el. Ez a levél tartalmazza majd ugyanis az előadói regisztrációs kedvezmény igénybe vételével kapcsolatos tudnivalókat.

A foglalható szállásokról bővebb információ ide kattintva található.

A csütörtök esti programról - a Fehértói Halászcsárdában megrendezendő műsoros vacsoráról - itt lehet olvasni bővebben.

A részvételi díjakról és a regisztráció feltételeiről ezen a linken lehet bővebb információt találni.

Legalább tízfős, csoportos jelentkezés esetén kérjük, e-mailben, az office.mkt@t-online.hu címen kérjen regisztrációs táblázatot!

Egyéni regisztrációhoz kérjük, kattintson az alábbi gombra!

Az új fenntartható közgazdaságtanról a vándorgyűlésen

ufk.jpgÚj fenntartható közgazdaságtan címmel a közelmúltban látott napvilágot a Magyar Nemzeti Bank globális vitairata, amely kapcsán Matolcsy György jegybankelnök úgy fogalmazott, hogy az új jövőképek által irányított felzárkózásokat már csak a fenntarthatósági gondolat köré lehet szervezni. Erről a vitairatról szól majd a 60. Közgazdász-vándorgyűlés versenyképességi szekciója 2022. szeptember 23-án, pénteken 11 órától Szegeden.

A szekció bevezető előadását Baksay Gergely, az MNB közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatója, az MKT Versenyképességi Szakosztályának elnöke, az országos elnökség tagja tartja. A bevezetőt követő kerekasztal-beszélgetésben pedig a tervek szerint Csath Magdolna egyetemi tanár, az MKT Versenyképességi és Informatikai Szakosztályainak elnökségi tagja, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja; Bartus Gábor környezetgazdász, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára és Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója, Magyarország korábbi washingtoni nagykövete, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes professzora osztja meg gondolatait a hallgatósággal.

Tovább

Rangos előadók a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen

plenaris.jpg

Matolcsy György, Csányi Sándor, Navracsics Tibor, Varga Mihály – valamennyien megerősítették már a részvételüket a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját – két év után ismét személyes részvétellel – 2022. szeptember 22–23-án Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában szervezi meg a Magyar Közgazdasági Társaság.

Matolcsy György jegybankelnök és Csányi Sándor OTP-elnök előadása nyitja majd 2022. szeptember 22-én 10 órától a 60. Közgazdász-vándorgyűlést! A jegybank elnökét a 2016-os kecskeméti konferencia óta valamennyi közgazdász-vándorgyűlés nyitó plenáris ülésének közönsége hallhatta – az elmúlt két évben az online térben is. Az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója pedig – aki 2002 és 2008 között a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke is volt – legutóbb a 2015-ös miskolci közgazdász-vándorgyűlésen tartott egy emlékezetes előadást a bankszektor kilátásairól a bankadó árnyékában. Mellettük az idei konferencia nyitó plenáris ülését reményeink szerint Windisch László, az Állami Számvevőszék nemrégiben megválasztott elnöke – az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnökségi tagja – tiszteli majd meg előadásával.

Legalább ennyire rangos lesz az idei konferencia záró programja is 2022. szeptember 23-án, pénteken 14 órától! A záró plenáris ülés első előadását – ugyancsak hagyományosan – Varga Mihály pénzügyminiszter tartja majd. Őt a reményeink szerint Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa követi majd az EU bővítésének kihívásairól. A plenáris előadások sorát Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, az egyetem korábbi rektora zárja majd. A konferencia tematikus szekcióinak előadói között ott lesz például Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, az Európai Bizottság korábbi magyar tagja; Juhász Endre, az Európai Unió Bíróságának korábbi magyar tagja, volt Európa-ügyi miniszter; Baráth Etele volt Európa-ügyi miniszter; Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára, több bank és pénzintézet első számú vezetője; pénz- és tőkepiaci elemzők, vállalatvezetők - és így tovább.

A 60. Közgazdász-vándorgyűlésre mintegy 700–900 résztvevőt vár a Kárpát-medencéből a Magyar Közgazdasági Társaság. A konferencia két plenáris ülése mellett négy párhuzamos teremben tematikus szekcióüléseket hallgathatnak majd meg a résztvevők, többek között az Európai Unió gazdaságpolitikai útkereséséről, az államháztartás helyzetéről, a munkaerőpiac feszültségeiről, az élelmiszerellátás biztonságáról, a platformgazdaság lehetőségeiről – és így tovább. A konferencia programját emellett – az elmúlt évekhez hasonlóan – számos előre rögzített, tematikus kerekasztal-beszélgetés gazdagítja majd az egészségügy gazdasági kérdéseitől a kultúrafinanszírozáson át a klímagazdaság aktualitásaiig.

A 60. Közgazdász-vándorgyűlésre a regisztráció hamarosan elindul. A konferencia folyamatosan bővülő programja és a regisztrációval kapcsolatos információk megtalálhatók a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ oldalon.

Prognózisok háborús időkben

magnifier-5245329_1920.jpgA makrogazdasági előrejelzések módszertanának változásai háborús helyzetben - a konjunktúraindexek szerepe az előrejelzésekben - ezzel a címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen, 2022. szeptember 22-én, csütörtökön 16 órától Szegeden a Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya.

A Chikán Attila akadémikus, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnöke vezette beszélgetés résztvevői: Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzésekért és előrejelzésekért felelős igazgatója, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztályának elnökségi tagja; Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, az MKT alelnöke; Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője és Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza lesznek.

A Magyar Közgazdasági Társaság 2022. szeptember 22-23-án Szegeden, a Szegedi Egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában szervezi meg a 60. Közgazdász-vándorgyűlést. A konferencia folyamatosan frissülő és bővülő programja megtalálható a rendezvény honlapján, a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ címen.

A platformgazdaság szerepe a kereskedelemben

online-shopping-4532460_1280_edited.jpgA platformgazdaság szerepe a kereskedelemben - ez lesz a címe a 60. Közgazdász-vándorgyűlés kereskedelmi szekciójának 2022. szeptember 23-án, pénteken 11 órától Szegeden.

Mit jelent a platformgazdaság? Miért kezdenek el a hagyományos, bolti kiskereskedelemben is sikeres vállalkozások online csatornákon keresztül is értékesíteni? Az internet alapú értékesítés hogyan befolyásolja a kiskereskedők értékesítési stratégiáit? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a válaszokat a panel előadói.

A szekció bevezető előadását Kozák Tamás, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Kereskedelem tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnöke tartja. Előadásában igyekszik képet adni arról, hogy milyen növekedési pályát választanak a hagyományos bolti és az online kereskedők, milyen „hálózati hatások” befolyásolják az értékesítési csatornák megválasztását, mit jelent aszimmetrikus piaci modell a platformok világában és ez mindez hogyan befolyásolja az üzleti döntéseket.

A bevezetőt követően a platformgazdaság új kereskedelmi trendjeiről, kihívásairól szóló kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Gyenge András, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. e-kereskedelmi vezetője; Kende Gábor, a Kende Gastro Zrt. társalapítója, gazdasági igazgatója, Raskó László György, a Gardino Kft. ügyvezetője és Sabjányi László, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója lesznek.

A 60. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan frissülő és bővülő programja megtalálható a rendezvény honlapján, a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu/ címen.

Európai uniós témákban erős az idei vándorgyűlés

building-79221_1280.jpgAz Európai Unióval, valamint hazánk EU-tagságával kapcsolatos témákban talán még az elmúlt éveknél is erősebb programot ígért a 60. Közgazdász-vándorgyűlés 2022. szeptember 22-23-án Szegeden.

Az európai integráció kérdései mindig is hangsúlyosan szerepeltek a közgazdász-vándorgyűlések programjaiban: ez volt a konferencia központi témája a 2004-es sorsfordító esztendőben, majd a Magyar helyteremtés Európában címet viselte a 2006-os nyíregyházi vándorgyűlésünk. A 2007-es debreceni konferencia a magyar felzárkózás kérdéseit vette sorra a kibővült Európában, a 2008-as egri tanácskozás főként a lisszaboni reformokkal és azok magyarországi megvalósításával foglalkozott, a 2014-es nyíregyházi vándorgyűlés pedig az uniós tagság 10 évét értékelte - és persze a sor még hosszan folytatható. Nem volt olyan év, amikor az európai integráció kérdései ne lettek volna napirenden.

Idén sem lesz ez másként, különösen mert mind az Európai Unió, mind pedig annak tagjaként Magyarország komoly kihívásokkal néz szembe a változó világgazdasági és geopolitikai környezetben.

Tovább

Vándorgyűlés: szeptemberben Szegeden!

szte_tik_1.jpgA Magyar Közgazdasági Társaság 2022. szeptember 22-23-án Szegeden, a Szegedi Egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában szervezi meg a 60. Közgazdász-vándorgyűlést.

Az idén kétnaposra tervezett konferencia szeptember 22-én, csütörtökön 10 órakor kezdődik a nyitó plenáris üléssel. Csütörtökön délután 14 órától és pénteken délelőtt 9 órától a szekcióprogramok zajlanak majd, párhuzamosan négy teremben, a következő átfogó témákban: I. makrogazdaság és államháztartás; II. pénz- és tőkepiacok; III. vállalati versenyképesség és innováció; IV. Humán tőke és európai integráció (megosztva). A záró plenáris ülést szeptember 23-án, pénteken délután 14 órától tartjuk.

Tovább

Az 59. Közgazdász-vándorgyűlés tanulságai

d_sos20210923004.jpgA Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége ezúttal is összeállította a társaság legnagyobb éves rendezvényén, a Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak összegző anyagát, és elküldte a hazai gazdaságpolitika irányítóinak. Az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak javarészt megerősítették, részben pedig kiegészítették azokat a javaslatokat, amelyeket az elmúlt időszakban a Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége a koronavírus-járvány okozta gazdasági problémák kezelésére megfogalmazott és elküldött a Kormánynak, illetve a gazdaság újraindításért felelős akciócsoportnak. A vándorgyűlésen elhangzott főbb megállapítások, javaslatok összegzése az alábbiakban olvasható.

Tovább

A közgazdász-vándorgyűlés szekciói a tévében!

remote-control-3632504_1920.jpgAz 59. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak kerekasztal-beszélgetéseiből tűz műsorára jó néhányat az elkövetező hetekben a Hatoscsatorna. Az országszerte fogható kábeltelevíziós csatorna 2021. november 22-én, hétfőn este 18 óra 30 perckor indítja el a sorozatot az államháztartási szekció panelbeszélgetésével, és az elkövetkezőkben heti rendszerességgel vetíti a szélesebb közvélemény érdeklődésére is számot tartó beszélgetéseket.

A Fiskális politika a koronavírus-járvány alatt és után című beszélgetés résztvevői: Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, az MKT Államháztartási Szakosztályának elnöke; Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatója, az MKT Államháztartási Szakosztályának alelnöke, a Versenyképességi Szakosztály elnöke, az országos elnökség tagja és Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője, az MKT országos elnökségének tagja. Moderátor: Plósz Dániel, az MKT Államháztartási Szakosztályának titkára.

A beszélgetést 2021. november 23-án, kedden 02:30-tól, november 26-án, pénteken 08:00 órától és november 27-én, szombaton 16:30-tól ismétli a Hatoscsatorna.

Sajtóbeszámolók a vándorgyűlési szekciókról

newspapers-444447_1280.jpg
Nem csak a két plenáris ülés előadásai és kerekasztal-beszélgetései voltak érdekesek a sajtó számára - egyre több beszámoló jelenik meg ezekben a napokban az 59. Közgazdász-vándorgyűlés 22 tematikus szekciójának programjairól is - olykor még a külföldi sajtóban is. Az alábbiakban ezekből adunk közre egy folyamatosan bővülő válogatást.

"Van élet az euróövezeten kívül, de azon belül is" (HVG)

Nagy István: Közel 4300 milliárd forintból újulhat meg a magyar agrárium (Növekedés.hu)

Átalakuló foglalkoztatási modellek az innováció és a társadalmi változások tükrében (Fejlődésgazdaságtan.hu)

59. Közgazdász-vándorgyűlés: Fiskális politika a covid után, euróbevezetés, agrár-felsőoktatás és startup-inkubáció (Növekedés.hu)

A járvány hatása a foglalkoztatás térszerkezetére (Munkaügyi Szemle)

Polish Central Banker Kightley Says Zloty Decline Helps Economy (Bloomberg)

Wiceprezes NBP: osłabienie złotego pomaga gospodarce (Puls Biznesu)

Marta Kightley Wiceprezes NBP: Osłabienie złotego pomaga gospodarce (Obserwator Finansowy)

Cu ochii pe alegeri, nu inflaţia sperie guvernele est-europene, ci creşteri de dobânzi cu care băncile centrale răspund scumpirilor (Ziarul Financiar)

A házimunka anyagi és társadalmi elismerésével több gyerek születhetne? (Növekedés.hu)

A házimunka anyagi és társadalmi elismerésével több gyerek születhetne? (Szakszervezetek.hu)

Tokió egyszerre volt siker és hatalmas bukás (Növekedés.hu)

Kiderült, melyik ágazatban léptek ki a legtöbben a moratóriumból (Növekedés.hu)

Nagy ugrásra készül a vidékfejlesztés Magyarországon (Agrárunió)

Mi lesz az államháztartási hiánnyal? Tényleg akkora baj, ha magas? (Növekedés.hu)

Startupok: A nagy exitekkel csak néhányan gazdagodnak meg (Növekedés.hu)

Klímakockázatok: 2050-re akár 20 százalék felé emelkedhet a nem-teljesítő hitelek állománya (Növekedés.hu)

Egy marslakó meghökkenne, mennyire irracionálisan él az emberiség (Növekedés.hu)

Még mindig közel 100 ezer ember hiányzik a vendéglátóiparból (Növekedés.hu)

Meddig akar még várni Közép-Európa az euróbevezetéssel? Végre színt vallott az összes jegybank (Portfolió.hu)

30 százalékos növekedés egy év alatt az online kereskedelemben (Növekedés.hu)

Technológiai jövőképek Magyarországon (Növekedés.hu)

Egy jó festmény ma is jó befektetés – De mit vegyen, akinek van rá pénze? (Növekedés.hu)

A készpénz a múlté lehet a digitális jegybankpénzek megjelenésével? (Növekedés.hu) 

Alkalmazkodásra és átképzésre lesz szükség Magyarországon a digitalizáció miatt (Növekedés.hu)

Átalakuló foglalkoztatási modellek az innováció és a társadalmi változások tükrében (Köz-Gazdaság)

 

Közgazdász-vándorgyűlés: 2500 percnyi videó visszanézhető!

d_sos20210923004.jpgSikerrel zárult a Magyar Közgazdasági Társaság 59. Közgazdász-vándorgyűlése: bár a pandémia okozta kockázatok sajnos idén is a virtuális térbe kényszerítették a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját, sokan követték figyelemmel az élő közvetítéseket - és egyre többen nézik meg az előre rögzített szekciók előadásait és kerekasztal-beszélgetéseit is. Csupán az elmúlt két napban a YouTube-on és a Facebookon mintegy 4300-an tekintették meg a konferencia videóit, a rendezvény honlapját pedig 48 óra alatt csaknem ezren keresték fel.
 
Az idei konferencia nem csupán kétnapos! A csütörtökön és pénteken élőben közvetített előadások és panelbeszélgetések mellet 22 rendkívül érdekes tematikus szekciót rögzítettünk az elmúlt hetekben és tettünk elérhetővé a konferencia honlapján: az államháztartástól a sport, a kultúra és az egészségügy gazdaságtanán, vagy éppen a fenntarthatóság, a startup-világ és az agrárium aktualitásain át egészen a gazdaságpolitikáig. Jó hír, hogy a hagyományos vándorgyűlésekkel szemben ezúttal nem kell kényszerűen választani a szekciók között - az online megrendezésnek köszönhetően senki sem marad le semmiről, ami érdekelné a konferencia programjából.
 
A konferencia honlapján a csütörtöki és pénteki plenáris ülés előadásai és kerekasztal-beszélgetései egyaránt visszanézhetőek, sőt: az előre rögzített szekcióprogramokkal együtt mintegy 2500 percnyi aktuális közgazdasági szakmai tartalom várja az érdeklődőket a honlapon. Ráadásul a szekciók előadásai és kerekasztal-beszélgetései már az MKT podcastjában is meghallgathatóak!
 
Az 59. Közgazdász-vándorgyűlés plenáris előadásai ezen a linken visszanézhetőek.
 
A konferencia 22 tematikus szekciója ezen a linken nézhető és hallgatható meg.
 
A szekciók előadásai visszahallgathatóak az MKT podcastjában és a Spotify-on is.
 
A vándorgyűlés mindkét napjáról bőségesen tudósított a média. Az első nap sajtóvisszhangjáról ezen a linken, a második napéról pedig ide kattintva tettünk közzé egy válogatást.
 
Reméljük, hogy az 59. Közgazdász-vándorgyűlés programjában valamennyi tagtársunk és a gazdaság ügyei iránt érdeklődők is találnak maguknak nézni- és hallgatnivalót az elkövetkező napokra, hetekre!

(Nyitókép: MTI/Soós Lajos)
 
Kapcsolódó linkek:

Kitüntetések a közgazdász-vándorgyűlésen

cut2_img_0126.JPGA közgazdász-vándorgyűlések évről évre a szakma ünnepei - a legjobb alkalmak arra, hogy az idén 127 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) méltó módon elismerje és megköszönje a munkáját mindazoknak, akik a magyar közgazdász szakma és az MKT szekerét hallatlan lelkesedéssel és tudással tolják, hosszú évek óta. Idén sem volt ez másként.

A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége az MKT első elnökéről elnevezett, posztumusz Láng Lajos-díjat adományozott Fazakas Szabolcsnak, az MKT Európai Uniós Szakosztálya volt elnökének, az Európai Számvevőszék korábbi tagjának, volt ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszternek és európai parlamenti képviselőnek a szakosztály megalapításáért, valamint az MKT érdekében végzett, lelkiismeretes és áldozatos munkájának elismeréseként. Laudációjában az MKT főtitkára, Hegedüs Éva emlékeztetett rá, hogy Fazakas Szabolcs 1993-ban lépett be a Magyar Közgazdasági Társaságba, majd a tagságát 2018-ban aktiválta ismét, amikor hazatért az Európai Számvevőszéknél betöltött tisztségéből. Ekkor, 2018 tavaszán kezdeményezte az MKT Európai Uniós Szakosztályának megalapítását. Fazakas Szabolcs személyében az egyik legaktívabb, tervekkel teli szakosztályi elnökét veszítette el 2020 tavaszán a Magyar Közgazdasági Társaság. A kitüntetést az 59. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki plenáris ülésén a család nevében Fazakas Szabolcs özvegye, Benkő Judit vette át Pleschinger Gyulától, az MKT elnökétől és Hegedüs Éva főtitkártól.

A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége az MKT legmagasabb kitüntetését, Közgazdász Életműdíjat adományozott az idén 70 éves Bod Péter Ákosnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárának, volt jegybankelnöknek, korábbi ipari és kereskedelmi miniszternek, az MKT alelnökének sok évtizedes tudományos, oktatói és gazdaságpolitikusi tevékenységének, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság tagjaként végzett szakmai tevékenységének elismeréseként. A díj csütörtöki átadásakor az MKT elnöke, Pleschinger Gyula emlékeztetett rá, hogy Bod Péter Ákos igen gazdag kutatói, oktatói és közéleti pályafutást mondhat magáénak. A rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány minisztere volt, majd a Magyar Nemzeti Bank elnökévé nevezték ki, ahonnan az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatói székébe került. Londonból hazatérve – immár professzorként – előbb a Veszprémi Egyetem, azután a Károli Gáspár Református Egyetem, és immár 21 éve a Corvinus hallgatóit oktatja. Bod Péter Ákos az 1970-es évek végétől – gyakorlatilag a miniszteri kinevezéséig – szakosztályi titkárként tevékenykedett a Magyar Közgazdasági Társaságban, később az országos elnökség tagja lett, és ma is alelnöke az egyesületnek.

A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége az MKT legmagasabb kitüntetését, Közgazdász Életműdíjat adományozott Botos Katalin egyetemi tanárnak, korábbi bankügyekért felelős tárca nélküli miniszternek, bankfelügyeleti elnöknek, a modern bankrendszer hazai megteremtésében végzett munkájáért és sok évtizedes tudományos kutatói és oktatói tevékenységéért. A kitüntetés átadásakor Hegedüs Éva főtitkár emlékeztetett rá, hogy Botos Katalin volt az egyik irányítója a Hitelintézeti törvény megalkotásának. Az elmúlt évtizedekben több egyetemen – Szegeden és jó 25 éve már a Pázmányon – közgazdász hallgatók hosszú sora élvezhette rendkívül színes előadásait.

A Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége Közgazdász Nagydíjat adományozott Polay Józsefnek, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, az MKT Nagykanizsai Városi Szervezete korábbi elnökének az MKT érdekében végzett, három évtizedes, kimagasló szakmai tevékenységének elismeréseként. Polay Józsefnek a kitüntetését egy későbbi időpontban adja majd át az MKT elnöksége.

(Fotó: a Közgazdász Életműdíjjal kitüntetett Botos Katalin a díj átadásakor)

Sajtóbeszámolók a második napról

cutimg_0168.JPG
Az 59. Közgazdász-vándorgyűlés pénteki napjának előadásairól és panelbeszélgetéseiről is szép számmal születtek tudósítások a sajtóban. Az alábbiakban ezekből teszünk közzé egy válogatást.

Varga Mihály: újra el kell kezdeni csökkenteni az államadósságot (Portfolió.hu)

Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén (Sonline)

Rekordmagas lehet a gazdasági növekedés (Magyar Hírlap)

Rekordmagas lehet idén a gazdasági növekedés (Vasárnap.hu)

Varga Mihály: Reméljük, hogy hamar megállapodunk az uniós forrásokról, és győz a józan ész (Növekedés.hu)

Széchenyi-díjas tudós: A brit gazdaság sokkal lassabban növekedett volna az EU-n kívül (Növekedés.hu)

Rekordmagas lehet a bruttó hazai termék növekedése az idén (Origó)

Lendületet vett a növekedés, folytatódik a gazdaság újraindítása (Pénzügyminisztérium)

Varga Mihály elárulta, mit vár idén a magyar gazdaságtól (Piac&Profit)

Varga Mihály: 2021 a növekedés jegyében telik (Figyelő)

Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés 2021-ben (Privátbankár)

Telekom vezér: a mesterséges intelligencia sokat segíthet a cégeknek (Növekedés.hu)

Nem az olcsóság és a külföldi cégek, hanem az oktatás erősítése a versenyképesség kulcsa (Növekedés.hu)

Varga Mihály megnyugtatta az újabb tömeges leállás miatt aggódókat (VG.hu)

Varga Mihály: „a kormány akkor jár el helyesen, ha tovább folytatja a támogató pénzügypolitikát” (Üzletem.hu)

Lendületet vett a gazdaság újraindítása (Magyar Nemzet)

Varga Mihály rekordmagas gazdasági növekedésre számít (Mfor)

Közgazdász-vándorgyűlés - Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén (Webrádió)

Államtitkár: hamarosan megszülethet a megállapodás az uniós helyreállítási alapról (Növekedés.hu)

Lendületet vett a gazdaság újraindítása (Makó Híradó)

Rekordmagas gazdasági növekedést vár a pénzügyminiszter (Alon.hu)

"Van élet az euróövezeten kívül, de azon belül is" (HVG)

Nagy István: Közel 4300 milliárd forintból újulhat meg a magyar agrárium (Növekedés.hu)

Átalakuló foglalkoztatási modellek az innováció és a társadalmi változások tükrében (Fejlődésgazdaságtan.hu)

Sajtóvisszhang az első napról

cut1.JPG

Bár az online térben zajlott, de komoly sajtóérdeklődés kísérte az 59. Közgazdász-vándorgyűlés első napjának előadásait és panelbeszélgetéseit. Az alábbiakban egy válogatás olvasható a megjelent tudósításokból.

Matolcsy György: Az infláció közellenség, a jegybanknak kötelező harcolnia ellene (Portfolió.hu)

Matolcsy György: A magyar felzárkózás egyik kulcsa az egészséghez való hozzáállás javítása (Növekedés.hu) 

Matolcsy: A hitelközpontú válságkezelés sikeres (Magyar Hírlap)

Itt az új világrend! Matolcsy György szerint a győztese lehetünk (Mfor.hu)

Matolcsy: nehéz évtized jön, de a magyar kiindulóhelyzet kedvező (Az Üzlet)

Matolcsy György: A magyar válságkezelés hitelezésközpontú volt (HVG)

"Van élet az euróövezeten kívül, de azon belül is" (HVG)

Ürge-Vorsatz Diána: Nem megy rá a gatyánk a klímavédelemre, sőt lökést adhat a gazdasági változásoknak (Növekedés.hu)

Matolcsy György új megatrendekről és a magyar digitális jegybankpénzről is beszélt (Infostart.hu)

A sztárközgazdász szerint a globalizáció virágozni fog, a klímaváltozás pedig egyenesen gazdasági növekedést hoz (Portfolio.hu)

Ürge-Vorsatz Diána: a karbonsemlegesség elérése már nem opció, hanem kötelesség (Privátbankár.hu)

Matolcsy: az infláció közellenség, a harcot megkezdtük (Forbes)

Matolcsy: Új szabályai vannak az új világrendnek (Világgazdaság)

Világbank volt főközgazdásza: Soha nem látott gyorsaságú növekedés jön, de ennek sok a hátulütője (Növekedés.hu)

Az állami számvevőszék elnöke szerint „nem ünneprontás” a válságkezelés kockázatairól beszélni (24.hu)

Domokos László: az uniós pénzek elmaradása komoly gondokat okozhat (Növekedés.hu)

Bigtechek vs. bankok, moratórium és koronavírus-válság - Megszólaltak a bankvezérek (Portfolió.hu)

„A klímaváltozás az, amikor a híradások képeit a saját mobilunkkal filmezzük” (Forbes)

Komoly sikerek mellett nem ünneprontás a kockázatokról szólni (ÁSZ Hírportál)

Matolcsy a vándorgyűlésen: A hitelközpontú válságkezelés sikeres (Ma7.sk)

Matolcsy: a hitelközpontú válságkezelés sikeres (Szoljon)

Matolcsy megdicsérte a kormányt, amiért válságkezelés címén hitelekkel árasztották el a magyar gazdaságot (Népszava)

Közgazdász-vándorgyűlés - Matolcsy: a hitelközpontú válságkezelés sikeres (Webrádió)

Randstad vezér: a 200 ezres bruttó fizetés még mindig rabszolgabér (Növekedés.hu)

süti beállítások módosítása