Lezárult a regisztráció a 60. Közgazdász-vándorgyűlésre: összesen mintegy 600-an vesznek részt idén a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves rendezvényén Szegeden - és reméljük, hogy idén is sok ezren követik majd figyelemmel a konferencia élő, online videóközvetítéseit, illetve nézik és hallgatják…
Az ENSZ Race to Zero kezdeményezése ma a klímaváltozás visszaszorítását célzó, egyik legjelentősebb globális törekvés, amelynek célja, hogy 2050-re a lehető legtöbb ország, város és cég váljon karbonsemlegessé. A kezdeményezéshez eddig 31 régióból több mint 700 város, 600 felsőoktatási intézmény és…
Déja vu - 33 év után? Időutazás az ország fizetési mérlegének idővonalán - ezzel a címmel szervez előre rögzített kerekasztal-beszélgetést a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen a Magyar Közgazdasági Társaság Társadalomgazdasági Szakosztálya. A beszélgetés résztvevői: Bogár László közgazdász; Giday András…
A startup szekció kerekasztal-beszélgetésének rögzítésével elkezdődtek a 60. Közgazdász-vándorgyűlés szekcióinak felvételei kedden az MKT közösségi terében. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját - két, a pandémia miatt az online térben megtartott konferencia után - ismét személyes…